Azt mindenki tudja, mi történt Oscar Wilde-dal, miután a rágalmazója, Queensberry márki ellen indított perben őt ítélték el két évre fajtalanságért: büntetését letöltve, Angliából és az irodalomból száműzve, többéves európai bolyongás után Párizsban halt meg.

De mi lett Bosie-val, Oscar rossz szellemével, akivel a drámaíró szerelembe esett, aki társa volt a férfiprostituáltak felhajtásában, és akinek apja iránt érzett bosszúvágya vezetett Wilde szerencsétlen peréhez?

Sir Alfred Douglas skót arisztokrata családba született 1870-ben, becenevét a „boy” (fiú) szó becézéséből (boysie, bosie) kapta, így hát még időskorában is Fiúkának szólították közeli ismerősei. Apja, Queensberry márki, nem csupán Oscar Wilde börtönbe juttatójaként írta be nevét a brit kultúrtörténetbe, hanem a hamvasztás propagálója és a boksz szabályainak lefektetőjeként is. Feleségével olyan brutálisan bánt – megverte, megcsalta – hogy Sybil 1887-ben minden akadály nélkül válhatott el tőle.

Douglas – Wilde-dal ellentétben – korán tisztába került szexualitásával. Az akkori fiúiskolák zárt világának legmaradandóbb ábrázolása Thomas Hughes regénye, a Tom Brown iskolaévei (Tom Brown’s Schooldays, 1857), amelyből J. K. Rowling is sokat merített a Harry Potter Roxfortjának megalkotásához. Ez a regény még elsősorban a fiúk közötti „életre szóló barátságot” domborítja ki, későbbi szerzők (pl. Vachell: The Hill, 1905) kissé nyíltabban fogalmaznak. Az iskolába érkező fiatal fiúk nem ritkán a nagyobbak vagy a tanárok szexuális prédáivá váltak, más esetekben szoros barátságból lett szerelem két fiú között. Volt, aki számára ez múló – néha traumatikus – epizódnak bizonyult, mások így találták meg – egész életen át rejtegetett – szexuális identitásukat.

Bosie a winchesteri előkészítő iskolában szerelmet és szexuális beavatást egyaránt megélt, és Oxfordba már valódi meleg öntudattal érkezett 1889-ben, tizenkilenc évesen. Korai költészete szinte teljes egészében a férfiszerelem körül forog. A Two Loves (Két szerelem) címűben két szép férfi társalog, egy vidám és egy szomorú, az utóbbi szájából hangoznak el a később híressé vált sorok: „I am the love that dare not speak its name” (a szerelem vagyok, ki nevét megmondani fél).

Angliában büntették a férfiak közötti szexuális kapcsolatot (a nők közöttit is, csak azt el sem tudták képzelni). Így amikor Bosie és társai a határokat feszegették, nagy tétben játszottak, bár Oscar Wilde elítéltetéséig nem hitték, hogy ezért a társadalom egy tekintélyes, elismert tagja is börtönbe kerülhet.

Az 1894-es per visszazavarta a kő alá a brit melegközösséget, és Bosie is óvatosabb lett: pl. hírhedt versei újraközlését hosszú évtizedekre letiltotta. „Azt hiszem, többé-kevésbé szinte mindenki biszexuális” – jelentette ki később. Ő legalábbis annak érezte magát, amikor 1900-ban, előélete ellenére beleszeretett Olive Custance-be, egy gyönyörű fiatal költőnőbe. Több okból sem jött azonnal happy end: Bosie, anyagi gondjai megoldására, érdekházasságot tervezett egy gazdag amerikai örökösnővel, Olive pedig az írónő, Nathalie Barney oldalán ugrott fejest a Párizsban élő angol-amerikai leszbikus közösség életébe.

„Te vagy az egyetlen lány, akit valaha szerettem, vagy akire egyáltalán komoly szándékkal néztem” – írta Bosie Olive-nak, és végül botrányos múltjuk ellenére hirtelen olyan felállásban találták magukat, amelyet a korabeli társadalom sem ítélt el: házasságot kötöttek, ahogyan a heteroszexuális párok szoktak. A külső megerősítés évekig egyben tartotta a családot, kisvártatva gyermekük is született: Raymond. Noha később elsodródtak egymástól és elváltak, életük végéig napi kapcsolatot ápoltak.

Douglas eközben egy pillanatra sem lépett ki meleg baráti köréből. Mint minden fősodoron kívüli szerzőnek, a rögeszméjévé vált, hogy pályatársai nem veszik komolyan. Ahogy öregedett, egyre kevésbé akarta melegikonként megszerzett hírnevét, inkább a halhatatlan szonettköltő babérjai pályázott. Nem így lett: a kultúrtörténetben ő marad az örökké fiatal és szép "fiúka", Oscar Wilde hisztérikus kis Bosie-ja.

Sir Alfred Douglas és Oscar Wilde, 1893 (1.), iskolásfiúk 1890-ben, Bosie nincs köztük, viszont a kisfiú Winston Churchill igen! (2.), Bosie egyetemi éveiben és idős korában (3.), Olive Custance (4.).