Halcsontos Fűző

Wohl Stefánia írónő Aranyfüst című 1885-ös regényében a főszereplő, Mária grófnő szerelmi házasságot köt Szelényi Istvánnal, a szellemi összhang is megvan közöttük, sőt a műveltnek és bölcsnek leírt Mária politikai tanácsokat ad parlamenti képviselő férjének, de gyermekük nem születik, Mária könnyes szemmel olvassa az ismerős család gyermekének születéséről szóló sürgönyt.

Amikor a második év után Szelényi megismer egy számára izgalmas nőt és hozzápártol, önmaga megnyugtatására és családja rosszallásának elhallgattatására a következőket nyilatkoztatja ki: "Miután Mária nem adott nekem gyermekeket, bizonyára szokott okosságával bele fog nyugodni a sorsba, mely megtagadta tőlünk azt a köteléket, mely a férfit még akkor is tűzhelyéhez fűzi, ha szerelme végképp kihalt." Bár a regényben ezt egy negatívnak bizonyuló alak mondja, mégis joggal feltételezhetjük: a gyermektelen házasság annyira megbélyegezte a nőt, hogy a férj feljogosítva érezte magát, hogy akár házassági esküjét is semmisnek mondja ki.

Istóczy Győző a 19. századi politikai szcéna harsány mellékalakjai közé tartozik. Olyan, mint az ördög a vásári bábjátékban, akivel a jót képviselő Vitéz Lászlónak meg kell küzdenie. Jön a palacsintasütővel a kezében, a feje ádáz, de a közönség már a látványára is dől a röhögéstől. Hát még ha Vitéz László kiveszi a kezéből a palacsintasütőt és kupán vágja vele!

Így nevettek Istóczyn a képviselőtársai a parlamentben - a beszédeit visszaadó leiratokban hemzseg a sok "derültség" és "hosszas derültség" beszúrás -, majd a parlamenti tudósításokat az újságban olvasók. Egy időben még szavazókat is talált rövidéletű vállalkozásához, az Országos Antiszemita Párthoz, hiszen - más tényezők mellett - a kis cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével a zsidókat vádoló tiszaeszlári per az 1882 körül még viszonylag elszigetelt antiszemitizmus hirtelen konjunktúráját hozta el.

"Kereszténységgúnyolás és kultúrkampfoskodás, a keresztség felekezeteinek s a nemzetiségeknek egymás ellen heccelése, ármányok és intrikák, zsidó bosszúállás, börzejáték és plutokrácia, közvélemény-gyártás és revolverzsurnalisztika" - sorolja a szélsőséges demagógiában azóta is számtalanszor elismételt "zsidó bűnöket" Istóczy egy 1882-es beszédében, ám leghírhedtebb felszólalását, amelyben a zsidók kitelepítését javasolja Palesztinába, még 1878. június 24-én tartotta meg. Abban az évben, mikor a Dohány utcában felcseperedett Herzl Tivadar, aki az utópiát majdan megvalósítja, szüleivel Bécsbe költözik.

Istóczy szemefénye, Imre - Mariska lánya után elsőszülött fia - pedig ekkoriban lehetett egyéves.

Istóczy Imre azonban húszéves korában meghalt tüdővérzésben.

"A szerelem ugyan a homályt szereti, az óvatosság azonban a napfényt. Mindenki nézze meg napvilágnál az ismeretlen személyt, valjon egészséges-e, mielőtt vele nemileg érintkeznék" - tanácsolta egy századfordulós német orvos, dr. Bloch a nemi élet minden szegletét feltérképező kézikönyvében, amely magyarul is megjelent a 20. század első éveiben. Az örökérvényű egészségügyi jótanács akkor éppen a szifilisszel kapcsolatos halálos veszélyre utalt.

A betegség akkor már több mint négyszáz éve tartotta rettegésben az emberiséget: az első számon tartott szifiliszjárvány 1495-ben tört ki Nápolyban. A dátum nagy nyomatékkal bír azok számára, akik úgy hiszik: a kór Amerikából érkezett, afféle büntetésképpen a kontinens őslakosainak későbbi leigázásáért. Az amerikai eredetet látszik bizonyítani az is, hogy Kolumbuszt is egy titokzatos láz gyötörte felfedezőútjai után, élete utolsó éveiben.

