A 19. század során jobbára az volt a helyzet, hogy az orvosok kezdetleges eljárásaikkal akkor sem garantálhatták volna a magzatelhajtásért fizető nő életben maradását, ha legálisan végezhettek volna abortuszt. A nőgyógyászat – mint úgy általában az orvostudomány – nagy hőskora volt ez: lassacskán igénnyé vált, hogy a szülés ne élet-halál kérdése legyen, úgy végezzenek el császármetszést, hogy ne vagy az anya, vagy a csecsemő maradjon életben, és műtéti beavatkozással gyógyítsanak egyes nőgyógyászati betegségeket. Emellett egyre nagyobb igény lépett fel a fogamzásgátlásra vagy esetlegesen a terhesség megszakítására.

Arról, hogy fű alatt egyre hatékonyabban folytak ezek a praktikák, elsősorban a népességfogyás miatt aggódó szerzők jajveszékeléséből szerzünk tudomást. Az egyikük azt állította, hogy „az erdélyi szászok, bácskai és bánsági svábok, majd a sárközi magyarok, de leginkább a szerbek és a magyar kálvinisták” között már elterjedt a születésszabályozás. Különféle tendenciák egybecsengése miatt (egyre tudatosabb családtervezés, a nők munkába állása, részvétele a felsőoktatásban) valóban estek a születésszámok, de nem csupán Magyarországon, hanem egész Európában.

Egy néprajz iránt is érdeklődő nőgyógyász az 1890-es évek végén több ezer kérdőívet küldött ki praktizáló bábáknak a terhességgel és szüléssel kapcsolatos néphitek és babonák összegyűjtésére. Ekkor a köztudatban már egyre inkább a szülészorvos képviselte a haladást, a bába a babonaságot. Sok nőgyógyász – köztük a néprajzi adatokat összegyűjtő dr. Temesváry Rezső – kampányolt a bábák hivatalos képzése és központi ellenőrzése érdekében.

Az adatok összegzéséből nem csupán az derült ki, hogy hétköznapi dolog a fogamzásgátlás gyakorlata. Hanem hogy egyes parasztbábák – vagyis még a hivatalos három hónapos tanfolyamot sem teljesítő „önjelölt” szülésznők – képesek akár ecetben elkevert lőport itatni a hozzájuk forduló kétségbeesett terhes nőkkel, esetleg hashajtó vagy mérgező szerekkel traktálni őket, valamint a magzatelhajtás gyakorlata is elterjedt és általános.

Nem is szükséges kizárólag a folyton okolt bábákra mutogatni: „Jól tudjuk azonban, hogy a magzatelhajtás bűnös mesterségét nemcsak a parasztbábák, hanem úgy a fővárosban, mint mindenütt a vidéken okleveles bábák, sőt szégyenszemre egy-két ún. orvos, de helyesebben okleveles gyilkos is űzi, akiknek mesterségét megakasztani – sajnos – lehetetlen. Mert az a nő, aki magán ily bűnös és büntetendő cselekményt végeztet, nemcsak szemérem- és szégyenérzetből, hanem a büntetéstől való félelmében sem fogja titkát elárulni.”

Tíz év múlva már nem az volt szenzáció, hogy a beavatkozás a társadalom minden rétegében elterjedt, hanem inkább az, hogy egyesek felvetették a helyzet legalizálás által való rendezését, mondván mindenki tisztában van vele, hogy „a magzatelhajtás általános jelenség mágnás-, polgár- és parasztasszonyoknál egyaránt, az emberek nem minősítik a cselekményt erkölcsbe ütközőnek, a tudomány, mely az életből meríti tételeit, igazolja”, de a helyzetet az álszentség jellemezte, hiszen csak a "bukott nőket" és "törvénytelen gyerekeket" bélyegezte meg a társadalom.

A század első évtizedére a bábák egyre rosszabb hírnévre tettek szert, szinte bűnözőszámba mentek. Az újságok tömegével közölték a megesett cselédlányok és lefülelt szülésznők eseteit – innen tudjuk, hogy utóbbiak például rejtjeles hirdetést adtak fel az újságban, majd az arra jelentkezőt az egyik bába kísérte el a másik lakására, ahol a beavatkozást végrehajtották –, de a középosztály lányainak-asszonyainak esete a legritkább esetben tudódott ki. Többnyire a bábák buktak le, az orvosok szinte sosem, előbbiek is főképpen akkor, ha valamely bosszúvágyó ismerős vagy szomszéd feljelentette őket, netalántán valami végzetes tragédia történt: a nő belehalt a tiltott műtétbe vagy maradandó károsodást szerzett a beavatkozás során.

Az első világháború előtt a nőgyógyászok már el tudták végezni a művi abortuszt, mindazonáltal komoly indok nélkül nem tehették meg ezt. Éppen a háború kitörésének évében jelent meg egy tanulmány, amely sorra veszi azokat a helyzeteket, amikor a beavatkozás orvosilag megokolható (A művi abortus indicatiói az általános orvosi gyakorlat szempontjából), hiszen egyre fontosabbá vált a határok pontos felrajzolása.

("Éjszakai látogatás", 1905-ös képeslap (1.), Vincent van Gogh portréja egy bábáról 1885-ből (2.), "Üres bölcső", sztereókép a századfordulóról (3.)