Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mit feleljek?

"Mint nőknek a férfiakkal szemben általában szenvedőleges szerep jut osztályrészünkül és így igen ritkán vagy soha nem vagyunk kezdeményezői a férfiakkal folytatott levelezésnek" - ismeri el az 1886-os formuláskönyv szerzője, Bánfalvy Róza, hiszen már a cím is erre utal: Mit feleljek? Ugyanakkor egy ilyen, levelezési sémákat sorjáztató gyűjtemény az illemszabályokról és nőideál felvázolásáról, tehát a "szenvedőleges szerep" megerősítéséről is szólt.

A 19. században következett be a posta forradalma: a vonatközlekedés felgyorsította a levélforgalmat, a század második felére azon osztályok lányai, akik részesülhettek az írni- és olvasni tanulás kiváltságában, szorgalmasan írták a leveleket, akkoriban - a naplóírás mellett - a női írásbeliség túlnyomó részét ez tette ki. Bizonyos típusú levelek nem csupán annak szóltak, aki címzettként szerepelt.

0 Tovább

Pusztító jóakarat

1824. május 27-én egy könyvkiadó három nap tépelődés után elégette legsikeresebb szerzője emlékiratait. Éppen azért, amiért ma kiadná: mert kényes magánéleti vonatkozásokat tartalmazott.

Angol szakosokon kívül kevesen olvassák ma Lord George Gordon Byron (1788-1824) verseit, de azt már senki sem veheti el tőle, hogy ő volt a 19. század Mick Jaggere. Az irodalom századában egy költő is lehetett szexszimbólum. Az alkotást legszívesebben könnyű kézzel végzett, arisztokrata kedvtelésnek beállító lord szexuális vonzereje szinte minden élőlényre hatott, akár az irodalomban, akár a hétköznapokban nyilvánult meg. Byron egy korszak meghatározója lett, sántasága ellenére férfiideállá vált: iskolaéveit fiúszerelmek kísérték, fénykorában inkább nők közül válogatott: az arisztokrata asszonyok éppúgy érdekelték, mint a rossz hírű színésznők vagy a rajongó lánykák - és akár saját féltestvére, akitől állítólag gyermeke is született. A már-már ördögi lénynek tartott költőnek az utóbbi botrány után kellett elhagynia Angliát. Itáliában élt egy olasz grófnővel, halála előtt pedig egy görög fiút szeretett.

0 Tovább

Ha nem halok meg fiatalon, nagy művész leszek...

…ha fiatalon kell meghalnom, kiadatom a naplómat - írja egy fiatal lány 1884-ben, már azzal a sejtéssel, hogy az utóbbi feltétel teljesül nagyobb eséllyel.

És olvassa később sok más fiatal lány, köztük Boncza Bertuka, egy svájci internátusban (bizonyára francia eredetiben, mert magyarra csupán 1920-ban fordítják le először), aki szintén a művészi pályát fontolgatja - majd később beéri a múzsaszereppel.

"Baskircsev Mária" - mert a magyar kiadásokban ez lett a neve - a századforduló táján szinte szimbolikus alakká növekszik 1887-ben kiadott naplójegyzetei révén. Általa születik meg a kamaszlány, aki nem a gyermekkor és felnőttkor határán lebegő köztes lény, hanem fiatalságával, szépségével, formát öltő akaratával a saját határtalan lehetőségeinek hordozója. Simone de Beauvoir később az önmagába szerelmes, nárcisztikus serdülő lány példájaként említi többször is A második nemben. De Marie ezenkívül az öntudatos művész és a korai feminista szerepét is az elsők közt játssza el a művelődéstörténetben.

Az orosz származású Marie Bashkirtseff 1873-ban, tizenkét évesen kezdi naplóját - vagy inkább tizennégy? A hátrahagyott naplókat kiadó édesanyja utólag több okból is meghamisította lánya eredeti 1858-as születési dátumát.

0 Tovább

A Lewis Carroll-mítosz

Lewis Carroll - aki a gyerekirodalom nagyrabecsült alakjából lett irodalmi pedofil - mítoszának alakulása látványos példa arra, hogyan kap egészen más, szinte fenyegető fénytörést az, amit a 19. században még rendjén valónak találtak - egészen egy 21. század küszöbén bekövetkezett fordulatig.

