Végezhet-e az orvos művi vetélést erőszakosságból eredő (kozákok által okozott) terhességnél? – tette fel a kérdést a Nádas Sándor szerkesztette Pesti Futár nevű bulvárlap – a terminus akkoriban nem kizárólag az ismert emberek magánéleti intimitásait közlő, hanem merész témákat választó lapokra is vonatkozott – 1915. márciusi számában.
A keleti front harcai a monarchia galíciai területein folytak, ahol az ellenség könnyedén lecsaphatott a civil lakosságra is. A mindig is vad és kíméletlen lovaskatonákként misztifikált kozákok – ld. napóleoni háborúk, az 1848-49-es szabadságharc leverése – erőszaktevőkként is megjelentek a hírekben. Noha a nőkkel szemben elkövetett szexuális erőszak minden háborúra ugyanúgy jellemző volt, az első világháború idején a nőgyógyászok már képesek voltak biztonsággal elvégezni a művi abortuszt, mindazonáltal csak úgy szíre-szóra nem tehették meg: Az orvos művi vetélés esetén csak akkor nem követ el büntetendő cselekményt, ha szándéka a műveletnél kifejezetten arra irányul, hogy a magzat élete árán a veszélyben lévő anya életét megmentse. Minden más esetben, ha nem az anya életének megmentése a cél, bűncselekményt állapít meg a művelet – idézi a Pesti Futár a Gyógyászat nevű orvosi szaklapból dr. Halász Lajos koronaügyész megállapítását.
Mivel Magyarországon vagyunk, a megkérdezett miniszteri tanácsos természetesen nem illetékes az ügyben, ilyesmivel a belügyminisztériumban nem foglalkoznak. Glücklich Vilma, – a már jó tíz éve, 1904-ben megalakult – Feministák Egyesületének elnöke viszont így nyilatkozik:
Az anyától kell függővé tenni, kívánja-e az ekként megfogamzott magzat születését, vagy nem? Ha nem kívánja, jogot kell neki adni, hogy igényt tarthasson arra, hogy megszabadítsák terhétől. Azt hiszem, lesznek olyan asszonyok, akik felül fognak emelkedni még az általános gyűlöleten és a borzasztó emlékeken is, és csak a gyermekeket akarják. A gyermeke szeretete nagyon sok asszonynál mindennél előbbre való érzés.
Dr. Szana Sándor, az Állami Gyermekmenhely igazgatója hasonló véleményen van, és ő aztán bizonyára látott már karón varjút – „martyranyák ezreit” – de egy véli, a kérdést egyénenként alkalmazva kell látni:
Akiben az anyai érzés leküzd mindent, undort, amely nőben túlteng az anya, az anyaság uralja kedélyvilágát: annál az üggyel nem kell foglalkozni. Akinek a kedélyvilágát viszont szétdúlta az eset, annak lelki egyensúlya veszélyben van, azon törvényekkel kell segíteni.
A lap egy neves irodalmárt is megkérdez, Ignotust, aki szerint képmutatás vagy szadizmus a dolgot egyáltalán csak mérlegelni is. Azon háborog, hogy a civilizáció, a társadalom, a jogrend csak alakoskodás, ha az egyén a maga teste és élete felett nem rendelkezhet. Nem hogy szabad-e, de hogy nem a legsürgősebb tennivaló-e az erőszaktól értek javára a tilalom felfüggesztése: csakis az lehet a kérdés – és még ez sem kérdés – jelenti ki végül.
Dr. Tóth István az egyetlen az orvosok közül, aki egészen merész véleményt fogalmaz meg:
Az ember, így az orvos is, kerülhet olyan esetbe, amikor cselekedetében minden törvény fölé kell helyezkednie. Amikor a magzat oly bűnben fogantatott, melyet az állam szigorúan büntet, akkor a társadalom kötelessége módot nyújtani arra, hogy a szerencsétlen nő terhétől megszabadulhasson. Az ilyen esetben az orvos, ha lelkiismerete, legjobb tudása és belátása szerint, minden anyagi érdek nélkül cselekszik – véleményem szerint – még a törvénnyel is szembehelyezkedhetik. És a társadalom hálás lesz ezért a tettéért. Az orvos ilyenkor az esküdtszék szerepét játssza, amelyik a törvény rideg betűje fölé helyezkedve dönt egy ember élete vagy halála felett.
Más nőgyógyászok – pl. a nagytekintélyű Tauffer Vilmos – visszafogottabbak, de a cikket összeállító újságíró azzal zárja sorait, hogy az óvatosság oka az, nehogy a törvény nyújtson védelmet az "erőszakos n. k.” be nem igazolt és ráfogott eseteiben végzett magzatűzések alkalmával – mert, ahogyan arra több orvos utal, – egyes nők abban sántikálnak, hogy nem kozák magzataikat is elhajtatnák. Ezt semmiképpen sem hagyhatja az állam 1915-ben.
Nem is hagyta, később sem, noha Magyarországon, ahol 1878 óta törvényes szabályozás szerint is emberölésnek minősült a beavatkozás, akadtak azért kibúvók az orvosok számára. De legális csak a Ratkó-törvény 1956-os feloldása után lett a művi terhességmegszakítás.
(A körkérdést közlő Pesti Futár címlapja (1.), Glücklich Vilma, az első nő, aki Magyarországon bölcsészdiplomát szerzett (2.), gyermekfelvétel az Állami Gyermekmenhelyen 1911-ben (3.), tőlük féltek: kozákok az első világháborúban (4.)
