„Tudod, édesem, egész nyáron lány nélkül voltam” – panaszolja Kosztolányi Dezsőné 1944-es tárcanovellájának narrátora. A férj első világháborús cselédviszonyokat drámává emelő regényének, az Édes Annának különös párdarabja ez a második világháborús cselédmizériát taglaló novella. Az akkoriban már özvegy Kosztolányiné, aki memoárjában magát tartotta a „jó cseléd”-történet ötletadójának, saját rövidke írásában a rossz cselédet festi meg, egy erősen Vizynére emlékeztető asszonyság elmesélésében: „Csütörtökön délután óriási szerencsém akadt, amíg a helyszerzőnél várakoztam, bependerült egy csinos, húszesztendős falusi lány. Lesimított kontyba tűzött haja szőke volt, mint a búza, szeme sötét és feszes, mint az érett kökénybogyó. Bőszoknyában volt és hárászkendő szerénykedett a vállán. Egész valójából – mint ahogy mondani szokás – a havasok üde lehelete áradt. Azon frissiben érkezett Budapestre s én azon melegében megfogadtam őt.”
Igazán csak a korabeli olvasó tudta értékelni ezt az isteni szerencsét: az Édes Annában is olvashatjuk, de már a 19. századi tanácsadó könyvekben és levelezésekben is számtalan utalást tesznek arra, hogy a cselédlány „kinevelése” csak akkor lehet eredményes, ha a nyersanyag „romlatlan”, akinek erkölcseit, munkamorálját nem rontotta még meg a bűnös Budapest.
A forrásokból az is kiderül, hogy az úrnő pontosan úgy idomította, büntette és jutalmazta a szolgálóját, mint egy háziállatot, és a közvélekedés szerint akkor cselekedett felelősségteljesen, ha elfogadta és felkészült rá: az alkalmazásában álló, háztartásában élő nőszemély lop, csal, hazudik és paráználkodik. A gazdasszony korlátlan hatalma és fensőbbsége valamint az alkalmazott kiszolgáltatottsága közötti szakadék azonban egyre kisebb lett az első világháborút követően. A nők munkalehetőségeinek bővülése, a háztartás felszereltségének változása és a társadalmi szerepek átalakulása mind felforgatta a régi status quo-t.
A „cseléd” szó lassacskán a használatból is kezdett kikopni, hiszen a cseléd neve jó társaságban immár háztartási alkalmazott volt. Már két úriasszony, Szegedy-Maszák Aladárné és Stumpf Károlyné is ezt a címet adta a kötelességeket és jogokat ismertető, még a háború előtt megjelent könyvecskéjének: Háztartási alkalmazottak kiskátéja (1935). „A háztartási alkalmazottak iránt érzett szeretet” sugalmazására született könyv szétválasztja az önálló mindenes, a szobaleány, a szakácsnő és a gyermekleány feladatkörét, ám a korábban még szakácsnőt és cselédlányt foglalkoztató középosztálybeli háztartások zöme ekkoriban már csupán egyetlen mindenessel vagy bejárónővel működött, aki egyszerre állt helyt a takarítás, fűtés, ruhagondozás (átkefélés, mosás, vasalás), bevásárlás és konyhai műveletek (főzés, terítés, felszolgálás) frontján. De ez a háztartás már nem az a háztartás, amelyet az 1. világháború asszonyai vezettek. A kor háziasszonya rendelkez(het)ett gáztűzhellyel, hűtőgéppel és mosógéppel, és már élvezhette a félkész élelmiszerek – száraztészták, réteslapok, pudingporok, lekvárok és konzervek – nyújtotta előnyöket.
Az újabb háború nem csupán az élelmiszer iránti keresletet növelte meg. A 1944 februárjában megjelent történetben a falusi cselédlány már feltételeket szab. A jövendő budapesti gazdája „vallási körülményei” után érdeklődik, de mivel a novella még a német megszállás előtt jelent meg, talán csak a házi szokások miatt kérdezi. A későbbiekben az egyik rendelet kereken megtiltotta a nem zsidók alkalmazását zsidó háztartásban. Így a sárga csillag viselésére kötelezett, mozgásukban korlátozott háziasszonyok nem pusztán kizárólag meghatározott órákban vásárolhattak, de nem küldhettek keresztény alkalmazottat sem élelmiszerbeszerző-körútra.
Idővel majd maga Kosztolányiné is bujkálni kényszerül származása miatt. Novellájában az úriasszony hiába választ a székely balladák Kádár Katájának nevét viselő, „a havasok üde leheletét” árasztó cselédlányt, az robotolni rest, csak a város nyújtotta élvezetekre vágyik. Egyáltalán nem roppan össze a kiszolgáltatottság súlya alatt, mint Édes Anna, sőt leráz magáról minden neki rendelt terhet: a munkáét és a szolgálatét is. Az úr-szolgáló hierarchiára fittyet hányva töri be munkaadóját, aki nem bocsátja el, csak „tűr” tovább: ilyen időkben úgysem talál jobb „lányt”: a háztartási segítség tartása egyre drágul, vagy szimplán lehetetlen bárkit találni. Ha az olvasó szeme az írást közlő lap másik oldalára, a színikritikára, és benne Major Tamás és Gobbi Hilda nevére téved, felsejlik előtte a hamarosan beköszöntő új kor. Néhány év, és az egykori úrinők maguk látják el háztartásukat, s ekkor már egy új elit asszonyainak lesz kedvenc szórakozása, hogy bejárónőit szapulja…
(Kosztolányi Dezső és felesége, Harmos Ilona (1.), középosztálybeli család háztartási alkalmazottja az 1930-as években (2-3.)
Még több a két háború élelmezési viszonyairól és a háborús háztartásról: itt
