Halcsontos Fűző

"Engem Sándorom emléke és oly sokszor kigunyolt olvasmányaim, de főképen szívem felvilágosítottak arról, hogy egy nő több mint csak asszony, és ha megbocsáthatlan vétkem az volt, mert nem tudtam és nem akartam annyira elaljasodni, megtagadni nememet, hogy megfeledkezve minden női szeméremről és finomságról: egy férj előtt oly kedves, de - erősen hiszem - minden művelt szívre és nemes lélekre undoritó fotograf képgyüjteményben tudjak gyönyörködni, s azokat a férjjel órákig elnézni: mondom, ha ez volt (mint hogy úgy van) megbocsáthatlan vétkem: ezért pirulni vagy bocsánatot kérni soha nem jutott eszembe s e vétkemre most halálos ágyamban is büszke vagyok" - diktálta Szendrey Júlia 1868-ban, betegsége végső stádiumában, amikor már felülni sem tudott. Ebből a szomorú dokumentumból nem csupán az derül ki, hogy első, legendássá vált házasságában Petőfi szellemi társnak tekintette, második férje pedig jobbára szexuális tárgynak, hanem az is, hogy Horvát Árpád rendelkezett erotikus dagerrotípia-gyűjteménnyel. Mint kortársai közül jó néhányan, bár Magyarországon bizonyára kevesebben, mint azokban az országokban - USA, Anglia, Franciaország - ahol elérhetőbbek voltak az új metódussal készült képek.

Miféle nőket tart nyilván név szerint az emlékezet a 19. századból? Történelmi alakok anyját, szerelmeit, nejét, lányait, akik olykor akaratukon kívül kerültek az események sodrába, és muszájból jutottak nagy szerephez, amelyben helytálltak vagy sem.

A "nagy elsőket": az első nőt, aki leérettségizett, az első orvosnőt, földrajzi felfedezőket, mindenféle olyan úttörőt, akik elsőként fúrták be magukat valami férfikiváltságba vagy férfiközösségbe.

Aztán művésznőket. Írónőket, költőnőket. Színésznőket, énekesnőket, balerinákat, akik művészetükkel szereztek hatalmat és csodálatot egy férfiak irányította társadalomban. És persze kurtizánokat.

Nem a névtelen prostituáltakat, akik a napi betevőért adták el magukat, hanem azokat a nőket, akik marionettbábuk módjára irányították pénzes és befolyásos pártfogóikat, palotáért, fogatért, évi járadékért kizárólagosságot ígérve, majd az illető háta mögött egy másik ügyfélnek néhány óriási gyémántért megfogadva ugyanezt. Mert néha képesek voltak győztesnek mutatkozni a férfitársadalom felett. És főleg azért, mert az emberek csodálták fényes életüket és rideg gátlástalanságukat.

1950 januárjában egy negyven évre zárolt hagyaték felnyitásakor igencsak elképedtek az örökhagyó hozzátartozói. Arthur Munby (1828-1910) a világ szemében egyrészt kötelességtudó hivatalnok volt, másrészt műkedvelő költő, harmadik életéről azonban kevesen tudtak. Talán csak az a több száz nő, akiket lefényképezett.

Nem, nem fura pózokban. És nem is meztelenül. Hanem rongyokban, piszkosan, munkavégzés közben. Arthur Munby-t ugyanis semmi nem csigázta úgy fel, mint egy fizikai munkát végző nő. Sajátos vonzalmai vezették el egy olyan terület dokumentálásához, amelyről az ő amatőr képei nélkül alig maradt volna fenn ábrázolás - hiszen szépen befűzve, műteremben pózoló úriasszonnyal, csinos kisasszonnyal tele van a padlás.

Közel hatvan kötetnyi naplójában is rengeteget ír róluk, mivel szabadidejében az utcákat rótta - Hasfelmetsző Jack gyilkosságai idején egyszer a gyilkosnak vélték, megállították és igazoltatták a rendőrök. De Munby egész más célra keresett "áldozatokat".

