„A nő gazdasági jólétét nemi vonzó erejének foka határozza meg” – olvashatták az érdeklődők századelőn már magyarul is Charlotte Perkins Gilman klasszikus traktátusában, az 1906-ban Bédy-Schwimmer Róza fordításában megjelent A nő gazdasági helyzeté-ben. „Az életbe kilépő fiatal férfi előtt nyitva áll a világ – magyarázza Gilman. – Tehetségeit használja, sőt használnia kell. Ha először rossz utat választ, újból meg újból választhat. Jómód, hatalom, társadalmi kitüntetés, hírnév – bármire vágyik, annak eléréséért dolgozhatik.” Nem így a nő. Számára a fentebb felsoroltak, sőt ezen kívül „az otthon és boldogság, tekintély, kényelem, és élvezet, kenyere és kalácsa, szóval mindene csak egy keskeny arany karikán keresztül érhető el.” És ez bizony: „hatalmas nyomás”.
A nő tőkéje ilyen körülmények között szépsége, fiatalsága, esetleg társadalmi státusza és hozománya volt, ennek segítségével kellett legalább megtartani, de lehetőleg megemelni saját helyzetét. Ha a semmiből jött, és feljebb tudott lépni, már nyert, de minél magasabb volt egy nő státusza, annál inkább közös (és értékes) vagyontárgynak számított az övéi szemében. Házasságkötése kapcsán hozott döntéseivel nem pusztán a saját helyzetét határozta meg, hanem az egész „klánét”. A rangon aluli házasságtól való rettegésben a csoport félelme fejeződött ki az ősök által megszerzett társadalmi, anyagi pozíciót illetően. A mésalliance-ot elkövető rosszul gazdálkodik, elherdál valamit a státuszából, de ha férfi, akkor a világ nem feltétlenül fogja ezzel a döntésével azonosítani, a világi életben bármi lehet belőle. Azonban ha nő, akkor ő az, ami a férje, és – így vélekedtek még az 1900-as évek elején is – a párválasztással az élete összes fontos döntését meghozta.
A 20. század elején természetesen férfiak is házasodtak rangon alul – vettek el polgárlányokat, színésznőket, félvilági nőket -- egyes esetekben gúny és lenézés is kijárt nekik, noha ez egyre kevésbé számított a még mindig kasztos, de már lazuló világban. A nők esetében azonban még mindig ideget ért a dolog a közvéleményben, olyannyira, hogy amikor 1907 első hónapjaiban Nyári Rudi cigányprímás Sopronba szöktette – a „szöktetés” ekkor azt jelentette, hogy a férfi nem kéri a szülők engedélyét a házassághoz, hanem otthonából való távozásra bírja a nőt és többnyire titokban meg is esküszik vele – gróf Festetics Vilmát, az egyik olvasott képeslap elküldte a fotósát, hogy a világ ámulatára lekaphassa a muzsikus cigánycsalád tagjai között üldögélő arisztokrata nőt.
A meglehetősen korlátozott kiterjedésű és ellenőrzött terepeken mozgó közép- és felsőbb osztálybeli nők útja természetesen alig keresztezhette az olyan férfiakét, akikkel nem volt ajánlatos házasodniuk. A muzsikus cigányok azonban bejáratosak voltak ezekre a terepekre, hiszen ők gondoskodtak az említett osztályok szórakozásáról: a huszonnégy éves grófnő is a müncheni Savoy szállóban hallotta játszani a zenészt. Történt már ilyesmi, hiszen mintegy 10 évvel korábban, 1896-ban szökött meg Chimay belga hercegnő a magyar cigányprímással, Rigó Jancsival. Míg belőlük világbotrány és tömegkulturális jelenség lett, Festetics Vilma 1907. március 18-án feleségül ment Nyári Rudihoz – akit az esetet izgatottan tárgyaló Chicago Tribune „rendkívül intelligens, sőt kulturált, feltűnően jó modorú” férfinak mondott –, és hétköznapi családi életet kezdtek élni.
