Ha azt hisszük, a 19. században menstruációról nyíltan szó sem eshetett, aligha tévedünk nagyot. Orvosi könyvekben, esetleg nők magánlevelezéseiben bukkan fel futólag a téma: Andrássy Gyuláék angol nevelőnője 1868-ban anyjának írva például tisztában van vele, hogy ilyenkor vasat kell szednie.
Bizonyos kiváltságos nőknél azonban a dolog egy szűk csoport - de közvetve az egész ország vagy birodalom - közügyévé vált. Mivel az uralkodók feleségeinek elsődleges feladata a szülés volt, az egész udvar feszült figyelemmel csüggött az uralkodónő havi vérzésén. Terhes? Nem terhes? Már nem is szülhet többé? Mivel ezek a nők szinte egy pillanatra sem maradhattak egyedül, és nem maguk gondoskodtak saját fehérneműjükről, az állandóan a közelükben tartózkodó udvarhölgyek vagy a mosást ellátó személyzet biztos információval rendelkezett a helyzet állásáról.
Erzsébet királyné, azaz Sissi ciklusa is közügy volt.
Az udvarnál mindenkinek illett tudnia a pontos dátumokat, hogy eszerint igazítsák a hivatalos programokat. Sissi ugyanis - akárcsak a gimnazista lányok a tesiórán - gyakran kijátszotta a "menstruációs kártyát". Gyűlölt más koronás főkkel találkozni és intézményeket látogatni (bár az elmegyógyintézeteket szerette), ezért, amint tudott, megpattant a Hofburgból, és távollétét a nehéz napokra fogta. Ez mindaddig hallatlan volt az osztrák udvarban, hiszen anyósa, Zsófia főhercegnő inkább tőből leharapta volna a nyelvét, minthogy így térjen ki a kötelessége elől.
Az nem teljesen érthetetlen, hogy Sissinek ilyenkor nem volt kedve súlyos díszruhában, "felszerszámozva", 50-53 centis derékbőségűre fűzve mosolyogni, viszont irtózása intenzitását mutatja, hogy még szégyenérzetén is felülkerekedett, ha élhetett a mentséggel.
A későbbiekben a reprezentáció javát ráverte kötelességtudóbb menyére. Stefánia 1881-ben került a családba, és ennek is volt köze a menstruációhoz.
Mabel titokban viszolygott a siketektől és igyekezett magát távol tartani tőlük.
