A király megmutatta a színésznőt Stuart Mária jelmezében ábrázoló oltárképet, majd leültek az ágy szélére és elkezdték szavalni Goethe drámáját, az Egmontot. Amikor a csókjelenethez értek, valószínűleg mindkettőnek inába szállt a bátorság. Talán éppen ekkor vallotta meg a király, hogy még sohasem érintett nőt, de éjszakánként a színésznőre gondol, és olyankor csókokkal halmozza el a párnáját…
Gottfried von Böhm II. Lajos bajor királyról szóló életrajzában úgy tálalja a történetet, mint amit első kézből, magától a művésznőtől hallott. Az eset idejében egyre többet pletykáltak arról Münchenben, hogy az ifjú bajor király, II. Lajos (1845-1886) nem érdeklődik különösebben a nők iránt. Annál jobban rajongott azonban Wagnerért, akit udvarába hívatott, pénzzel tömött és kritikátlanul csodált. Lajos építteti majd fel a bayreauthi Festspielhaust, a Wagner-hit templomát.
Így különösen nagy volt az öröm, amikor a fiatal uralkodó 1866 májusában felfigyelt a Schiller Stuart Máriájának címszerepét játszó, Lilla von Bulyowsky néven fellépő magyar színésznőre. Remek, hiszen ki lenne alkalmasabb, hogy egy királyi személyt bevezessen az erotika rejtelmeibe, mint egy színésznő? Hiszen akkoriban úgy tekintettek Thália papnőire, mint ma egy playmate-re.
Szegény Bulyovszky Gyula, a Márciusi Ifjak legifjabbika vajon gondolt-e arra 1848 novemberében Szilágyi Lillát (1833-1909) nőül véve, hogy egykoron herceggel és királlyal kell osztoznia a feleségén?
Feltehetőleg soha nem jutott a tudomására.
Bár, ahogyan azt a házaspár levelezését feltáró Péchy Blanka megírta, ők afféle „nyitott házasságban” éltek. Bulyovszky Pesten szerkesztette a Nefelejts-et, nevelte közös fiukat, de közben egyéb, törvénytelen gyermekeket is nemzett. Lilla pedig – aki megelégelte nemzeti színházi mellőzését – feltehetően szeretője, Ernő szász-coburg-gothai herceg hathatós közreműködésével jutott először szerephez német színpadokon, és nyilván nem ő volt az egyetlen befolyásos ismerőse. Gazdasági és érdekszövetségként azonban Bulyovszkyék törhetetlen egységet mutattak. A Lilla által hazaadott pénzt Gyula okosan fektette be, és világhíres nejéről rajongó kritikákat közölt a lapjában. Több korabeli levelezésből – köztük Jókaiéból – nyilvánvaló, hogy a gazdag, híres és befolyásos házaspár kortársaik osztatlan utálatát élvezte.
Térjünk vissza az ágy szélére. Lajos a vallomás után gyakorlatilag Lilla keblére hajtotta a fejét. De ennyiben maradtak. Ők maguk – sőt mások is – mindenfélét beszéltek a románcukról. Lilla úgy vélte, Lajos „hidegvérű, mint a hal”, Lajos pedig arról számolt be, hogy a hálószobában a nő üldözőbe vette, és el kellett bújnia előle. A félreértés alapja az lehetett, hogy a művésznő gyorsan kívánt túlesni azon, amit általában elvártak tőle a férfiak, Lajos pedig csak csodálni szerette volna – Stuart Máriát. Kis szünetekkel hat évig tartott a bizarr huzavona.
Lilla nem tudta – valószínűleg el sem tudta volna képzelni – hogy Lajos életét egyre erősebben áthatotta a férfiszerelem ellen folytatott küzdelem, amelyben folyamatosan vesztett csatákat: feladta eljegyzését Sissi húgával, Zsófia Sarolta hercegnővel, és lassan átengedte magát a férfiakkal folytatott viszonyainak. Kora embereként maga sem volt képes elfogadni – vagy felfogni – saját homoszexualitását, családjától vagy alattvalóitól aligha várhatta volna el.
Az a háború is elveszett, amit ép elméjéért vívott: 1886-ban a starnbergi tóba ölte magát.
