Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pihenőkúra és vándorló anyaméh

A hisztéria - sok más mentális zavart jelölő szóval együtt - mára a közbeszéd része lett, a legkisebb mértékű önző kilengésre, túlcsorduló indulatra is ezt a kifejezést használjuk, noha a 19. században majdcsak olyan betegségnek számított, mint a tüdőgyulladás. Ma is afféle "nőnemű szó" - ezért kell külön előtaggal jelölni a férfihisztit - mert az 1800-as évek elején szinte kizárólag nők fordultak orvoshoz a zabolázhatatlan indulatkitöréseket magában foglaló tünetegyüttessel.

Az ókortól élt a gyógyítókban az az elképzelés, hogy a nőket teljes mértékben hatalmukban tartják a szaporítószerveik. Legfőképpen a női testben szabadon vándorló anyaméh - mert így képzelték el, helyét folyton változtató szervként. Mivel a testük periodikus működése, a terhességek, szülések teszik gyengévé a nőket, elmezavaraik is innen eredeztethetőek. Egy angol doktor, Robert Brudenell Carter a következő kijelentést is megkockáztatta A hisztéria patológiája és kezelése című 1853-as munkájában: "A férfiak nemi vágyának kielégítéséről számos intézmény gondoskodik, számukra ez a dolog semmiféle problémát nem okoz. A hölgyeknek azonban korunk előírásai kötelezővé teszik nemi vágyuk teljes eltitkolását… Ezért jelennek meg manapság hisztériás tünetek az elvárásoknak engedelmeskedő nők oly nagy hányadánál, melyek számát jelentősen lehetne csökkenteni akkor, ha a társadalom nemi vágyuk szabad kifejezését számukra is lehetővé tenné."*

De azért a mindenkire kiterjesztett szexuális szabadságot senki sem gondolhatta komolyan akkoriban, szóval a nők viselkedészavarát inkább a méh vagy a petefészek, esetenként a csikló műtéti eltávolításával orvosolták egyes hisztéria-specialisták.

0 Tovább

Siketek szigete

Az óceánon van egy gyönyörű sziget, ahol olyan sok süket él, hogy mindenki érti a jelnyelvet. Ezt egy vendégük mesélte, aki járt is ezen a helyen. Ott minden családban akad legalább egy süket, ezért az orvos, a postás, a boltos is elboldogul a jelekkel. Hiszen mindenkinek lehet legalább egy süket rokona, akitől, akiért megtanult jelelni. A süketek állapotukba belenyugodva, boldogan élnek ezen a szigeten. Sem mások értetlenségétől, sem környezetük idegenkedésétől nem szenvednek. A természet szépsége veszi őket körül. Mi más kell.*

Bár a sziget léte korábban sem volt titok, az ottani siketközösség életéről 1895-ben szerzett tudomást a nagyvilág a Boston Sunday Herald cikkéből. Pedig akkor már felbomlóban volt az a különleges életforma, amely a publicitást kapta.

0 Tovább

A tengeri fürdőzés hajnala

A 19. század elején egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ha nyáridőben valaki meleg (vagy hideg) vizű tengert lát, meg is mártózik benne. Hiszen az sem volt magától értetődő, hogy fürdőruhára vetkőzik, és napsütésnek teszi ki magát. A fürdőruha amúgy is a közös, nyilvános fürdőzéssel együtt kezdte meg karrierjét, hiszen ha előtte valaki megmerítkezett, ezt jobbára meztelenül tette.

0 Tovább

Nélkülözhetetlen háziszer: az ópium a 19. században

"Splényi erős hasisevő volt. Mindent megpróbált, hogy újra fölidézze érzékeinek azon mámorát, amelyet talán eleinte tapasztalt. Miután ez nem sikerült, ópiumot kezdett szedni, s az aláásta az egészségét. Végül teljesen elborult elmével távozott Londonból. Később hallottam azután, 1860-ban mint koldus halt meg Konstantinápolyban." A '48-as magyar emigráns, akiről Kászonyi Dániel az emlékirataiban ír, keleten ismerkedett meg - mint sokan mások, magyarok és nem magyarok, emigránsok vagy kedvtelésből utazók - a pszichoaktív szerekkel, de azok Európában is könnyen hozzáférhetőek voltak.

Az ópiumrévületben keletkezett 19. századi irodalmi művek listája szinte végtelen. Coleridge - aki függő volt - Kubla kánja mellett számos Shelley-, Keats- vagy Byron-vers tartozik ide. Sőt egyes szakértők Lewis Carroll Alice-könyveinek abszurd világa mögött is az ópiummámor képzelgéseit sejtik. De ő, vagy romantikus elődei nem jártak tilosban, amikor így alkottak. A drogok használatát akkor még nem kriminalizálták, semmi sem állt a szer és fogyasztója közé, csak a lelkiismeret.

