Az angol irodalom nem bővelkedik magyar vonatkozásokban, ha mégis akad ilyen, az többnyire marginális művekhez és szerzőkhöz kötődik. Csakúgy, mint ez. Mégis meglepő értesülni róla, milyen fontos szerepet játszott egy viktoriánus író érzelmileg és szexuálisan is kielégítő – tehát akkoriban ritkaságszámba menő – házasságában Árpád-házi Szent Erzsébet. Bár az igazán meghökkentő mégis az, hogy ezeket a „szexuális életre felkészítő” szerelmes leveleket papírra vetették, és fenn is maradtak.

Mindenekelőtt érdemes egy gyors pillantást vetni a gótikus irodalomra. A rémregények (Gothic novels) a 18. és 19. század fordulóján (az 1760-as évektől az 1820-as évekig) határozták meg – elsősorban az angol irodalmat. Sajátos helyszínei közé tartoztak a sötét erdők, romos apátságok, középkori kastélyok, pincebörtönök, kínzókamrák, temetők, sajátos cselekményelemei pedig az átkok, a bosszúk, a kínvallatások, gyilkosságok, incesztusok és egyéb, ép ésszel fel nem fogható szörnyűségek. A műfaj, amely mérhetetlen népszerűségre jutott a maga idejében, megalapozta azt a világot, amelyből majd a 20. századi horror táplálkozik – vámpírregényekkel, Stephen Kinggel, posztmodern átiratokkal, filmművészetre gyakorolt hatásával együtt.

Az anglikánok nyilván örömmel olvastak olyan történeteket, ahol a gonoszok mind állatias szerzetesek (mint M. G. Lewis The Monk című regényében) vagy buja apácák. A protestantizmus magától értetődőnek vette, hogy a katolicizmus kéz a kézben jár a perverzióval. De nem csak a rémregények merítettek sokat a katolikus vallás világából, hanem a 19. századi spirituális erotika is.

Legalábbis Charles Kingsley (1819-1875) fennmaradt személyes iratai és egyes művei erre utalnak. Az íróként éppen szárnyai bontogató ifjú anglikán lelkészre nagy hatást gyakorolt egy katolikus szent, Árpád-házi Szent Erzsébet sorsa (1207-1231), aki leginkább szegényeknek vitt, rózsákká változó kenyereiről híres a legendáriumban. Kingsley 1842-ben kezdett el dolgozni a szent élettörténetén, de nem nyilvános megjelenésre szánta, hanem nászajándékul leendő feleségének, Fanny Grenfellnek. A nála öt évvel idősebb, jómódú családból származó nővel hosszú évekig leveleztek, de egyáltalán nem úgy, ahogyan abban az időben levelet váltottak a jegyesek…

Szent Erzsébet élete az évek során Kingsley saját történetévé növi ki magát. Miközben a drámában Erzsébet folyton a teste miatt szégyenkezik, ő ezt írja a menyasszonyának: „Elgondolkodtam, hogy mennyire megrémülsz, ha majd ruha nélkül látsz engem, és úgy érzem, ezzel én is így leszek …amíg meg nem tanultam elviselni a látványod meztelen szépséged teljében.” Azt is elárulja, hogy mennyire felzaklatta az, amit a menyasszonya  a meztelen lábfejéről írt…

A készülő drámában Kingsley szentje belátja, hogy felesleges volt a szexualitását egy életen át elfojtani. Elutasítja a cölibátust és a házaséletet ünnepli. Erzsébet férjéről, Türingiai Lajosról beszél, Kingsley a menyasszonyára gondol: „Szent Erzsébet az én Fannym, de nem amilyen most, hanem amilyenné lesz.” Írás közben szerzetesek által kínzott meztelen nőket rajzolgatott (lám, a gótikus regények), vagy éppen saját magukat Fannyval, ahogyan a szerelem tüzében égnek. Ezt nagyon várta, és mindent megtett, hogy mindkettőjüket felkészítse a rájuk váró élményre, ám kételyek gyötörték, hiszen ő korábban már vétkezett egy prostituálttal: „Te szeplőtelen szűzi testeddel jössz karjaim közé. De én sajna nem így érkezem. Mielőtt ajkunk találkozott, már bűnbe estem és elbuktam. Ó, milyen közönséges! Ha úgy óhajtod, csak névleg leszel a hitvesem. Pusztán szellemek egyesülése zajlik majd közöttünk.”

Fanny szerencsére nem óhajtotta úgy. Elképzelte, hogyan telik majd nászéjszakájuk, ahol természetesen Árpád-házi Szent Erzsébet is velük lesz: „Aztán talán megmutatod nekem Szent Erzsébet életét, a nászajándékodat. Tea után pedig felmegyünk pihenni! Levetkőzünk, megmosdunk, majd a szobámba jössz, csókolózunk, szeretgetjük egymást, zsoltárokat olvasunk fel együtt, aztán letérdelünk és hálóingben imádkozunk! Ó, milyen nemes gyönyör! Milyen felemelő! Aztán a karjaidba veszel, ugye? Majd az ágyra fektetsz…”

És így tovább, innen már biztosan el tudjuk képzelni. Amikor A szent tragédiája (The Saint’s Tragedy) 1848-ban megjelent, Charles és Fanny már házasok voltak. Két olyan ember talált egymásra, aki a szerelemben a gótikus regények nyelvét beszélték és a hálószobájukban zajló korbácsolások és penitenciák nagyon boldoggá tették őket…

(Philip Hermogenes Calderon képe Árpád-házi Szent Erzsébetről Kingsley művének ihletésére született, 1891 (1.), Dante Gabriel Rossetti vázlata Szent Erzsébetről, 1852 (2.), Charles Kingsley rajzai (3.,4.), Charles Kingsley és felesége (5.)