Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A manhattani Othello Pesten

"Hetven évvel ezelőtt jött Budapestre Ira Aldridge a nagy tragikus néger színész, akinek Othelló alakítása világhírűvé vált. Ugyancsak Ira Aldridge hozta Budapestre az első nigger songokat, amelyek csakhamar igen nagy népszerűségre tettek szert a pesti zengerájokban" - írja 1927-ben a Budapesti Hírlap a fővárosban is egyre népszerűbb amerikai jazz kapcsán.

De ki volt az a férfi, aki egészen pontosan 1853 márciusában érkezett a magyar fővárosba a társulatával, és akinek személyében először láttak a pestiek akkor négernek mondott, afroamerikai színészt fellépni? Minden jel szerint nagy nyomot hagyott a magyarok kulturális emlékezetében, hiszen nem csupán a fekete zene első magyarországi nyomait kötötték a nevéhez, de 1932-ben még egy életrajzi regény is megjelent róla az erdélyi író, Ligeti Ernő tollából, Az idegen csillag címmel.

A fula vagy fulbe törzs uralkodó osztályából származtatta magát, a nevéhez ragasztott állandó szókapcsolat (the African Roscius) is az hangsúlyozta, hogy Afrikából való. Ez romantikusabbnak hangzott, mint holmi rabszolgaivadéknak feltüntetni magát.

1 Tovább

"Féltem, de nem mertem ellenkezni"

Az emlékirat különös műfaja rendszerint még a magával legkíméletlenebb szerzőt is arra indítja, hogy önnön szobrát építse, a többiekébe pedig apró repedéseket üssön. De az élete javát a 19. században leélő nőt a mégoly boldogító bosszú vágya sem bírt volna rá könnyen, hogy leírja, amint megerőszakolják, kirugdalják belőle hathónapos magzatát, vagy botot törnek el a hátán. Így hát Jászai Mari, Pálmay Ilka vagy Vajda János felesége, Bartos Rozália visszaemlékezése sem pusztán az erőszak ábrázolása miatt kirívó, inkább felveti a kérdést: mi indította őket arra, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket a részleteket?

Mindegyikőjüket más.

2 Tovább

Jókai 190

1825. február 18-án született Komáromban a 19. századi irodalom egyik legnagyobb formátumú alakja, Jókai Mór. Az 1850-es évektől 1904-ben bekövetkezett haláláig számtalan regénnyel, emellett novellákkal és színdarabokkal írta tele a magyar irodalmat, megnehezítve azon iskolások életét, akik ma már nem nagyon tudnak a Kőszívű ember fiaival vagy Az aranyemberrel mit kezdeni, és legyintenek a szabadságharc romantikájára vagy rémülten torpannak meg a Vaskapu terjedelmes leírása előtt. Pedig ha a Jókai életművét bemutató keretek olyan rugalmasak lennének, mint maga az író volt, talán még újjá is születhetne a Jókai-olvasás. Jókai bableves helyett ezúttal Jókai-saláta a 190 éve született írófejedelemről:

1. Szinte minden emlékező kiemeli varázslatos búzavirágkék szemeinek szelíd és ábrándos pillantását. Már viszonylag fiatalon kopaszodni kezdett, ezért parókát csináltatott magának - az újságírók és karikatúrarajzolók mérhetetlen örömére. Olvasói - túlnyomórészt nők - hajjal vagy haj nélkül is rajongtak érte, és nagy tömegben küldözgettek részére saját készítésű ajándékokat: köztük horgolt vagy hímzett házisapkákat… Életét egészen addig élhette élő legendaként míg idős korában kötött házassága némileg kegyvesztetté tette a közvélemény szemében.

2. Bár a betokosodott képzetek szerint igazán nagyra értékelt regényei a magyar történelmi korszakokat feldolgozó művek, Jókai fantáziája nem torpant meg az ismert világok ábrázolásánál. Több regénye és novellája is van, ahol szinte már a sci-fi és a fantasy műfaját karcolva nagy utazásokra vezeti el az olvasót.

0 Tovább

Férfielme, női comb: a nadrágszerep

Ha már "cross-dressing", a 19. századi közönséget jobban izgatta a férfinak öltözött nő, mint a női ruhát viselő férfi. A nadrágszerepet játszó nők megjelenése az opera műfajában azzal magyarázható, hogy a 18. század végén a magas hangot megkövetelő szerepekben a kasztrált énekesek (castrati) helyére nők léptek, viszont a színház világában más alapokon állt ez a szerephagyomány.

Amíg a nőket társadalmi okokból távol tartották a magamutogatástól, addig a színpadon a női szerepeket is a férfiak játszották. A férfiak később hagyományosan a nevettetés kedvéért öltöztek nőnek, és ilyenkor áthághatták a nemi határokat, ám a férfiakat megszemélyesítő nőknek fiúsan kellett játszani, és közben a nőies viselkedés szabályait is be kellett tartaniuk.