A 19. században még semmi nyugtalanítót nem láttak a gyerekszerető író bácsik működésében. Sohasem nősült meg és többnyire gyerekekkel barátkozik? Nagyon helyes. Derék, szentéletű fiatalember, aki távol tudja magát tartani a bűntől, a még tiszta és ártatlan lények elméjének csiszolásával, lelki nevelésével foglalkozik. Charles Lutwidge Dodgson (1832-1898) matematikát tanított Oxfordban és ritka szellemes társasági ember hírében állott. A dékán - Henry Liddell - gyermekének, Alice-nak egy kirándulás alkalmával mesélt fantasztikus történetet egy nyúlverembe zuhanó kislányról. Ezt évek múlva jegyezte le és adta ki Alice Csodaországban (1865) címmel, egy elképesztően szellemes és borzongatóan fura mű világhódító útját indítva el.

0 Tovább

Halál a vasútállomáson: Tolsztoj és felesége

Szofja Tolsztaja sosem tudta meg, hogy a férje hallotta-e még utolsó szavait, vagy szívében gyűlölettel távozott, ahogyan napokkal korábban közös otthonukat elhagyta. Őt már csak akkor engedték a haldoklóhoz, mikor 1910. november 20-án hajnalban kiszállt belőle az élet. Az állomáson mindenütt tolsztojánusok, újságírók és bámészkodók nyüzsögtek. Még a Pathé-filmhíradó is küldött operatőrt, hogy filmezzék le a 19. század egyik legnagyobb géniuszának halálát. Monsieur Pathé ezt a táviratot küldte kameramanjának: VEGYE AZ ÁLLOMÁST, KÖZELIT IS, ÁLLOMÁS NEVÉT. VEGYE A CSALÁDOT, ISMERT EMBEREKET, A HÁLÓKOCSIJUKAT.

Mindenki érezte a történelmi pillanat súlyát.

Ez a házasság éppen olyan tragikusan kezdődött, ahogyan végződött. A nászéjszaka a szokásos korabeli felállással indult: 1862, tehát egy prostituáltakon és jobbágylányokon edződött férfi egy robogó kocsiban erőszakol meg egy tapasztalatlan tizenhét éves lányt. De Tolsztoj, aki a hipokrita kéjencek családjába tartozott, rá tudott tenni egy lapáttal: menyasszonyának azt a naplót mutatta meg, amelyet kéjvágy-rohamai felváltó bűntudatrohamai során fiatal éveiben vezetett. Házaséletük során szinte függőként falták a másik (gondosan elöl hagyott) titkos feljegyzéseit.

0 Tovább

Szécsi Noémi blogja

A triviálisnak ható részletek teszik élettelivé, esendővé a regényhősöket – ez különösen történelmi regények esetében van így. A Nyughatatlanok, a Gondolatolvasó és a Kommunista Monte Cristo írásakor ezért túrtam fel mindent, hogy megismerjem a korabeli magánéletet. Azonban sok olyan történet maradt, ami nem fért a regényekbe.
Intim részletek, kuriózumok és közelképek a 19. század elejétől a 20. század közepéig élt emberekről, ez a Halcsontos Fűző.

Kötetek

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Kommunista Monte Cristo történelmi szatíra, amely 1919-ben kezdődik. A különböző korabeli demagógiák nyelvhasználatát felidézve, bravúrosan bontja szét és rakja össze másként az eredeti Monte Cristo-történet elemeit. Előképével ellentétben ez a mű elsősorban nem is a bosszúról, hanem a mindenkori politika ostobaságáról szól. Szécsi Noémi 2009-ben a regényért megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

A Nyughatatlanok rendhagyó történelmi regény. A forradalom Európában szétszóródó emigránsai közé, 1853-54 Franciaországába és Belgiumába vezeti az olvasót. Hősei nyughatatlan lelkek: két gyermekkori jó barát, egy hajdani rendőrspicli, egy szebb napokat látott skót nevelőnő, egy asztaltáncoltató magyar bárónő és médiumi képességekkel rendelkező francia komornája, egy szabadságharcosokért rajongó angol lady, két hűséges bajtárs - és a szabadságharc kísértetei.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Szécsi Noémi; Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kötetben a Halcsontos Fűző bejegyzéseinek témái kibővítve és rendszerezve olvashatóak. Szécsi Noémi a köteten szakmai szerzőtárssal együtt dolgozott: Géra Eleonóra történész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének docense. A kötet szerzői újságcikkek, regények, visszaemlékezések és levéltárakból előkerült magániratok alapján érdekesnél érdekesebb női sorsokat idéznek elénk. Két szólamban mesélnek nagy jelentőségű eseményekről - szerelmekről, eljegyzésről, tanulmányokról, házasságkötésről, terhességről, szülésről, tönkrement frigyekről, halálesetekről - vagy éppen olyan praktikus dolgokról, mint a háztartási költségvetés, az öltözködés, a cselédtartás, a gyermekgondok és a nyaralás.

Kövesd Szécsi Noémit a Facebookon is!

Kövesd a Halcsontos Fűzőt a Facebookon is!