Miféle nőket tart nyilván név szerint az emlékezet a 19. századból? Történelmi alakok anyját, szerelmeit, nejét, lányait, akik olykor akaratukon kívül kerültek az események sodrába, és muszájból jutottak nagy szerephez, amelyben helytálltak vagy sem.
A „nagy elsőket”: az első nőt, aki leérettségizett, az első orvosnőt, földrajzi felfedezőket, mindenféle olyan úttörőt, akik elsőként fúrták be magukat valami férfikiváltságba vagy férfiközösségbe.
Aztán művésznőket. Írónőket, költőnőket. Színésznőket, énekesnőket, balerinákat, akik művészetükkel szereztek hatalmat és csodálatot egy férfiak irányította társadalomban. És persze kurtizánokat.
Nem a névtelen prostituáltakat, akik a napi betevőért adták el magukat, hanem azokat a nőket, akik marionettbábuk módjára irányították pénzes és befolyásos pártfogóikat, palotáért, fogatért, évi járadékért kizárólagosságot ígérve, majd az illető háta mögött egy másik ügyfélnek néhány óriási gyémántért megfogadva ugyanezt. Mert néha képesek voltak győztesnek mutatkozni a férfitársadalom felett. És főleg azért, mert az emberek csodálták fényes életüket és rideg gátlástalanságukat.
„Lelki békém és boldogságom szempontjából szerencse, hogy sem a vak szenvedélyt, sem a végzetes vonzalmat nem éltem meg” – írta emlékirataiban Cora Pearl a második császárság (1852-1870) egyik leghíresebb kurtizánja, és ezt kolléganője, Marie Colombier sem cáfolta meg: „mindvégig megőrizte a férfiak iránt táplált ösztönös bizalmatlanságát”. Az angol születésű, húszévesen Párizsba került Cora racionálisan viszonyult hivatásához: számlakönyvet vezetett, három külön oszlopban tüntetve fel a kliens nevét, tartózkodása időpontját, és a kasszírozott összeget.
1867-ben fellépett Offenbach: Orfeusz az alvilágban című vígoperettjében mint Cupido, és főleg istennőhöz illő kebleivel („poitrine de déesse”) meg lenge öltözékével aratott némi sikert. Tizenkét alkalom után mégis visszavonult a színpadtól. Akárcsak Zola Nanája, aki Vénuszként lép fel, de nem kizárólag Cora ihlette a párizsi kurtizán alakját. Nana több korabeli luxusprostituált életeseményeiből összeálló típus.
Sokkal több van benne a gátlástalanságáról hírhedt La Päivából, aki sorra nyomorította meg és fosztotta ki az útjába kerülő férfiakat, pedig – ingatták a fejüket a kortársak – még csak szépnek sem számított, bár állítólag akkoriban ő volt a legjobb párizsi „domina”. A Moszkvában, Esther Lachmannként született nő akkor kapaszkodott meg, amikor az ópiumkereskedelemből meggazdagodott portugál Päiva elvette feleségül. Őt az esküvő másnapján elhagyta, válást, feleségtartást követelt, viszont a tiszteletreméltóbb hangzás kedvéért megtartotta férje nevét. Hol voltak már az olyan érző szívű szajhák, mint Marie Duplessis, akiről Dumas mintázta a Kaméliás hölgy (1852) szerelmes Gautier Margitját? A második császárság kurtizánjainak kíméletlen kapzsiságáról legendák szóltak – a prostitúcióról szóló, önmagukat orvosi vagy szociológiai jellegű műveknek álcázó könyvekben, amelyeket a korabeli férfiak pornográfiaként olvastak. A kurtizánéletrajzok pedig éppen olyan bizsergetően frivol olvasmányul szolgáltak, mint ma.
A hősnők akkor láttak neki az írásnak – vagy mint ugyancsak ma: bíztak meg ezzel valakit – amikor már lefelé tartottak a lejtőn: ékszereiket majd ingatlanaikat bocsátották áruba és a könyveladásokból reméltek némi pénzt. Bár Cora Pearl állítólag havi apanázst húzott a párizsi Jockey Clubtól, amelynek bizonyára sok tagja gondolt rá mint ifjúsága nagy szenvedélyére. Pályája akkor tört meg, amikor egy minden pénzéből kiforgatott imádója a palotájában követett el öngyilkosságot. „Legalább az előtérben lőtte volna főbe magát a disznaja, akkor nem piszkítja be a szőnyeget” – mérgelődött Cora, akit a fiaskó miatt kiutasítottak Franciaországból. La Päiva viszont úgy hajszolta öngyilkosságba első férjét, hogy utána egy fiatal sziléziai gróf, Guido Henckel von Donnersmarck felesége lett, és mesés gazdagságban élt 64 éves korában bekövetkezett haláláig.
(Félicien Rops: Hölgy bábuval (1.), Cora Pearl, született Emma Crouch egy utólag színezett korabeli fotón (2.), La Päiva, született Esther Lachmann képe (3.)
