Halcsontos Fűző

Istóczy Győző a 19. századi politikai szcéna harsány mellékalakjai közé tartozik. Olyan, mint az ördög a vásári bábjátékban, akivel a jót képviselő Vitéz Lászlónak meg kell küzdenie. Jön a palacsintasütővel a kezében, a feje ádáz, de a közönség már a látványára is dől a röhögéstől. Hát még ha Vitéz László kiveszi a kezéből a palacsintasütőt és kupán vágja vele!

Így nevettek Istóczyn a képviselőtársai a parlamentben - a beszédeit visszaadó leiratokban hemzseg a sok "derültség" és "hosszas derültség" beszúrás -, majd a parlamenti tudósításokat az újságban olvasók. Egy időben még szavazókat is talált rövidéletű vállalkozásához, az Országos Antiszemita Párthoz, hiszen - más tényezők mellett - a kis cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével a zsidókat vádoló tiszaeszlári per az 1882 körül még viszonylag elszigetelt antiszemitizmus hirtelen konjunktúráját hozta el.

"Kereszténységgúnyolás és kultúrkampfoskodás, a keresztség felekezeteinek s a nemzetiségeknek egymás ellen heccelése, ármányok és intrikák, zsidó bosszúállás, börzejáték és plutokrácia, közvélemény-gyártás és revolverzsurnalisztika" - sorolja a szélsőséges demagógiában azóta is számtalanszor elismételt "zsidó bűnöket" Istóczy egy 1882-es beszédében, ám leghírhedtebb felszólalását, amelyben a zsidók kitelepítését javasolja Palesztinába, még 1878. június 24-én tartotta meg. Abban az évben, mikor a Dohány utcában felcseperedett Herzl Tivadar, aki az utópiát majdan megvalósítja, szüleivel Bécsbe költözik.

Istóczy szemefénye, Imre - Mariska lánya után elsőszülött fia - pedig ekkoriban lehetett egyéves.

Istóczy Imre azonban húszéves korában meghalt tüdővérzésben.

1825. február 18-án született Komáromban a 19. századi irodalom egyik legnagyobb formátumú alakja, Jókai Mór. Az 1850-es évektől 1904-ben bekövetkezett haláláig számtalan regénnyel, emellett novellákkal és színdarabokkal írta tele a magyar irodalmat, megnehezítve azon iskolások életét, akik ma már nem nagyon tudnak a Kőszívű ember fiaival vagy Az aranyemberrel mit kezdeni, és legyintenek a szabadságharc romantikájára vagy rémülten torpannak meg a Vaskapu terjedelmes leírása előtt. Pedig ha a Jókai életművét bemutató keretek olyan rugalmasak lennének, mint maga az író volt, talán még újjá is születhetne a Jókai-olvasás. Jókai bableves helyett ezúttal Jókai-saláta a 190 éve született írófejedelemről:

1. Szinte minden emlékező kiemeli varázslatos búzavirágkék szemeinek szelíd és ábrándos pillantását. Már viszonylag fiatalon kopaszodni kezdett, ezért parókát csináltatott magának - az újságírók és karikatúrarajzolók mérhetetlen örömére. Olvasói - túlnyomórészt nők - hajjal vagy haj nélkül is rajongtak érte, és nagy tömegben küldözgettek részére saját készítésű ajándékokat: köztük horgolt vagy hímzett házisapkákat… Életét egészen addig élhette élő legendaként míg idős korában kötött házassága némileg kegyvesztetté tette a közvélemény szemében.

2. Bár a betokosodott képzetek szerint igazán nagyra értékelt regényei a magyar történelmi korszakokat feldolgozó művek, Jókai fantáziája nem torpant meg az ismert világok ábrázolásánál. Több regénye és novellája is van, ahol szinte már a sci-fi és a fantasy műfaját karcolva nagy utazásokra vezeti el az olvasót.

Tudom, Zsófi, szegény asszony vagy, sokat dolgoztál, ugyan ettél-e mindig?

Ki vitte el az uradat Oroszországba, a tőke, úgy-e?

Hát mondd, jól volt ez így?

Igazad van, nem jól volt, és éppen ezen segít az új rendszer, a szociálizmus végső célja a proletárdiktatúra nevű eszközével, amivel megteremti a kommunizmust.

Hogy téged kommunizálnak-e?

Azt majd most mondom meg - csigázza fel a vidéki nőlakosságot a Közoktatásügyi Népbiztosság "Kommunizáljuk-e Zsófit?" című kiadványa. A legalább százezres példányszámban megjelenő népfelvilágosító pamflet egyszerű szavakkal próbálta elmagyarázni a "zsófiknak", hogy a népszerű hittel ellentétben a kommunisták csupán a gazdasági termelőeszközöket "dobják be a közösbe", a nőket nem, a szabad szerelem sem a közösségi alapon folyó szexuális életet, hanem a szabad választás jogát jelenti, a házasság pedig a rabság és kizsákmányolás egy módja.

1824. május 27-én egy könyvkiadó három nap tépelődés után elégette legsikeresebb szerzője emlékiratait. Éppen azért, amiért ma kiadná: mert kényes magánéleti vonatkozásokat tartalmazott.

Angol szakosokon kívül kevesen olvassák ma Lord George Gordon Byron (1788-1824) verseit, de azt már senki sem veheti el tőle, hogy ő volt a 19. század Mick Jaggere. Az irodalom századában egy költő is lehetett szexszimbólum. Az alkotást legszívesebben könnyű kézzel végzett, arisztokrata kedvtelésnek beállító lord szexuális vonzereje szinte minden élőlényre hatott, akár az irodalomban, akár a hétköznapokban nyilvánult meg. Byron egy korszak meghatározója lett, sántasága ellenére férfiideállá vált: iskolaéveit fiúszerelmek kísérték, fénykorában inkább nők közül válogatott: az arisztokrata asszonyok éppúgy érdekelték, mint a rossz hírű színésznők vagy a rajongó lánykák - és akár saját féltestvére, akitől állítólag gyermeke is született. A már-már ördögi lénynek tartott költőnek az utóbbi botrány után kellett elhagynia Angliát. Itáliában élt egy olasz grófnővel, halála előtt pedig egy görög fiút szeretett.

"Láttunk itt egy alvajáró nőt, akit a delejező elaltatott. Több úr a testére, a gyomra tájára helyezte névjegyét, ő pedig behunyt szemmel elolvasta a neveket. Meg akartam próbálni, hogy azt is el tudja-e olvasni, ami az én névjegyemen volt: régebbi magyar nevem. Odatettem a gyomrára. A keresztnevemet gyorsan elolvasta, de midőn a családi nevemhez ért, így szólt:

- Idegen név, nem tudom, el tudom-e olvasni, de majd betűzöm, és angolosan ejtem ki.

Így is tett. Senki sem volt a közelben, csalásról nem lehetett szó." - meséli az emigráns Kászonyi Dániel egy londoni élményét az 1850-es évekből.

Ebből is világos: magyarul nem lehet állati mágnesesség révén (sem) megtanulni - számos esetben mégis különös jelenségeket idézett elő a delejes erő. A divat még a 18. században ütötte fel a fejét, a forradalom előtti Párizsban. Ahogyan egy művelődéstörténész fogalmaz: Franz Anton Mesmer (1734-1815) bemutatói "kevésbé emlékeztettek tudományos kísérletre, sokkal inkább Mozart Varázsfuvolájának szabadkőműves jeleneteire".