Halcsontos Fűző

"A nő gazdasági jólétét nemi vonzó erejének foka határozza meg" - olvashatták az érdeklődők századelőn már magyarul is Charlotte Perkins Gilman klasszikus traktátusában, az 1906-ban Bédy-Schwimmer Róza fordításában megjelent A nő gazdasági helyzeté-ben. "Az életbe kilépő fiatal férfi előtt nyitva áll a világ - magyarázza Gilman. - Tehetségeit használja, sőt használnia kell. Ha először rossz utat választ, újból meg újból választhat. Jómód, hatalom, társadalmi kitüntetés, hírnév - bármire vágyik, annak eléréséért dolgozhatik." Nem így a nő. Számára a fentebb felsoroltak, sőt ezen kívül "az otthon és boldogság, tekintély, kényelem, és élvezet, kenyere és kalácsa, szóval mindene csak egy keskeny arany karikán keresztül érhető el." És ez bizony: "hatalmas nyomás".

A nő tőkéje ilyen körülmények között szépsége, fiatalsága, esetleg társadalmi státusza és hozománya volt, ennek segítségével kellett legalább megtartani, de lehetőleg megemelni saját helyzetét. Ha a semmiből jött, és feljebb tudott lépni, már nyert, de minél magasabb volt egy nő státusza, annál inkább közös (és értékes) vagyontárgynak számított az övéi szemében. Házasságkötése kapcsán hozott döntéseivel nem pusztán a saját helyzetét határozta meg, hanem az egész "klánét". A rangon aluli házasságtól való rettegésben a csoport félelme fejeződött ki az ősök által megszerzett társadalmi, anyagi pozíciót illetően. A mésalliance-ot elkövető rosszul gazdálkodik, elherdál valamit a státuszából, de ha férfi, akkor a világ nem feltétlenül fogja ezzel a döntésével azonosítani, a világi életben bármi lehet belőle. Azonban ha nő, akkor ő az, ami a férje, és - így vélekedtek még az 1900-as évek elején is - a párválasztással az élete összes fontos döntését meghozta.

"A leány férjhezmenetelekor egészen új, előtte ismeretlen dolog, a nemi élet kerül felszínre, ezért felvilágosítandó annak mibenlétéről" - szögezte le Hugonnai Vilma doktornő egy 1904-es, nők számára tartott előadásában. De miért is kellett éppen akkor megtenni, ha addig tudtak vele várni? Az első magyar orvosnő szerint azért, mert: "...milyen keserű csalódásnak tekinti a nő, mily rettenetes lealázásnak veszi az első nemi érintkezést, vagy annak megkísérlését a férj részéről, ha nem volt arra előzőleg figyelmeztetve."

Az uralkodó nevelési elv a "tudatlanság megőrzését" preferálta, hiszen úgy vélték, a szende hajadon ugyanis már azáltal is "romlott" lett, ha tudomást szerzett a szexuális élet mibenlétéről. Bizonyára mindig voltak kivételek, hiszen nem minden lány ment korán, tizenévesen férjhez, és akadtak olyanok is, akik olvasmányaik, férjezett lánytestvéreik, barátnőik révén esetleg összerakták az információmorzsákból, hogy mit jelent a házasélet, de nem ez volt az eszményi tudatállapot a férjhez adandó lányok számára.

Mai szemmel nézve volt valami ördögi abban, ahogyan a társadalom szemlélte a házassági húspiacra vitt, tudatlan nők vergődését: kultuszt csinált ártatlanságukból, majd részvétlenül figyelte beavatásukat.

"A férfinak csak nemi élete, a nőnek teljes élete nyomorult, mivel az ő egész jövőjét, pályafutásának minden ízét nemére építették" - jelenti ki dr. Harkányi Ede A holnap asszonyai című 1905-ös könyvében, amely jól összefoglalja a nőemancipációval és nőgyűlölettel kapcsolatos korabeli nézeteket. Miközben a 19. század idealizálta a nőt, amennyiben az hajlandó volt a férfiak által szabott kereteken belül megmaradni, alapvetően nem tartotta sokra szellemi képességét, munkabírását vagy alkotóerejét. Hiszen a gyenge, angyali teremtések legfeljebb arra képesek, hogy őrizzék a családi tűzhely melegét és gyermeknek adjanak életet. Az otthon nemtőjeként vannak szerepükben, ezen túl nem teljesíthetnek jól, de ezt nem is várják tőlük. A századfordulóra azonban ezek az elképzeléseket tendenciózusan felülírta az élet.