Bár a használat különféle módjai más megítélés alá estek. Az egyes nagyvárosokban - London, Párizs, New York vagy San Francisco - a főleg kínai bevándorlók által működtetett ópiumbarlangok látogatása társadalmilag sokkal inkább stigmatizált cselekedet volt, mint az ópium gyógyszerként való használata. Már csak azért is, mert úgy vélték, az ópiumpipát szívók maguk választották függőségüket, míg a szert gyógyszerként fogyasztók önhibájukon kívül váltak használókká. De nem tekintettek több rosszallással az ópiumfüggőkre, mint az alkoholistákra.

0 Tovább

19. századi gyerekjátékok: maci még sehol

A 19. század első felében a gyermeki lét még küzdelmes volt és rövid. A gyermekkor ma ismert fogalma, mely szerint az első tizennégy év játékkal, tanulással és kellemes tétlenséggel telik, még nem létezett, csak a század második felében alakult ki, amikor az itt látható fotográfiák készültek, de még a képek szereplőit is nagy túlélőknek lehet tekinteni.

Túlélték a szülést, amely során nagy eséllyel halhattak volna bele fertőzésekbe vagy komplikációkba. Túlélték a szoptatás hányattatásait: ha édesanyjuk nem tudta vagy akarta őket szoptatni, akkor vagy szoptatósdajkához kerültek, vagy pedig - tápszer híján - hígított tehéntejet kaptak.

A járványokat és gyermekbetegségeket védőoltások nélkül kellett átvészelniük. Angliában még a század végén is 16 százalékos volt a gyerekhalandóság, míg Oroszország egyes területein 28 százalékos (az európai átlag 20 százalék körül mozgott). Ha betegségüket éppen nem hanyagolták el vagy diagnosztizálták félre, a gyógyászati túlkapásokat kellett túlélniük: az ópium vagy cannabis tartalmú kanalas orvosságokat, az állandó "purgálást", pl. a hánytató hatású ipekakuána mértéktelen alkalmazását.

A képeken látható gyerekek ugyanakkor kiváltságosak is: azoknak a gyerekeknek, akik szüleinek volt pénze arra, hogy játékszert vásároljanak nekik, és le is vetessék őket egy fényképésszel, feltehetően később dolgozniuk sem kellett, mint gyerektársaik nagy hányadának. Lassanként egyre kevesebb apróságnak kellett kis felnőttnek lennie, lehetett gyerek is. A gyermekkorral együtt megjelentek a kizárólag gyerekeknek gyártott tárgyak is. Ekkor lett a karácsony a gyerekek ünnepe.

0 Tovább
12
»

Szécsi Noémi blogja

A triviálisnak ható részletek teszik élettelivé, esendővé a regényhősöket – ez különösen történelmi regények esetében van így. A Nyughatatlanok, a Gondolatolvasó és a Kommunista Monte Cristo írásakor ezért túrtam fel mindent, hogy megismerjem a korabeli magánéletet. Azonban sok olyan történet maradt, ami nem fért a regényekbe.
Intim részletek, kuriózumok és közelképek a 19. század elejétől a 20. század közepéig élt emberekről, ez a Halcsontos Fűző.

Kötetek

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Kommunista Monte Cristo történelmi szatíra, amely 1919-ben kezdődik. A különböző korabeli demagógiák nyelvhasználatát felidézve, bravúrosan bontja szét és rakja össze másként az eredeti Monte Cristo-történet elemeit. Előképével ellentétben ez a mű elsősorban nem is a bosszúról, hanem a mindenkori politika ostobaságáról szól. Szécsi Noémi 2009-ben a regényért megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

A Nyughatatlanok rendhagyó történelmi regény. A forradalom Európában szétszóródó emigránsai közé, 1853-54 Franciaországába és Belgiumába vezeti az olvasót. Hősei nyughatatlan lelkek: két gyermekkori jó barát, egy hajdani rendőrspicli, egy szebb napokat látott skót nevelőnő, egy asztaltáncoltató magyar bárónő és médiumi képességekkel rendelkező francia komornája, egy szabadságharcosokért rajongó angol lady, két hűséges bajtárs - és a szabadságharc kísértetei.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Szécsi Noémi; Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kötetben a Halcsontos Fűző bejegyzéseinek témái kibővítve és rendszerezve olvashatóak. Szécsi Noémi a köteten szakmai szerzőtárssal együtt dolgozott: Géra Eleonóra történész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének docense. A kötet szerzői újságcikkek, regények, visszaemlékezések és levéltárakból előkerült magániratok alapján érdekesnél érdekesebb női sorsokat idéznek elénk. Két szólamban mesélnek nagy jelentőségű eseményekről - szerelmekről, eljegyzésről, tanulmányokról, házasságkötésről, terhességről, szülésről, tönkrement frigyekről, halálesetekről - vagy éppen olyan praktikus dolgokról, mint a háztartási költségvetés, az öltözködés, a cselédtartás, a gyermekgondok és a nyaralás.

Kövesd Szécsi Noémit a Facebookon is!

Kövesd a Halcsontos Fűzőt a Facebookon is!