Halcsontos Fűző

Míg a 19. században a drogok használatát illetően nem működtek negatív előítéletek - a morfiumot, ópiumot fogyasztó nő éppen a (kívánatos) gyengeségét hangsúlyozta azzal, hogy ezekhez a szerekhez volt kénytelen folyamodni -, a nők dohányzását tabuk övezték a nyugati világban.

Ennek akkoriban még nem a szenvedély magzati fejlődésre gyakorolt vagy a tüdőbetegségek kockázatait fokozó hatása volt az oka. Inkább az, hogy a dohányzás - a nadrágviselettel, a sportolás lehetőségével, a politikai jogok gyakorlásával, a munkavállalás és a pénzkereset jogával együtt - a férfiprivilégiumok táborába tartozott.

Árulkodó, hogy a korabeli ábrázolásokon legfeljebb két női szerepmodell képviselői jelenhettek meg cigarettával: az egyik Az emancipált szűz szenvedélye című 1847-es magyar litográfián látható: a kékharisnya. Az efféle gúnyrajzok a nevettetést szolgálták: még a végén azt is megérjük, hogy a nők is rágyújtanak…

"Hát miféle hazafiak vagyunk? Látunk egy szenvedő asszonyt, és nem tudjuk azonnal, hogy ez Miasszonyunk Hungária."

Miért visel a fotón látható csinos asszonyka térkép-alsószoknyát, ruhájára hímzett kettős keresztet, bumfordi - feltehetőleg fából faragott - láncokat? Azért, mert éppen Leláncolt Hungáriát, a rab nemzetet alakítja egy élőképben az 1860-as évek elején. Az amúgy a nagy Napóleon családjából származó Adèle Bonaparte-Wyse mindezzel azt is szemlélteti, hogy megtette azt, ami a 19. századi házasságokban gyakran előfordult: áttért a férje vallására. A férj nem más, mint Türr István generális, magyar (és olasz) szabadságharcos. De mi volt a vallása?

A felvilágosodás kizökkentette a kereszténységet középponti helyzetéből, s a 19. századra a vallásos hevület részint áttevődött a nemzet és a haza ügyére. Ezzel a politika nem csupán szentimentálissá lett, vagyis személyes üggyé változott, hanem a katolicizmus fogalmait is kölcsönvette: a hazafi azzal válik jó hazafivá, ha hisz a haza szabadságában és függetlenségében, s ha tesz is ezért, akkor már szabadságharcos a neve, aki pedig a hit apostolává, illetve, ha elég nagy áldozatot hoz a Haza oltárán, például mártírhalált, akkor a szabadságvallás szentjévé is lehet. A Haza pedig nem más, mint… egy nő.

NEM TUDOD ELKÉPZELNI, MILYEN ÉLVEZETES DOLOG A HÁZASSÁG. NEM IS ÁLMODTAM, HOGY EMBER ILYEN BOLDOG LEHET A VILÁGON, MINT ÉN - írta Viktória királynő csupa nagybetűvel az unokatestvérének röviddel a házasságkötése után.

Miniszterének, Gladstone-nak - királynő lévén több minisztere volt, mint bizalmas barátnője - is "kielégítő és elképesztő" nászéjszakáról számolt be, és ebben a tekintetben éppen az a nő ütött el kortársaitól, aki egy prüdériájáról híres korszaknak adott nevet.

Az első beavatást könnyedén és kedvvel vette, a második ezután és ebből következett.

A szülés az akkori női gondolkodásban annyira élet-halál kérdése volt, hogy Szemere Bertalan 1850-ben naplójában beszámol arról, hogy felesége, Jurkovich Leopoldina végrendelkezett a szülése előtt. Ez általános gyakorlat lehetett. Az az esetleírás is beszédes, amelyet egy korabeli belga orvostudományi lap közöl: látva azt, hogy egy asszony egészségét mennyire megviselik a terhességek és szülések, a kezelőorvos arra kérte a férjet, hogy szexuális tevékenységében "ne ragaszkodjon" a feleségéhez, forduljon prostituáltakhoz. Bizonyos esetekben tehát - hatásos fogamzásgátlás hiányában - a házasélet gyakorlatilag a női élet veszélyeztetésének minősülhetett.

