…Az óceánon van egy gyönyörű sziget, ahol olyan sok süket él, hogy mindenki érti a jelnyelvet. Ezt egy vendégük mesélte, aki járt is ezen a helyen. Ott minden családban akad legalább egy süket, ezért az orvos, a postás, a boltos is elboldogul a jelekkel. Hiszen mindenkinek lehet legalább egy süket rokona, akitől, akiért megtanult jelelni. A süketek állapotukba belenyugodva, boldogan élnek ezen a szigeten. Sem mások értetlenségétől, sem környezetük idegenkedésétől nem szenvednek. A természet szépsége veszi őket körül. Mi más kell.*
Bár a sziget léte korábban sem volt titok, az ottani siketközösség életéről 1895-ben szerzett tudomást a nagyvilág a Boston Sunday Herald cikkéből. Pedig akkor már felbomlóban volt az a különleges életforma, amely a publicitást kapta.
Az USA keleti partján a Massachusetts államhoz tartozó Martha’s Vineyard ma már azok nyaralóhelye, akik számára nem jelent akadályt az, hogy száz százalékkal magasabbak az ingatlanárak, mint a szárazföldön. De eredetileg – csakúgy, mint a zárt bálnavadász-közösségéről elhíresült, kőgazdag Nantucket a szomszédban – halászfalu volt, amely leginkább a halcsont (fűzők alapanyaga) és bálnazsír (lámpaolaj készítéséhez) eladása révén virágzott.
A 17. század végétől benépesülő, de a 18. század elejétől zárt közösségként létező szigeten idővel olyan nagy számban születtek siketek, hogy létezésük az ottlakók életformáját is meghatározta. Szinte mindenki kétnyelvű lett: az angol mellett legalább alapfokon elsajátította a jelnyelvet, vagyis annak egy helyi változatát (Martha's Vineyard Sign Language (MVSL). 1854-ben itt minden 155 szigetlakóra esett egy siket, míg a szárazföldön 6000/1 volt az arány. Úgy éltek az emberek, mint egy siketutópiában: viszonylag sok gyermek született siketen, ám míg a külvilágban kirekesztés volt az osztályrészük, Martha’s Vineyardon ugyanúgy gazdálkodtak, családot alapítottak, mint a többiek. A templomban a családtagok fordították számukra a prédikációt, de az orvostól a hivatalnokig mindenki jelelt alapfokon. Sőt halló emberek – halászok – is használták egymás között a jelnyelvet a nyílt vízen.
De miért születtek ilyen sokan siketen? És miért esett szét lassanként ez a különös közösség a 20. században?
A helyiek az Isten akaratára, a várandós anyát ért traumára, vagy arra gyanakodtak, hogy a siketség ragályos, de a konkrét okokra csak a 20. században derült fény. A siketség néha két-három nemzedéket is kihagyott egy családon belül, ezért Nora Ellen Groce (Everyone Here Spoke Sign Language: Hereditary Deafness on Martha’s Vineyard. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1985) arra következtetett, hogy egy recesszív gén volt a felelős a siketség öröklődéséért.
A gént egy közös ős örökíthette át: az 1694-ben a szigeten letelepülő siket Jonathan Lambert, akinek hét gyermeke közül kettő is örökölte a fogyatékosságot. A siket alapító atya mellett más korai telepesek is hordozhattak recesszív géneket, hiszen a szigeten letelepülő puritánok mind ugyanonnan: az angliai Kentből, egy Weald nevű helységből érkeztek. Egy elmélet szerint innen hozták magukkal a később a szigeten elterjedt jelnyelvet is. Egyébként a széles körben csak a 19. században meghonosított siket jelnyelveket megelőzően több gesztusokon alapuló kommunikációrendszer is működött a világban. A különböző síksági indián törzsek a nyelvi nehézségek áthidalására használtak jelnyelvet, az ausztrál bennszülöttek a vadászathoz, egyes katolikus szerzetesrendeknél a hallgatási fogadalom alatti információcseréhez.
Amikor a sziget megszűnt zárt közösség lenni, a szigetlakók tanulás, munka céljából hagyták el, és helyükre idegenek költöztek be, a siketek számának növekedése is megtört, és a 20. századra olyan mértékben csökkent, hogy néhány évtizeden belül már alig maradt olyan, aki nem közvetlenül érintettként ismerte volna a jelnyelvet. De a végső tanulság mégsem a belterjesség felszámolásához kapcsolódik, hanem ahhoz, hogy minden fogyatékosság csak addig elviselhetetlen, amíg a közösség kirekeszti. Amint hétköznapinak tekinti és integrálja, az érintettek megpróbáltatásai hirtelen zsugorodni kezdenek…
(Jelnyelvet tanuló gyerekek a 19. század végén (1.), Martha's Vineyard az Atlanti-óceán egyik szigete (2.), Thomas Hart Benton festménye, Az úr az én pásztorom egy Martha's Vineyard-i idős siket házaspárt ábrázol, 1926 (3.)
* Gondolatolvasó, 162.o. Európa Könyvkiadó, 2013
