…Az óceánon van egy gyönyörű sziget, ahol olyan sok süket él, hogy mindenki érti a jelnyelvet. Ezt egy vendégük mesélte, aki járt is ezen a helyen. Ott minden családban akad legalább egy süket, ezért az orvos, a postás, a boltos is elboldogul a jelekkel. Hiszen mindenkinek lehet legalább egy süket rokona, akitől, akiért megtanult jelelni. A süketek állapotukba belenyugodva, boldogan élnek ezen a szigeten. Sem mások értetlenségétől, sem környezetük idegenkedésétől nem szenvednek. A természet szépsége veszi őket körül. Mi más kell.*
Bár a sziget léte korábban sem volt titok, az ottani siketközösség életéről 1895-ben szerzett tudomást a nagyvilág a Boston Sunday Herald cikkéből. Pedig akkor már felbomlóban volt az a különleges életforma, amely a publicitást kapta.
A 19. század elején egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ha nyáridőben valaki meleg (vagy hideg) vizű tengert lát, meg is mártózik benne. Hiszen az sem volt magától értetődő, hogy fürdőruhára vetkőzik, és napsütésnek teszi ki magát. A fürdőruha amúgy is a közös, nyilvános fürdőzéssel együtt kezdte meg karrierjét, hiszen ha előtte valaki megmerítkezett, ezt jobbára meztelenül tette.
Hogyan lesz egy bájos áltudomány kártékony eszmék eredője? Hogyan jutunk el néhány könnyű lépésben a szalonönismerettől a fajelméletig? A kérdésre a fiziognómia adja meg a választ.