A Magyar Királyságban 1900-ban már több mint két és fél millió volt a kereső nők száma, és egyre többen léptek ki a munkaerőpiacra vagy vettek részt az oktatásban. Pedig akkoriban úgy látták, hogy a nemi érés ("fanosodás") annyira megviseli a lányokat, hogy a szellemi fejlődésben már kamaszkorban leszakadnak a fiúktól, ráadásul a nők havi vérzésük idején teljességgel beszámíthatatlanok lesznek. A bűnözőket típusokba soroló, híres-hírhedt Lombroso 80 rendőrségellenes erőszakot elkövető nő között 71 menstruálót talált, a szexológia egyik atyja, Krafft-Ebing a női elkövetőknél szintén összefüggést látott a menstruáció és a bűncselekmény időpontja között. Egy harmadik kutató pedig öngyilkos nőknél fedezte fel a havivérzés jeleit.

Egy nő, a ki különböző házi munkát végez, padlót töröl, asztalt felmos, ablakot tisztít, gyermeket czipel, vödröket emel stb., testének minden izmát oly nagyon megerőlteti, hogy semmiféle mesterséges testgyakorlásra nincs szüksége, hogy magának mozgást szerezzen. Olyan asszonyoknak, a kik nem tudják, mit jelent a testi munka, akiknek izmai tehát gyöngék és gyakorlatlanok, a legnagyobb mértékben szükségük van gimnasztikára. Ezt rendszeresen rendezett gyakorlati formában lehet végezni és sportszerűen űzni - áll az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma által lektorált, nőknek szóló, századfordulós egészségkönyv németről magyarra fordított változatában.

A társadalomtudósok közt általánosan elfogadott nézet, hogy a nők a 19. század végéig alig folytattak sporttevékenységet. Az erőfeszítés és verejtékezés nem az volt, amit a kor embere látni akart az (úri)nőktől. Arisztokrata hölgyek szívesen gyakorolták a vívást, lövészetet és a teniszt. A nőhöz is méltó kevés mozgásforma közé tartozott még a lovaglás - női nyeregben, tehát nem széttárt lábbal ülve meg a lovat - vagy esetleg a korcsolyázás, ami egy gavallér karján a bálok hangulatát idézte fel. A fürdőzés, ezáltal az úszás (már annak, aki tudott úszni, mert ez egyáltalán nem volt általános) nem sporttevékenységnek, hanem gyógymódnak számított. A friss levegőn való sétálgatást is orvos írta fel a fogyasztó kúra mellé vagy éppen vérszegénységre.

Tudom, Zsófi, szegény asszony vagy, sokat dolgoztál, ugyan ettél-e mindig?

Ki vitte el az uradat Oroszországba, a tőke, úgy-e?

Hát mondd, jól volt ez így?

Igazad van, nem jól volt, és éppen ezen segít az új rendszer, a szociálizmus végső célja a proletárdiktatúra nevű eszközével, amivel megteremti a kommunizmust.

Hogy téged kommunizálnak-e?

Azt majd most mondom meg - csigázza fel a vidéki nőlakosságot a Közoktatásügyi Népbiztosság "Kommunizáljuk-e Zsófit?" című kiadványa. A legalább százezres példányszámban megjelenő népfelvilágosító pamflet egyszerű szavakkal próbálta elmagyarázni a "zsófiknak", hogy a népszerű hittel ellentétben a kommunisták csupán a gazdasági termelőeszközöket "dobják be a közösbe", a nőket nem, a szabad szerelem sem a közösségi alapon folyó szexuális életet, hanem a szabad választás jogát jelenti, a házasság pedig a rabság és kizsákmányolás egy módja.