A spanyol grófnő egy őszi reggelen a francia császár társaságában csodálta meg a lóhere levélkéin csillogó harmatcseppeket, és másnap egy gyémántokkal díszített smaragd lóherét kapott ajándékba tőle. Öt héttel később a Notre-Dame-ban Eugénie de Montijo és III. Napóleon házasságot kötött. A tőzsde a mélybe zuhant.
L'Empereur est parvenu par election, L'Impératrice par erection, idézi 1853-as levelében egy brüsszeli magyar a korabeli gonosz szójátékot, vagyis hogy a császár elekció (választás), a császárné erekció révén boldogul. Ezzel a közvélemény arra utalt, hogy a kétes úton, puccsal trónra jutott kis Napóleon (a nagy Bonaparte unokaöccse) hatalma legitimizálásához nem királyi vérből választott, gerjedelme vezérelte a döntésben.
A híresen gyönyörű Eugénia a férje ellenzéke számára egyszer számító ribanc volt, máskor frigid spanyol tehén. Míg fiatalasszony korában szépségével manipuláló, kétes erkölcsű nőként ábrázolták, házassága későbbi szakaszában rosszakarói meg voltak győződve róla, hogy "beteges frigiditástól" szenved. Az udvari források szerint fia 1856-os születése után nem élt férjével házaséletet - az akkori megbízhatatlan fogamzásgátlás mellett az egyke erre utalt... De lehet, hogy Eugénia csupán azért zárkózott el, mert megalázónak érezte hírhedten nőcsábász férje sorozatos kicsapongásait.
A császárnő elsöprő befolyású divatikonnak számított saját korában. Noha akkoriban csak félvilági nők festették magukat, ő rendszeresen fekete tussal húzta ki a szemét, és ő hozta be, majd - Charles Frederick Worth-szel, a haute couture atyjával együttműködve - ő is vonta ki a divatból a krinolint 1868-ban. Sőt Eugénia indította el egy ismeretlen bőröndkészítő - malletier - Louis Vuitton karrierjét, akinek a Rue Neuve des Capucines-n volt kis üzlete, amikor 1854-ben nagy megrendelést kapott a császárnőtől.
"Splényi erős hasisevő volt. Mindent megpróbált, hogy újra fölidézze érzékeinek azon mámorát, amelyet talán eleinte tapasztalt. Miután ez nem sikerült, 
Bár a használat különféle módjai más megítélés alá estek. Az egyes nagyvárosokban - London, Párizs, New York vagy San Francisco - a főleg kínai bevándorlók által működtetett ópiumbarlangok látogatása társadalmilag sokkal inkább stigmatizált cselekedet volt, mint az ópium gyógyszerként való használata. Már csak azért is, mert úgy vélték, az ópiumpipát szívók maguk választották függőségüket, míg a szert gyógyszerként fogyasztók önhibájukon kívül váltak használókká. De nem tekintettek több rosszallással az ópiumfüggőkre, mint az alkoholistákra.
Dickens egész életében minden erejével befolyásolni igyekezett a róla kialakuló képet. Tudta, hogy fő bázisa, a tiszteletreméltó brit anyák és szende lányaik elpártolnának egy elvált, gyerekeit elhagyó férfitól, legyen az bármilyen pompás meseszövő és szuggesztív felolvasó. Az őt ismerők szerint emberfelettien agilis és energikus Dickens nem akart törvényes válást, de nem tudta tovább elviselni szemlélődő és passzív feleségét. Levelei tanúsága szerint eljátszott a gondolattal, hogy úgy állítja félre, hogy beszámíthatatlannak nyilváníttatja, de ekkora kegyetlenségtől még maga is megriadt. Mrs. Dickens mindenesetre először csak azt észlelte, hogy egy londoni ékszerész tévedésből Gad's Hill-i házukba kézbesít egy másnak megrendelt aranykarkötőt, aztán hogy férje befalaztatja a dolgozószobája és hálószobájuk közötti ajtót, végül egy másik házba költözteti őt, évi járadékot biztosítva.
Ha eljő a karácsony és feltűnik a képernyőn az Ernst Marischka-féle alpesi technicolor Sissi, magyarok tízezreiben merül fel a kérdés: vajon megvolt a császárné Andrássy grófnak?
A 19. század első felében a gyermeki lét még küzdelmes volt és rövid. A gyermekkor ma ismert fogalma, mely szerint az első tizennégy év játékkal, tanulással és kellemes tétlenséggel telik, még nem létezett, csak a század második felében alakult ki, amikor az itt látható fotográfiák készültek, de még a képek szereplőit is nagy túlélőknek lehet tekinteni.
A járványokat és gyermekbetegségeket védőoltások nélkül kellett átvészelniük. Angliában még a század végén is 16 százalékos volt a gyerekhalandóság, míg Oroszország egyes területein 28 százalékos (az európai átlag 20 százalék körül mozgott). Ha betegségüket éppen nem hanyagolták el vagy diagnosztizálták félre, a gyógyászati túlkapásokat kellett túlélniük: az ópium vagy cannabis tartalmú kanalas orvosságokat, az állandó "purgálást", pl. a hánytató hatású ipekakuána mértéktelen alkalmazását.
