Halcsontos Fűző

Tudom, Zsófi, szegény asszony vagy, sokat dolgoztál, ugyan ettél-e mindig?

Ki vitte el az uradat Oroszországba, a tőke, úgy-e?

Hát mondd, jól volt ez így?

Igazad van, nem jól volt, és éppen ezen segít az új rendszer, a szociálizmus végső célja a proletárdiktatúra nevű eszközével, amivel megteremti a kommunizmust.

Hogy téged kommunizálnak-e?

Azt majd most mondom meg - csigázza fel a vidéki nőlakosságot a Közoktatásügyi Népbiztosság "Kommunizáljuk-e Zsófit?" című kiadványa. A legalább százezres példányszámban megjelenő népfelvilágosító pamflet egyszerű szavakkal próbálta elmagyarázni a "zsófiknak", hogy a népszerű hittel ellentétben a kommunisták csupán a gazdasági termelőeszközöket "dobják be a közösbe", a nőket nem, a szabad szerelem sem a közösségi alapon folyó szexuális életet, hanem a szabad választás jogát jelenti, a házasság pedig a rabság és kizsákmányolás egy módja.

Végezhet-e az orvos művi vetélést erőszakosságból eredő (kozákok által okozott) terhességnél? - tette fel a kérdést a Nádas Sándor szerkesztette Pesti Futár nevű bulvárlap - a terminus akkoriban nem kizárólag az ismert emberek magánéleti intimitásait közlő, hanem merész témákat választó lapokra is vonatkozott - 1915. márciusi számában.

A keleti front harcai a monarchia galíciai területein folytak, ahol az ellenség könnyedén lecsaphatott a civil lakosságra is. A mindig is vad és kíméletlen lovaskatonákként misztifikált kozákok - ld. napóleoni háborúk, az 1848-49-es szabadságharc leverése - erőszaktevőkként is megjelentek a hírekben. Noha a nőkkel szemben elkövetett szexuális erőszak minden háborúra ugyanúgy jellemző volt, az első világháború idején a nőgyógyászok már képesek voltak biztonsággal elvégezni a művi abortuszt, mindazonáltal csak úgy szíre-szóra nem tehették meg: Az orvos művi vetélés esetén csak akkor nem követ el büntetendő cselekményt, ha szándéka a műveletnél kifejezetten arra irányul, hogy a magzat élete árán a veszélyben lévő anya életét megmentse. Minden más esetben, ha nem az anya életének megmentése a cél, bűncselekményt állapít meg a művelet - idézi a Pesti Futár a Gyógyászat nevű orvosi szaklapból dr. Halász Lajos koronaügyész megállapítását.

A 19. századi anyaság története valójában a 18. században kezdődött. Az Emil, avagy a nevelésről (1762) azt jelentette az 1800-as elején, mint a 20. század második felében a dr. Spock: sorvezető volt a nevelési elvek kialakításához. Rousseau, akárcsak a felvilágosodás más filozófusai nagy hangsúlyt helyeztek az anyaság fogalmának megalkotására, mert meglátták az anya kulcsszerepét a gyermek jellemének formálásában, tanításában - így közvetve a világ jövőjére gyakorolt hatásában.

"Az orvos aprólékosan megvizsgálta a nő mellét, a mirigy fejlettségét, a bimbó alakját, a tej mennyiségét és minőségét. Néhány cseppet a tenyerébe vett, megízlelte, a világosság felé tartotta.

- Jó, jó - mondta időnként.

Végezetül a gyereket vizsgálta meg, akit anyja egy karosszékbe fektetett. Legfeljebb háromhónapos fiú volt, szemre erős, egészséges. Az orvos megnézte a talpát, a tenyerét, a szája és végbele nyálkahártyáját, mert mindig tartani kell az örökölt szifilisztől. Semmi hibát nem talált."

Émile Zola Termékenység (La Fécondité) című regényében vizsgálja így meg az orvos a szoptatós dajkának jelentkező fiatal nőt. A "jó tejelő" ezután egy módos család gyermeke mellé, az anyja tejét minősítő csecsemő pedig bérdajkához kerül.

Zola leírásában az orvos a jelentkező családi állapota felől is érdeklődik. Mivel a férj esetlegesen képviselhette a kiszolgáltatott anya és gyerek érdekeit, ezért a leányanyákat kedvelték az alkalmazók, azok közül is azokat, akiknek babája a szüléskor vagy nem sokkal utána elhunyt, mert akkor a dajka fizetésébe nem kellett beépíteni a gyerek tartásának költségeit.

A dajka kivételezett tagja volt a háztartásnak, jó falatokkal etették, sörrel itatták a bő tejtermelés érdekében, néha még külön szobát is kapott. De azzal, hogy saját anyatejétől és törődésétől megfosztotta babáját, életveszélynek tette ki. Miért?

A 19. század első felében a gyermeki lét még küzdelmes volt és rövid. A gyermekkor ma ismert fogalma, mely szerint az első tizennégy év játékkal, tanulással és kellemes tétlenséggel telik, még nem létezett, csak a század második felében alakult ki, amikor az itt látható fotográfiák készültek, de még a képek szereplőit is nagy túlélőknek lehet tekinteni.

Túlélték a szülést, amely során nagy eséllyel halhattak volna bele fertőzésekbe vagy komplikációkba. Túlélték a szoptatás hányattatásait: ha édesanyjuk nem tudta vagy akarta őket szoptatni, akkor vagy szoptatósdajkához kerültek, vagy pedig - tápszer híján - hígított tehéntejet kaptak.

A járványokat és gyermekbetegségeket védőoltások nélkül kellett átvészelniük. Angliában még a század végén is 16 százalékos volt a gyerekhalandóság, míg Oroszország egyes területein 28 százalékos (az európai átlag 20 százalék körül mozgott). Ha betegségüket éppen nem hanyagolták el vagy diagnosztizálták félre, a gyógyászati túlkapásokat kellett túlélniük: az ópium vagy cannabis tartalmú kanalas orvosságokat, az állandó "purgálást", pl. a hánytató hatású ipekakuána mértéktelen alkalmazását.

A képeken látható gyerekek ugyanakkor kiváltságosak is: azoknak a gyerekeknek, akik szüleinek volt pénze arra, hogy játékszert vásároljanak nekik, és le is vetessék őket egy fényképésszel, feltehetően később dolgozniuk sem kellett, mint gyerektársaik nagy hányadának. Lassanként egyre kevesebb apróságnak kellett kis felnőttnek lennie, lehetett gyerek is. A gyermekkorral együtt megjelentek a kizárólag gyerekeknek gyártott tárgyak is. Ekkor lett a karácsony a gyerekek ünnepe.