Mivel akkoriban a társadalmi státusz az öltözködés alapján kódolható volt, nagy biztonsággal előre tudhatta Hannah Cullwickről, hogy mindenes cseléd. Megszólította, barátságosan kikérdezte, majd miután szép lassan a bizalmába férkőzött, nagyon különös dolgot kért tőle.

NEM TUDOD ELKÉPZELNI, MILYEN ÉLVEZETES DOLOG A HÁZASSÁG. NEM IS ÁLMODTAM, HOGY EMBER ILYEN BOLDOG LEHET A VILÁGON, MINT ÉN - írta Viktória királynő csupa nagybetűvel az unokatestvérének röviddel a házasságkötése után.

Miniszterének, Gladstone-nak - királynő lévén több minisztere volt, mint bizalmas barátnője - is "kielégítő és elképesztő" nászéjszakáról számolt be, és ebben a tekintetben éppen az a nő ütött el kortársaitól, aki egy prüdériájáról híres korszaknak adott nevet.

Az első beavatást könnyedén és kedvvel vette, a második ezután és ebből következett.

A szülés az akkori női gondolkodásban annyira élet-halál kérdése volt, hogy Szemere Bertalan 1850-ben naplójában beszámol arról, hogy felesége, Jurkovich Leopoldina végrendelkezett a szülése előtt. Ez általános gyakorlat lehetett. Az az esetleírás is beszédes, amelyet egy korabeli belga orvostudományi lap közöl: látva azt, hogy egy asszony egészségét mennyire megviselik a terhességek és szülések, a kezelőorvos arra kérte a férjet, hogy szexuális tevékenységében "ne ragaszkodjon" a feleségéhez, forduljon prostituáltakhoz. Bizonyos esetekben tehát - hatásos fogamzásgátlás hiányában - a házasélet gyakorlatilag a női élet veszélyeztetésének minősülhetett.

Viktória azonban ragaszkodott hozzá, hogy a férje ilyen módon veszélyeztesse az életét.

A spanyol grófnő egy őszi reggelen a francia császár társaságában csodálta meg a lóhere levélkéin csillogó harmatcseppeket, és másnap egy gyémántokkal díszített smaragd lóherét kapott ajándékba tőle. Öt héttel később a Notre-Dame-ban Eugénie de Montijo és III. Napóleon házasságot kötött. A tőzsde a mélybe zuhant.

L'Empereur est parvenu par election, L'Impératrice par erection, idézi 1853-as levelében egy brüsszeli magyar a korabeli gonosz szójátékot, vagyis hogy a császár elekció (választás), a császárné erekció révén boldogul. Ezzel a közvélemény arra utalt, hogy a kétes úton, puccsal trónra jutott kis Napóleon (a nagy Bonaparte unokaöccse) hatalma legitimizálásához nem királyi vérből választott, gerjedelme vezérelte a döntésben.

A híresen gyönyörű Eugénia a férje ellenzéke számára egyszer számító ribanc volt, máskor frigid spanyol tehén. Míg fiatalasszony korában szépségével manipuláló, kétes erkölcsű nőként ábrázolták, házassága későbbi szakaszában rosszakarói meg voltak győződve róla, hogy "beteges frigiditástól" szenved. Az udvari források szerint fia 1856-os születése után nem élt férjével házaséletet - az akkori megbízhatatlan fogamzásgátlás mellett az egyke erre utalt... De lehet, hogy Eugénia csupán azért zárkózott el, mert megalázónak érezte hírhedten nőcsábász férje sorozatos kicsapongásait.

A császárnő elsöprő befolyású divatikonnak számított saját korában. Noha akkoriban csak félvilági nők festették magukat, ő rendszeresen fekete tussal húzta ki a szemét, és ő hozta be, majd - Charles Frederick Worth-szel, a haute couture atyjával együttműködve - ő is vonta ki a divatból a krinolint 1868-ban. Sőt Eugénia indította el egy ismeretlen bőröndkészítő - malletier - Louis Vuitton karrierjét, akinek a Rue Neuve des Capucines-n volt kis üzlete, amikor 1854-ben nagy megrendelést kapott a császárnőtől.