Kacifántosabb volt egy másik ezzel egy időben megesett normaszegő párválasztás. A korabeli szenzációhajhász újságképen itt egy parasztcsalád tagjaként fényképeszkedő grófkisasszonyt látunk, Pongrácz Henriette-et. A grófnő ugyanis fogta magát, és tót kocsisuk családjához költözött. A férfi, Andrássik János még gyermekkorában mentette ki a Vág vizéből, és Henriette szívében a hálához idővel hozzájárult „a természet rendje szerint a nő vonzalma a férfiak iránt, a jellemes, munkás, kifogástalan, igazi férfi iránt”. Ez a lány azonban – Festetics Vilmával ellentétben, aki rendhagyó házasságkötése előtt nem sokkal vált nagykorúvá – még csupán 17 éves volt, ezért az árvaszékkel kellett pereskednie, ami kijelentette: „ez a házasság a kiskorú társadalmi állásának születése révén szerzett igényeinek meg nem felel”.
Az esetek azonban sajátos egyezéseket is mutatnak: a család mindkét esetben a normaszegő nő beszámíthatóságát, szellemi érettségét kérdőjelezte meg. Festetics Vilmát gyámság alá akarta vetetni az apja, Pongrácz Henriette-et pedig kitagadni és apácák nevlőintézetébe „internálni” (sic). Henriette beadványában bizonygatja, hogy fiatal ugyan, de nem gyengeelméjű, valamint azt is elárulja, hogy a szülői háznál ütötték-verték, sőt be is zárták. Más esetekből is tudható, hogy nem csupán fizikailag bántalmazták és mozgásában korlátozták a lázadó családtagot, de akár elmegyógyintézetbe záratták, ez különösen a társadalmi normákat megszegő nők esetében volt így.
Eközben a sajtó a maga eszközeivel hiteltelenítette a női szereplőket: először bemutatta az anomáliákat, majd furmányosan elejtette, hogy ezek az arisztokrata nők nem is „igaziak”: Rigó Jancsi belga hercegnéje csak afféle „dollárhercegnő”, sok pénzét címre váltó amerikai milliomosnő, egy egyszerű Clara Ward; Festetics Vilma talán grófnő, de már az anyja, Freibeisz bárónő sem bírt magával, Bécsben Rudolf trónörökös körül forgolódott a maga idejében; Pongrácz Henriette ereiben pedig meglehetősen felhígult kék vér folyik, hiszen az anyja maga is egy tót parasztlány volt, Bielik Zsuzsánna, akit hosszú vadházasság után vett feleségül Pongrácz gróf. Így hát tőle az sem furcsa, ha ügyvédje amellett érvel, hogy a földecskéjét hangyaszorgalommal művelő munkás hasznosabb polgár és egy megalapítandó család erősebb oszlopa, mint az a renyhe úrfi, „a ki az ősök vagyonát lóverseny, kártya és pénzen vásárolt szerelmi élvekben meríti ki, s a házasságot csak a viharos múlt pihenőjéül tekinti”. A megidézett alak tisztára Noszty Feri, a Mikszáth-regény egyébként pont ekkoriban jelent meg.
Jobban vagy rosszabbul sikerültek ezek házasságok, mint amelyeket egymáshoz közelebb álló társadalmi osztályok tagjai kötöttek? Éppen olyan módon – így vagy úgy --, ahogyan a házasságok szoktak: a hercegné elvált Rigó Jancsitól, Pongrácz Henriette-nek néhány éven belül már két fiacskája született férjétől, Festetics Vilmáról csak annyit tudni, hogy 1909. február 7-én csecsemőjével együtt elhunyt a szülés komplikációit követően, így hát apja ezután a megözvegyült Nyári Rudival pereskedhetett…
(Festetics Vilma grófnő Nyári Rudival, a vőlegényével Sopronban (1.), az amerikai milliomosnőből lett belga hercegnő, aki megszökött Rigó Jancsival, normaszegő hírét cigarettával és lábát láttató, akkoriban az emancipált nők viseleteként ismert biciklisöltözettel hangsúlyozza ezen a beállított képen (2.), Pongrácz Henriette grófnő Andrássik János családjával (3.), Festetics Vilma Nyári Rudival és családjával Sopronban, anyósát 3-as számmal jelölték a képen (4.)