A 19. század során jobbára az volt a helyzet, hogy az orvosok kezdetleges eljárásaikkal akkor sem garantálhatták volna a magzatelhajtásért fizető nő életben maradását, ha legálisan végezhettek volna abortuszt. A nőgyógyászat - mint úgy általában az orvostudomány - nagy hőskora volt ez: lassacskán igénnyé vált, hogy a szülés ne élet-halál kérdése legyen, úgy végezzenek el császármetszést, hogy ne vagy az anya, vagy a csecsemő maradjon életben, és műtéti beavatkozással gyógyítsanak egyes nőgyógyászati betegségeket. Emellett egyre nagyobb igény lépett fel a fogamzásgátlásra vagy esetlegesen a terhesség megszakítására.

Arról, hogy fű alatt egyre hatékonyabban folytak ezek a praktikák, elsősorban a népességfogyás miatt aggódó szerzők jajveszékeléséből szerzünk tudomást. Az egyikük azt állította, hogy "az erdélyi szászok, bácskai és bánsági svábok, majd a sárközi magyarok, de leginkább a szerbek és a magyar kálvinisták" között már elterjedt a születésszabályozás.

Hugonnai Vilma szemlátomást nagy kedvvel végzett magán emberkísérleteket. Az egyik - igencsak elhúzódó - kísérletében azt bizonyította, hogy a 19. században egy nő is képes egyetemi tanulmányokat végezni, orvosi diplomát szerezni, a másikban pedig azt, hogy hús nélkül is lehet élni. 1872-ben ugyanis még mindkét vállalkozást ugyanolyan excentrikusnak minősítette a közvélekedés.

Abban az időben sok nő számára az ékszerei képezték a magánvagyont, így ő is ezeket vitte magával és "ette meg" svájci tanulmányai során. A panzióban, ahol 9 orosz, 1 bolgár és 1 finn diáklánnyal lakott együtt, az egyik közös étkezés során felolvasott cikkből hallott először vegetáriánus étkezésről, és nyomban elhatározta, hogy kipróbálja. Nem csupán lassabban élte fel az egyetemi évekre szánt javakat, de tudományosan is bizonyított valamit: "Hiába állították collegáim annak lehetetlen voltát, hiába hivatkoztak az élettan előadásaira, hiába hallottam a cathedráról az élettan kiváló tanárától, Hermanntól, hogy testileg-lelkileg elsatnyul az ember húsevés nélkül. Az első napokban zöldségfélét még ettem. De nehezemre esett az étkezésnél jelen lenni, szobámba kértem almát és kenyeret a háziasszonytól, és miután még ez is igen nehezemre esett, lemondtam még a kenyérevésről is, és 80 napig kizárólag gyümölcsöt ettem. (…) A harmadik félévben az az elégtétel ért, hogy az élettan tanára Hermann a cathedráról elmondta, 'van közöttünk egy élő példa, aki bebizonyította, hogy kizárólagos növényétrend mellett testileg-lelkileg kitűnően érezheti magát az ember'"- írta egyik életrajzában az első magyar orvosnő.

A vegetáriánusokat ekkor még egyszerűen kinevették. "A "zöld baraczk"-hoz címzett korcsma egyik asztalánál hárman ültek együtt december 12-én este: Mnanopcsek Vencel szabó, Kazinczy (előbb Feigelstock) Náthán elcsapott tőzsdeügynök és Bundás István adóvégrehajtó. Mnanopcsek Vencel, a vegetárius egylet egyik legtevékenyebb tagja a korcsmárosokat szidta, amiért nem tüntetik fel az étlapon a húsételeket...", írta a Budapesti Hírlap egy 1883-as bírósági tudósítása, amelyben kaján hangon adják elő, hogy a per tárgya az, hogy a két úriember közül az egyik kecskének titulálta vegetáriánus társát, míg az válaszul a sértegető fejéhez vágta a feltét nélkül rendelt lencsefőzelékkel teli tányért…