Ma már nehéz elhinni, de a lakótelepek gondolata mögött a jószándék – valamint egy utópista szocialista kísértete – lebeg. A magyarul negatív képzettársításokat hordozó falanszter (pl. ld. Madách: Az ember tragédiája) Charles Fourier agyszüleménye: ebben az 500-2000 fős élettérben az emberek a közös javakért munkálkodnak és mindent igazságosan osztanak el.
A legcsiklandósabb kitétele talán a közösségi szexuális élet, ahol mindenki mindenkivel, a kívánatosak a kevésbé kívánatosakkal, „angyaliasságból”, egyfajta közösségi könyörületességből indíttatva, ebben is kiegyenlítve az emberek közötti különbségeket.
Nyilván ez is sokak képzeletét izgatta, bár a köztudatba inkább a társadalmi egység gondolata szivárgott be.
A 19. század jellegzetes alakja az „emberbarát milliomos”, aki nem csupán regényekben fordul elő, de a valóságban is meghatározó szerepet játszott számos társadalmi újítás bevezetésében. Ilyen szerzet volt Jean-Baptiste André Godin is, aki 1842-ben lett Fourier híve, és miután tűzhelyek gyártásával jelentős vagyont szerzett, úgy határozott, cselekedeteivel is hirdeti apostola gondolatait, hiszen a javakat azért kapta, hogy az emberiség hasznára legyen vele. A kor sok befolyásos emberét foglalkoztatta ez a gondolat, a mára teljesen ismeretlen, de a korban az első számú bestsellerszerzőnek számító Eugène Sue pl. több nagysikerű regényében hirdette a társadalmi igazságosság elvét.
A rohamosan iparosodó Európában – Magyarországon nem, de Angliában, Franciaországban, német területen – népes munkásközösségek jöttek létre a városokban. Több gyáros tett intézkedéseket a körülményeik javítására, egyesek pusztán a munkaerő hatékonyságának növeléséért, mások – köztük Robert Owen a skóciai New Lanarkban – meggyőződésből, de Godin ment a legmesszebb, amikor telket vásárolt az észak-franciaországi Guise-ben, és felvázolta egy „minifalanszter” terveit, ahol saját munkásainak kívánt emberhez méltó lakhatást biztosítani. 1859-ben indult meg az 1884-ig elhúzódó építkezés.
Míg a 19. századi városi bérház cselédlépcsőivel, szociális hierarchia szerint kialakított udvari és utcai lakásaival tökéletesen tükrözi, hogy mennyi és milyen tér jár társadalmi státusza szerint egy embernek, a négyzet alakú, központi belső udvarral rendelkező, nyitott térbe helyezett és nem házsorba illesztett Familistère egyforma méretű, egyéni igényekhez alakítható, utcai és udvari ablakokkal rendelkező lakótereivel minden ottlakót egyformán részesíteni kívánt a levegő, víz és fény áldásaiban.
Az 1865-től beköltöző munkáscsaládok olyan vívmányokat élvezhettek, mint akkoriban Európában a legfényesebb paloták lakói sem, például a minden emeleten rendelkezésre álló folyóvizet és vízöblítéses vécét, az éjszakai közvilágítást, vagy a Godin saját ötlete alapján kialakított folyosói szemétledobókat.
Az orvos- és bábaszolgálat mellett a munkásanyákat segítette az akkoriban még hétköznapinak messze nem számító bölcsőde, a közel ötszáz Familistère-család gyermekeit oktató iskola. Sőt afféle „lakótelepi diszkontot” is létrehozott a kereskedők hasznát kiiktatva alacsonyan tartva az árakat. Ahová viszont Fourier eredetileg templomot képzelt, az antiklerikális Godin színházat épített közösségi térnek.
Az egész világ csodájára járt az utópikus létesítménynek (régi magyar lexikonokban is szerepelt szócikk a Familistère-ről), de az ottani életet saját szemével is megvizsgáló Engelsnek nem tetszett, hogy a komplexumban szabályok hosszú sora határozza meg a közös életet, és az ezeket megsértők bírságot fizettek. Engels ebben a munkások kizsákmányolásának előszobáját látta.
A század végén Familistère-be ellátogató a Zola pedig a következőket jegyezte fel magának: „Nincs magány. Nincs szabadság… Rend, fegyelem, kényelem, de hol a kaland és kockázat, a szabad és izgalmas élet?”
Nagyszerű kérdés egy szociális lakótelepen…
(A Familistère távlati képe (1.), Bál a Familistère belső udvarán (2.), a Familistère bölcsődéje (3.), és (4.)„lakótelepi diszkont” a 19. században.)
Dokumentumfilm az épületegyüttes történetéről és mai állapotáról.
