Nem csoda, hogy a 19. század embere annyira rettegett a szextől. Egyetlen aktusból életre szóló szenvedés, halálhoz vezető tragédia következhetett. A szifiliszről majd máskor beszélgetünk, most elég, ha arra gondolunk, mi történt azzal a nővel, aki rosszkor engedett a kérlelésnek. Hiszen biztonságos fogamzásgátló módszerek hiányában a nők feje felett a megtermékenyülés állandó esélye Damoklész kardjaként lebegett.

Kétesélyes metódus bőven akadt. Ha pedig megtörtént a baj, és a kétségbeesett nők szabadulni akartak a magzatuktól, szinte csak hatástalan vagy életveszélyes eljárás létezett.

Ha az orvosok legálisan végezhettek volna abortuszt, kezdetleges eljárásaikkal akkor sem garantálhatták volna az anya életben maradását.

Egy francia orvos Nantes-ból, dr. Hélie elmeséli – 1878-ban járunk – hogy az őt felkereső megesett lányon nem volt hajlandó abortuszt végezni, mire az faképnél hagyta. Hetek múlva visszatért, és a következőt mesélte: egy bábaasszony tanácsára friss rutát főzött meg vízben, és megitta a főzetet. Negyvennyolc órán belül borzalmas fájdalmak és hányás közepette abortált.

Neki piszok szerencséje volt. De a halálozási okokat vizsgálva más 19. századi orvosoknak is feltűnt, hogy a mérgezési esetekben elhunytak között szignifikánsan magas a boncolás során várandósnak talált nők száma – akik nyilván végső elszánásukban, a kísérletezésbe haltak bele.

Mit ajánlottak még a bábák – akiket rendszerint sírással, könyörgéssel, ajándékokkal, sok pénzzel vettek rá a tanácsadásra vagy közreműködésre?

Léteztek olyan „szakemberek”, akik bizonyos masszázstechnikával kimasszírozták a terhességet, de a megzsarolt vagy kapzsi bábák többnyire gyógyfőzeteket javasoltak. Biztosra ezekkel sem lehetett menni, hiszen az aktuális illóolaj-tartalom, tárolás és főzés mikéntje – mind-mind változtattak a végső hatáson.

A varádics, egy mérgező növény, a legelterjedtebb magzatelhajtó szer volt a 19. századi Amerikában. A csombor és a boróka méhösszehúzódást keltő hatásáról volt ismert. Úgy tartották: ha borókabokor van a kertben, akkor ott borbély vagy bába lakik. De legalábbis a család nőtagjai ültették. Elmaradt menstruációra is ajánlottak, de akkoriban egy nőt főképpen akkor zavart a havibaj elmaradása, ha az terhességet jelentett.

A leghírhedtebb magzatgyilkos azonban az anyarozs (secale cornutum), a rozson élősködő gomba volt. A középkorban – a rozskenyér fogyasztása révén – a Szent Antal tüze néven ismert ergotizmus okozójaként pusztított. De megfigyelték, hogy a lovaknál vetélést okoz. Vajon a rozstáblákat megdézsmáló kancák magzatvesztése vezette rá a füvesembereket abortív hatására?

A későbbiekben német bábák a szülés után, a méhlepény leválásának megsegítésére alkalmazták, de egyik német elnevezése – Kindesmord (gyermekhalál) – arról tanúskodik, széles körben ismert volt várandós nőkre gyakorolt hatása. Litván, francia források szintén említik, mint ahogy azt is, hogy kezdeti terhességre hatástalan, csak az 5. hónaptól öl – ami különösen kockázatossá tette használatát. Egy amerikai nő a 20. század végén, idős korában mesélte egy szociológusnak, hogy fiatalon, az 1900-as évek elején többször anyarozs-tablettát (ergot pill) alkalmazott „esemény utáni” fogamzásgátlóként.

Ne higgyük, hogy az anyarozs a 20. századra eltűnt a süllyesztőben. Démoni oldalát még egyszer megmutatta: egy hallucinogén anyagot, az LSD-t, az anyarozsból vonták ki.

De szabályozott mennyiségben szelíd és gyógyító oldala is van. Mivel parazita, mesterségesen fertőzött gabonatáblákon termesztik, hogy alkaloidákat vonjanak ki belőle a gyógyszeripar számára, hiszen vérzéscsillapító, vérnyomáscsökkentő, fejfájáscsillapító hatással rendelkezik. Homeopátiás szerként is ismert.