A gyász illemtana

"A gyászolás különben érzelem dolga, melyet idegen nem bírálhat meg" - állította a dualista Magyarország társadalmi szokásainak kodifikátora, vagyis egyszerűbben szólva az egyik legnépszerűbb illemtankönyv szerzője, Kalocsa Róza 1884-ben. Nem mondott igazat.

Hát persze, hogy megbírálták a gyászolót az idegenek. A rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek mind a gyász módja felett ítélkeztek, hiszen a 19. században alig akadt valami, amiről ennyire szigorú, mindenre kiterjedő és folyamatosan változó szabályok rendelkeztek. A jó társaság szabályait elsősorban a befolyásos és előkelő emberek diktálták, de a 19. században már a női lapok és illemtankönyvek is segítettek az információ frissítésében és terjesztésében. A halál ugyanúgy átrendezett mindent, mint mindig, de sokkal inkább jelen volt a hétköznapokban: a betegek otthon haldokoltak, a nők otthon szültek, az emberek alacsonyabb átlagéletkora miatt a gyerekek gyakran felnőttkoruk előtt tapasztalták meg szüleik halálát, a gyerekhalandóság miatt a szülők kisgyermekük elvesztését. Az emberek többnyire cinikus megnyilvánulásoktól mentesen, komolysággal és áhítattal viszonyultak a halálhoz, és a kidolgozott etikett segítségével igyekeztek racionálisan uralni a miatta bekövetkező válságos élethelyzeteket.

0 Tovább

Nők és a sport: egy szép barátság kezdete

Egy nő, a ki különböző házi munkát végez, padlót töröl, asztalt felmos, ablakot tisztít, gyermeket czipel, vödröket emel stb., testének minden izmát oly nagyon megerőlteti, hogy semmiféle mesterséges testgyakorlásra nincs szüksége, hogy magának mozgást szerezzen. Olyan asszonyoknak, a kik nem tudják, mit jelent a testi munka, akiknek izmai tehát gyöngék és gyakorlatlanok, a legnagyobb mértékben szükségük van gimnasztikára. Ezt rendszeresen rendezett gyakorlati formában lehet végezni és sportszerűen űzni - áll az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma által lektorált, nőknek szóló, századfordulós egészségkönyv németről magyarra fordított változatában.

A társadalomtudósok közt általánosan elfogadott nézet, hogy a nők a 19. század végéig alig folytattak sporttevékenységet. Az erőfeszítés és verejtékezés nem az volt, amit a kor embere látni akart az (úri)nőktől. Arisztokrata hölgyek szívesen gyakorolták a vívást, lövészetet és a teniszt. A nőhöz is méltó kevés mozgásforma közé tartozott még a lovaglás - női nyeregben, tehát nem széttárt lábbal ülve meg a lovat - vagy esetleg a korcsolyázás, ami egy gavallér karján a bálok hangulatát idézte fel. A fürdőzés, ezáltal az úszás (már annak, aki tudott úszni, mert ez egyáltalán nem volt általános) nem sporttevékenységnek, hanem gyógymódnak számított. A friss levegőn való sétálgatást is orvos írta fel a fogyasztó kúra mellé vagy éppen vérszegénységre.

0 Tovább

"Dicsőséges anyaság": anyaszerep a 19. században

A 19. századi anyaság története valójában a 18. században kezdődött. Az Emil, avagy a nevelésről (1762) azt jelentette az 1800-as elején, mint a 20. század második felében a dr. Spock: sorvezető volt a nevelési elvek kialakításához. Rousseau, akárcsak a felvilágosodás más filozófusai nagy hangsúlyt helyeztek az anyaság fogalmának megalkotására, mert meglátták az anya kulcsszerepét a gyermek jellemének formálásában, tanításában - így közvetve a világ jövőjére gyakorolt hatásában.

0 Tovább

Sissi és Andrássy gróf: kiegyezés szerelemből, szex a kiegyezésért?

Ha eljő a karácsony és feltűnik a képernyőn az Ernst Marischka-féle alpesi technicolor Sissi, magyarok tízezreiben merül fel a kérdés: vajon megvolt a császárné Andrássy grófnak?

Nos… Amennyiben nem, hát nem Gyula grófon múlott…

Gróf Andrássy Gyula (1823-1890) életpályáján talán egy komolyabb törés lehetett: a szabadságharc alatti diplomáciai tevékenységéért "elszenvedett" emigráció, de még ebből is jól jött ki. Bár távollétében kivégezték, ezzel a "szép akasztott" (le beau pendu) ragadványnevet és nők imádatát nyerte, édesanyja, Szapáry Etelka pedig végig otthonról pénzelte. Az emigránstársai irigykedve emlegetik jó anyagi helyzetét levelezéseikben, mert míg ők kölcsönkérni vagy munkát vállalni kénytelenek, Andrássy Londonban versenyistállót tart fenn, Párizsban luxuskurtizánt tart ki. Egészen 1856 nyaráig, amikor feleségül vette Kendeffy Katinka (1830-1896) grófnőt. A következő évben az amnesztiát is megkapta: hazatérhetett Magyarországra.