Viktória azonban ragaszkodott hozzá, hogy a férje ilyen módon veszélyeztesse az életét.

A spanyol grófnő egy őszi reggelen a francia császár társaságában csodálta meg a lóhere levélkéin csillogó harmatcseppeket, és másnap egy gyémántokkal díszített smaragd lóherét kapott ajándékba tőle. Öt héttel később a Notre-Dame-ban Eugénie de Montijo és III. Napóleon házasságot kötött. A tőzsde a mélybe zuhant.

L'Empereur est parvenu par election, L'Impératrice par erection, idézi 1853-as levelében egy brüsszeli magyar a korabeli gonosz szójátékot, vagyis hogy a császár elekció (választás), a császárné erekció révén boldogul. Ezzel a közvélemény arra utalt, hogy a kétes úton, puccsal trónra jutott kis Napóleon (a nagy Bonaparte unokaöccse) hatalma legitimizálásához nem királyi vérből választott, gerjedelme vezérelte a döntésben.

A híresen gyönyörű Eugénia a férje ellenzéke számára egyszer számító ribanc volt, máskor frigid spanyol tehén. Míg fiatalasszony korában szépségével manipuláló, kétes erkölcsű nőként ábrázolták, házassága későbbi szakaszában rosszakarói meg voltak győződve róla, hogy "beteges frigiditástól" szenved. Az udvari források szerint fia 1856-os születése után nem élt férjével házaséletet - az akkori megbízhatatlan fogamzásgátlás mellett az egyke erre utalt... De lehet, hogy Eugénia csupán azért zárkózott el, mert megalázónak érezte hírhedten nőcsábász férje sorozatos kicsapongásait.

A császárnő elsöprő befolyású divatikonnak számított saját korában. Noha akkoriban csak félvilági nők festették magukat, ő rendszeresen fekete tussal húzta ki a szemét, és ő hozta be, majd - Charles Frederick Worth-szel, a haute couture atyjával együttműködve - ő is vonta ki a divatból a krinolint 1868-ban. Sőt Eugénia indította el egy ismeretlen bőröndkészítő - malletier - Louis Vuitton karrierjét, akinek a Rue Neuve des Capucines-n volt kis üzlete, amikor 1854-ben nagy megrendelést kapott a császárnőtől.

"Splényi erős hasisevő volt. Mindent megpróbált, hogy újra fölidézze érzékeinek azon mámorát, amelyet talán eleinte tapasztalt. Miután ez nem sikerült, ópiumot kezdett szedni, s az aláásta az egészségét. Végül teljesen elborult elmével távozott Londonból. Később hallottam azután, 1860-ban mint koldus halt meg Konstantinápolyban." A '48-as magyar emigráns, akiről Kászonyi Dániel az emlékirataiban ír, keleten ismerkedett meg - mint sokan mások, magyarok és nem magyarok, emigránsok vagy kedvtelésből utazók - a pszichoaktív szerekkel, de azok Európában is könnyen hozzáférhetőek voltak.

Az ópiumrévületben keletkezett 19. századi irodalmi művek listája szinte végtelen. Coleridge - aki függő volt - Kubla kánja mellett számos Shelley-, Keats- vagy Byron-vers tartozik ide. Sőt egyes szakértők Lewis Carroll Alice-könyveinek abszurd világa mögött is az ópiummámor képzelgéseit sejtik. De ő, vagy romantikus elődei nem jártak tilosban, amikor így alkottak. A drogok használatát akkor még nem kriminalizálták, semmi sem állt a szer és fogyasztója közé, csak a lelkiismeret.

Bár a használat különféle módjai más megítélés alá estek. Az egyes nagyvárosokban - London, Párizs, New York vagy San Francisco - a főleg kínai bevándorlók által működtetett ópiumbarlangok látogatása társadalmilag sokkal inkább stigmatizált cselekedet volt, mint az ópium gyógyszerként való használata. Már csak azért is, mert úgy vélték, az ópiumpipát szívók maguk választották függőségüket, míg a szert gyógyszerként fogyasztók önhibájukon kívül váltak használókká. De nem tekintettek több rosszallással az ópiumfüggőkre, mint az alkoholistákra.