Halcsontos Fűző

Wohl Stefánia írónő Aranyfüst című 1885-ös regényében a főszereplő, Mária grófnő szerelmi házasságot köt Szelényi Istvánnal, a szellemi összhang is megvan közöttük, sőt a műveltnek és bölcsnek leírt Mária politikai tanácsokat ad parlamenti képviselő férjének, de gyermekük nem születik, Mária könnyes szemmel olvassa az ismerős család gyermekének születéséről szóló sürgönyt.

Amikor a második év után Szelényi megismer egy számára izgalmas nőt és hozzápártol, önmaga megnyugtatására és családja rosszallásának elhallgattatására a következőket nyilatkoztatja ki: "Miután Mária nem adott nekem gyermekeket, bizonyára szokott okosságával bele fog nyugodni a sorsba, mely megtagadta tőlünk azt a köteléket, mely a férfit még akkor is tűzhelyéhez fűzi, ha szerelme végképp kihalt." Bár a regényben ezt egy negatívnak bizonyuló alak mondja, mégis joggal feltételezhetjük: a gyermektelen házasság annyira megbélyegezte a nőt, hogy a férj feljogosítva érezte magát, hogy akár házassági esküjét is semmisnek mondja ki.

"A szerelem ugyan a homályt szereti, az óvatosság azonban a napfényt. Mindenki nézze meg napvilágnál az ismeretlen személyt, valjon egészséges-e, mielőtt vele nemileg érintkeznék" - tanácsolta egy századfordulós német orvos, dr. Bloch a nemi élet minden szegletét feltérképező kézikönyvében, amely magyarul is megjelent a 20. század első éveiben. Az örökérvényű egészségügyi jótanács akkor éppen a szifilisszel kapcsolatos halálos veszélyre utalt.

A betegség akkor már több mint négyszáz éve tartotta rettegésben az emberiséget: az első számon tartott szifiliszjárvány 1495-ben tört ki Nápolyban. A dátum nagy nyomatékkal bír azok számára, akik úgy hiszik: a kór Amerikából érkezett, afféle büntetésképpen a kontinens őslakosainak későbbi leigázásáért. Az amerikai eredetet látszik bizonyítani az is, hogy Kolumbuszt is egy titokzatos láz gyötörte felfedezőútjai után, élete utolsó éveiben.

A 19. század során jobbára az volt a helyzet, hogy az orvosok kezdetleges eljárásaikkal akkor sem garantálhatták volna a magzatelhajtásért fizető nő életben maradását, ha legálisan végezhettek volna abortuszt. A nőgyógyászat - mint úgy általában az orvostudomány - nagy hőskora volt ez: lassacskán igénnyé vált, hogy a szülés ne élet-halál kérdése legyen, úgy végezzenek el császármetszést, hogy ne vagy az anya, vagy a csecsemő maradjon életben, és műtéti beavatkozással gyógyítsanak egyes nőgyógyászati betegségeket. Emellett egyre nagyobb igény lépett fel a fogamzásgátlásra vagy esetlegesen a terhesség megszakítására.

Arról, hogy fű alatt egyre hatékonyabban folytak ezek a praktikák, elsősorban a népességfogyás miatt aggódó szerzők jajveszékeléséből szerzünk tudomást. Az egyikük azt állította, hogy "az erdélyi szászok, bácskai és bánsági svábok, majd a sárközi magyarok, de leginkább a szerbek és a magyar kálvinisták" között már elterjedt a születésszabályozás.

"A férfinak csak nemi élete, a nőnek teljes élete nyomorult, mivel az ő egész jövőjét, pályafutásának minden ízét nemére építették" - jelenti ki dr. Harkányi Ede A holnap asszonyai című 1905-ös könyvében, amely jól összefoglalja a nőemancipációval és nőgyűlölettel kapcsolatos korabeli nézeteket. Miközben a 19. század idealizálta a nőt, amennyiben az hajlandó volt a férfiak által szabott kereteken belül megmaradni, alapvetően nem tartotta sokra szellemi képességét, munkabírását vagy alkotóerejét. Hiszen a gyenge, angyali teremtések legfeljebb arra képesek, hogy őrizzék a családi tűzhely melegét és gyermeknek adjanak életet. Az otthon nemtőjeként vannak szerepükben, ezen túl nem teljesíthetnek jól, de ezt nem is várják tőlük. A századfordulóra azonban ezek az elképzeléseket tendenciózusan felülírta az élet.

A Magyar Királyságban 1900-ban már több mint két és fél millió volt a kereső nők száma, és egyre többen léptek ki a munkaerőpiacra vagy vettek részt az oktatásban. Pedig akkoriban úgy látták, hogy a nemi érés ("fanosodás") annyira megviseli a lányokat, hogy a szellemi fejlődésben már kamaszkorban leszakadnak a fiúktól, ráadásul a nők havi vérzésük idején teljességgel beszámíthatatlanok lesznek. A bűnözőket típusokba soroló, híres-hírhedt Lombroso 80 rendőrségellenes erőszakot elkövető nő között 71 menstruálót talált, a szexológia egyik atyja, Krafft-Ebing a női elkövetőknél szintén összefüggést látott a menstruáció és a bűncselekmény időpontja között. Egy harmadik kutató pedig öngyilkos nőknél fedezte fel a havivérzés jeleit.

Noha a 19. században a törvénytelen származás fogalma dramaturgiai súlyával még regénycselekményeket mozgatott, mára szinte érthetetlenné vált: mi a baj azzal, ha a gyermek világra jöttekor a szülei nem házasok?

Azt, hogy elsősorban az öröklés szempontjából zavarta a köröket, először a római jog érzékelteti. Botrányosnak pedig azért számított, mert látható jele volt az erkölcsi rend megszegésének. Évszázadokon keresztül súlyos retorziókkal járt törvénytelen gyermeknek életet adni - és természetesen az anyák szenvedték el ezeket. A súlyos előítéletek mellett nem csoda, hogy nagyrészt magzatelhajtások és csecsemőgyilkosságok áldozataivá váltak a nem kívánt - mert "bűnben fogant" - gyerekek.