A 19. századi angol színpad hagyományos nadrágszerepe lett Shakespeare több alakja: Rómeó

1 Tovább

Izgató, mint Wagner?

A király megmutatta a színésznőt Stuart Mária jelmezében ábrázoló oltárképet, majd leültek az ágy szélére és elkezdték szavalni Goethe drámáját, az Egmontot. Amikor a csókjelenethez értek, valószínűleg mindkettőnek inába szállt a bátorság. Talán éppen ekkor vallotta meg a király, hogy még sohasem érintett nőt, de éjszakánként a színésznőre gondol, és olyankor csókokkal halmozza el a párnáját…

Gottfried von Böhm II. Lajos bajor királyról szóló életrajzában úgy tálalja a történetet, mint amit első kézből, magától a művésznőtől hallott. Az eset idejében egyre többet pletykáltak arról Münchenben, hogy az ifjú bajor király, II. Lajos (1845-1886) nem érdeklődik különösebben a nők iránt. Annál jobban rajongott azonban Wagnerért, akit udvarába hívatott, pénzzel tömött és kritikátlanul csodált. Lajos építteti majd fel a bayreauthi Festspielhaust, a Wagner-hit templomát.

Így különösen nagy volt az öröm, amikor a fiatal uralkodó 1866 májusában felfigyelt a Schiller Stuart Máriájának címszerepét játszó, Lilla von Bulyowsky néven fellépő magyar színésznőre. Remek, hiszen ki lenne alkalmasabb, hogy egy királyi személyt bevezessen az erotika rejtelmeibe, mint egy színésznő? Hiszen akkoriban úgy tekintettek Thália papnőire, mint ma egy playmate-re.

Szegény Bulyovszky Gyula, a Márciusi Ifjak legifjabbika vajon gondolt-e arra 1848 novemberében Szilágyi Lillát (1833-1909) nőül véve, hogy egykoron herceggel és királlyal kell osztoznia a feleségén?

Feltehetőleg soha nem jutott a tudomására.

0 Tovább
«
12

Szécsi Noémi blogja

A triviálisnak ható részletek teszik élettelivé, esendővé a regényhősöket – ez különösen történelmi regények esetében van így. A Nyughatatlanok, a Gondolatolvasó és a Kommunista Monte Cristo írásakor ezért túrtam fel mindent, hogy megismerjem a korabeli magánéletet. Azonban sok olyan történet maradt, ami nem fért a regényekbe.
Intim részletek, kuriózumok és közelképek a 19. század elejétől a 20. század közepéig élt emberekről, ez a Halcsontos Fűző.

Kötetek

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Kommunista Monte Cristo történelmi szatíra, amely 1919-ben kezdődik. A különböző korabeli demagógiák nyelvhasználatát felidézve, bravúrosan bontja szét és rakja össze másként az eredeti Monte Cristo-történet elemeit. Előképével ellentétben ez a mű elsősorban nem is a bosszúról, hanem a mindenkori politika ostobaságáról szól. Szécsi Noémi 2009-ben a regényért megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

A Nyughatatlanok rendhagyó történelmi regény. A forradalom Európában szétszóródó emigránsai közé, 1853-54 Franciaországába és Belgiumába vezeti az olvasót. Hősei nyughatatlan lelkek: két gyermekkori jó barát, egy hajdani rendőrspicli, egy szebb napokat látott skót nevelőnő, egy asztaltáncoltató magyar bárónő és médiumi képességekkel rendelkező francia komornája, egy szabadságharcosokért rajongó angol lady, két hűséges bajtárs - és a szabadságharc kísértetei.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Szécsi Noémi; Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kötetben a Halcsontos Fűző bejegyzéseinek témái kibővítve és rendszerezve olvashatóak. Szécsi Noémi a köteten szakmai szerzőtárssal együtt dolgozott: Géra Eleonóra történész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének docense. A kötet szerzői újságcikkek, regények, visszaemlékezések és levéltárakból előkerült magániratok alapján érdekesnél érdekesebb női sorsokat idéznek elénk. Két szólamban mesélnek nagy jelentőségű eseményekről - szerelmekről, eljegyzésről, tanulmányokról, házasságkötésről, terhességről, szülésről, tönkrement frigyekről, halálesetekről - vagy éppen olyan praktikus dolgokról, mint a háztartási költségvetés, az öltözködés, a cselédtartás, a gyermekgondok és a nyaralás.

Kövesd Szécsi Noémit a Facebookon is!

Kövesd a Halcsontos Fűzőt a Facebookon is!