A 19. század első felében a gyermeki lét még küzdelmes volt és rövid. A gyermekkor ma ismert fogalma, mely szerint az első tizennégy év játékkal, tanulással és kellemes tétlenséggel telik, még nem létezett, csak a század második felében alakult ki, amikor az itt látható fotográfiák készültek, de még a képek szereplőit is nagy túlélőknek lehet tekinteni.
Túlélték a szülést, amely során nagy eséllyel halhattak volna bele fertőzésekbe vagy komplikációkba. Túlélték a szoptatás hányattatásait: ha édesanyjuk nem tudta vagy akarta őket szoptatni, akkor vagy szoptatósdajkához kerültek, vagy pedig – tápszer híján – hígított tehéntejet kaptak.
A járványokat és gyermekbetegségeket védőoltások nélkül kellett átvészelniük. Angliában még a század végén is 16 százalékos volt a gyerekhalandóság, míg Oroszország egyes területein 28 százalékos (az európai átlag 20 százalék körül mozgott). Ha betegségüket éppen nem hanyagolták el vagy diagnosztizálták félre, a gyógyászati túlkapásokat kellett túlélniük: az ópium vagy cannabis tartalmú kanalas orvosságokat, az állandó „purgálást”, pl. a hánytató hatású ipekakuána mértéktelen alkalmazását.
A képeken látható gyerekek ugyanakkor kiváltságosak is: azoknak a gyerekeknek, akik szüleinek volt pénze arra, hogy játékszert vásároljanak nekik, és le is vetessék őket egy fényképésszel, feltehetően később dolgozniuk sem kellett, mint gyerektársaik nagy hányadának. Lassanként egyre kevesebb apróságnak kellett kis felnőttnek lennie, lehetett gyerek is. A gyermekkorral együtt megjelentek a kizárólag gyerekeknek gyártott tárgyak is. Ekkor lett a karácsony a gyerekek ünnepe.
Az 1819-ben született John Ruskin még azt idézte fel gyermekkoráról, nem volt más játékszere, mint egy szekér, egy doboz építőkocka, egy labda és egy kulcscsomó. De az őt követő nemzedékeknek egyre kevésbé lehetett oka panaszra.
Militáns század volt – a század elején Napóleon háborúzott, a század derekán szabadságharcok dúltak, később a poroszok nyugtalankodtak Európán belül, de a birodalmi ambíciókkal rendelkező országok a kontinensen kívül is sokat hadakoztak – ezért soha nem látott népszerűséget élveztek a játékkatonák. Akkoriban mérgező ólomból készültek.
A hintaló az volt a 19. században, ami a 20. században a pedálos kisautó: a minden gyerek, de főleg kisfiúk által áhított státuszszimbólum, talán ezért is vált a gyerekfotók gyakori témájává.
A lányoknál ugyanezt a szerepet töltötte a babaház – egy-egy fényűzően berendezett darab nővérről húgra, anyáról lányra szállt.
A 19. század első felében a miniatűr divathölgynek öltöztetett babák dívtak. Gyakran törékeny porcelán fejjel, ami legalább a viktoriánus hölgyektől elvárható finomságra tanította a kislányokat. A viaszfejű, fűrészporral töltött babák valamivel kezelhetőbbek voltak, de a guttapercha (kaucsukszerű anyag) alkalmazása hozta el a strapabíróbb babák korát. Az 1880-as évektől már nem csak csodálni, de dédelgetni is lehetett az egyre gyerekszerűbb játékbabákat.
Ebben az időszakban jöttek nagy divatba a kitömött állatfigurák is. Mikszáth Kálmánnak A ló, a bárányka meg a nyúl című – kisfia, Jánoska halálát megörökítő – novellájában is ezek szerepelnek kedvenc játékszerként, de a ma ismert játékmaci még nem létezett.
A nyugati medvetisztelet csupán 1902-ban vette kezdetét, a 20. században, mikor kibontakozott az a gyermekkultusz, amely ma a jelenünk.
(Még több gyerek játékokkal: itt.)