Még az Andrássy házaspár három gyermekének nevelőnője is megjegyzi, milyen vidám és felszabadult hangulatot teremt a sármos gróf a családja körében. Karizmatikus lénye, jó beszédkészsége a politikában éppúgy nagy sikereket vívott ki számára, mint a nők körében. A csélcsap gróf feltehetően nem egyszer "kitekintett" házasságából, de a legismertebb eset az viszony, amelyből Jókai Róza, a későbbi Feszty Árpádné született.

0 Tovább

Halcsontos fűző

A szimbolikus, gyakorlatias és szexuális funkciókkal egyaránt rendelkező fűző kapcsán rengeteg tévhit él. Az egyik az, hogy a nők a 20. század első évtizedeiben megszabadultak tőle…

A melltartó elődjeként a fűzőnek eleinte nem csupán a melleket kellett felnyomnia és stabilizálnia, de leszorítania a deréknál kibuggyanó alsószoknyá(ka)t. A 19. század első húsz évében nem volt divat az erős fűzés, csak úgy 1820-tól, majd az ötvenes évektől megint nem, hiszen a széles krinolinok kevésbé szoros fűzés mellett is optikailag karcsú alakot adtak. Az 1870-es évektől a szűkebb szoknyák ismét megkívánták a keskeny derékrészt.

Ekkor már a cetfélék állkapcsában található szarulapokkal megerősített, fémkallantyúkba fűzött szalagokkal felszerelt "halcsontos fűzőt" (corset baleiné, whaleboned corset) kínálta a ruhaipar, amelyek erős igénybevételt is kibírt.

A korabeli reklámok azt sugallják, hogy rendes nő fehér vagy csontszínű fűzőt viselt. A fekete még határesetnek számított, tiszteletreméltó idősebb nők is választhatták, de ha már szaténból készült, viselete homályos hátsó szándékokat feltételezett (csábítás?). De már egy rózsaszín fűző is arra utalt, hogy a hölgy nem elégszik meg a ruhadarab funkciójával, mutogatni akarja magát benne, és minél díszesebb, színesebb volt egy fűző, annál könnyebb erkölcsűnek gondolta a viselőt az, aki láthatta neglizsében.

Nem csupán a testtel közvetlenül érintkező ruhadarabként vagy a kívánatos karcsúság eszközeként utalt a szexualitásra, hanem mert viselete - extrém esetben - kéjes fájdalommal járt.

0 Tovább
«
12

Szécsi Noémi blogja

A triviálisnak ható részletek teszik élettelivé, esendővé a regényhősöket – ez különösen történelmi regények esetében van így. A Nyughatatlanok, a Gondolatolvasó és a Kommunista Monte Cristo írásakor ezért túrtam fel mindent, hogy megismerjem a korabeli magánéletet. Azonban sok olyan történet maradt, ami nem fért a regényekbe.
Intim részletek, kuriózumok és közelképek a 19. század elejétől a 20. század közepéig élt emberekről, ez a Halcsontos Fűző.

Kötetek

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Kommunista Monte Cristo történelmi szatíra, amely 1919-ben kezdődik. A különböző korabeli demagógiák nyelvhasználatát felidézve, bravúrosan bontja szét és rakja össze másként az eredeti Monte Cristo-történet elemeit. Előképével ellentétben ez a mű elsősorban nem is a bosszúról, hanem a mindenkori politika ostobaságáról szól. Szécsi Noémi 2009-ben a regényért megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

A Nyughatatlanok rendhagyó történelmi regény. A forradalom Európában szétszóródó emigránsai közé, 1853-54 Franciaországába és Belgiumába vezeti az olvasót. Hősei nyughatatlan lelkek: két gyermekkori jó barát, egy hajdani rendőrspicli, egy szebb napokat látott skót nevelőnő, egy asztaltáncoltató magyar bárónő és médiumi képességekkel rendelkező francia komornája, egy szabadságharcosokért rajongó angol lady, két hűséges bajtárs - és a szabadságharc kísértetei.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Szécsi Noémi; Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kötetben a Halcsontos Fűző bejegyzéseinek témái kibővítve és rendszerezve olvashatóak. Szécsi Noémi a köteten szakmai szerzőtárssal együtt dolgozott: Géra Eleonóra történész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének docense. A kötet szerzői újságcikkek, regények, visszaemlékezések és levéltárakból előkerült magániratok alapján érdekesnél érdekesebb női sorsokat idéznek elénk. Két szólamban mesélnek nagy jelentőségű eseményekről - szerelmekről, eljegyzésről, tanulmányokról, házasságkötésről, terhességről, szülésről, tönkrement frigyekről, halálesetekről - vagy éppen olyan praktikus dolgokról, mint a háztartási költségvetés, az öltözködés, a cselédtartás, a gyermekgondok és a nyaralás.

Kövesd Szécsi Noémit a Facebookon is!

Kövesd a Halcsontos Fűzőt a Facebookon is!

Legfrissebb bejegyzések