Halcsontos Fűző

"Hetven évvel ezelőtt jött Budapestre Ira Aldridge a nagy tragikus néger színész, akinek Othelló alakítása világhírűvé vált. Ugyancsak Ira Aldridge hozta Budapestre az első nigger songokat, amelyek csakhamar igen nagy népszerűségre tettek szert a pesti zengerájokban" - írja 1927-ben a Budapesti Hírlap a fővárosban is egyre népszerűbb amerikai jazz kapcsán.

De ki volt az a férfi, aki egészen pontosan 1853 márciusában érkezett a magyar fővárosba a társulatával, és akinek személyében először láttak a pestiek akkor négernek mondott, afroamerikai színészt fellépni? Minden jel szerint nagy nyomot hagyott a magyarok kulturális emlékezetében, hiszen nem csupán a fekete zene első magyarországi nyomait kötötték a nevéhez, de 1932-ben még egy életrajzi regény is megjelent róla az erdélyi író, Ligeti Ernő tollából, Az idegen csillag címmel.

A fula vagy fulbe törzs uralkodó osztályából származtatta magát, a nevéhez ragasztott állandó szókapcsolat (the African Roscius) is az hangsúlyozta, hogy Afrikából való. Ez romantikusabbnak hangzott, mint holmi rabszolgaivadéknak feltüntetni magát.

"Mint nőknek a férfiakkal szemben általában szenvedőleges szerep jut osztályrészünkül és így igen ritkán vagy soha nem vagyunk kezdeményezői a férfiakkal folytatott levelezésnek" - ismeri el az 1886-os formuláskönyv szerzője, Bánfalvy Róza, hiszen már a cím is erre utal: Mit feleljek? Ugyanakkor egy ilyen, levelezési sémákat sorjáztató gyűjtemény az illemszabályokról és nőideál felvázolásáról, tehát a "szenvedőleges szerep" megerősítéséről is szólt.

A 19. században következett be a posta forradalma: a vonatközlekedés felgyorsította a levélforgalmat, a század második felére azon osztályok lányai, akik részesülhettek az írni- és olvasni tanulás kiváltságában, szorgalmasan írták a leveleket, akkoriban - a naplóírás mellett - a női írásbeliség túlnyomó részét ez tette ki. Bizonyos típusú levelek nem csupán annak szóltak, aki címzettként szerepelt.

1825. február 18-án született Komáromban a 19. századi irodalom egyik legnagyobb formátumú alakja, Jókai Mór. Az 1850-es évektől 1904-ben bekövetkezett haláláig számtalan regénnyel, emellett novellákkal és színdarabokkal írta tele a magyar irodalmat, megnehezítve azon iskolások életét, akik ma már nem nagyon tudnak a Kőszívű ember fiaival vagy Az aranyemberrel mit kezdeni, és legyintenek a szabadságharc romantikájára vagy rémülten torpannak meg a Vaskapu terjedelmes leírása előtt. Pedig ha a Jókai életművét bemutató keretek olyan rugalmasak lennének, mint maga az író volt, talán még újjá is születhetne a Jókai-olvasás. Jókai bableves helyett ezúttal Jókai-saláta a 190 éve született írófejedelemről:

1. Szinte minden emlékező kiemeli varázslatos búzavirágkék szemeinek szelíd és ábrándos pillantását. Már viszonylag fiatalon kopaszodni kezdett, ezért parókát csináltatott magának - az újságírók és karikatúrarajzolók mérhetetlen örömére. Olvasói - túlnyomórészt nők - hajjal vagy haj nélkül is rajongtak érte, és nagy tömegben küldözgettek részére saját készítésű ajándékokat: köztük horgolt vagy hímzett házisapkákat… Életét egészen addig élhette élő legendaként míg idős korában kötött házassága némileg kegyvesztetté tette a közvélemény szemében.

2. Bár a betokosodott képzetek szerint igazán nagyra értékelt regényei a magyar történelmi korszakokat feldolgozó művek, Jókai fantáziája nem torpant meg az ismert világok ábrázolásánál. Több regénye és novellája is van, ahol szinte már a sci-fi és a fantasy műfaját karcolva nagy utazásokra vezeti el az olvasót.

Noha a 19. században a törvénytelen származás fogalma dramaturgiai súlyával még regénycselekményeket mozgatott, mára szinte érthetetlenné vált: mi a baj azzal, ha a gyermek világra jöttekor a szülei nem házasok?

Azt, hogy elsősorban az öröklés szempontjából zavarta a köröket, először a római jog érzékelteti. Botrányosnak pedig azért számított, mert látható jele volt az erkölcsi rend megszegésének. Évszázadokon keresztül súlyos retorziókkal járt törvénytelen gyermeknek életet adni - és természetesen az anyák szenvedték el ezeket. A súlyos előítéletek mellett nem csoda, hogy nagyrészt magzatelhajtások és csecsemőgyilkosságok áldozataivá váltak a nem kívánt - mert "bűnben fogant" - gyerekek.

"Írónőink napról napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezet be kettőt-hármat nagy elragadtatás kíséretében" - így beszél a gombamód tenyésző irodalmárnők ijesztő jelenségéről a 19. századi magyar irodalom sokat idézett szövegében Gyulai Pál (1826-1909), befolyásos kritikusmumus.

Gyulai pont 1858-ban írta ezt a híres-hírhedt - mert mai szemmel felháborító állításokat tartalmazó - kritikát, amikor Petőfi özvegyének, Szendrey Júliának a húgát, Szendrey Marit feleségül vette. Arany János a házassághoz gratulálva kifejezte reményét, hogy Mari Júliának egy szelídebb, háziasabb verziója. Hiszen az excentrikus Júlia "művészkedett": éppen az ő Andersen-fordítása és Majthényi Flóra versei apropóján keletkezett az Írónőink című írás.

Gyulai Pál nem akarja "a női szellemet kisebbíteni, a női jellemet becsmérelni", de mégsem tud ellenállni a kísértésnek. Hiszen sok minden más mellett a nők költészet-, eposz-, és drámaírásra is képtelenek, viszont csevegő hajlamuk miatt a családi kör és a társaság témáiból merítő novella meg regény így-úgy megyeget nekik. Gyulai írását átszínezi az a feszültség is, hogy az ország piciny irodalmi tortáját kell szeletekre vágni: "Nálunk az írónők nem olyan számosak, hogy komoly aggodalomra adnának okot. A magyar írónők csak dilettánsok s az ezer szerencse."