Halcsontos Fűző

Wohl Stefánia írónő Aranyfüst című 1885-ös regényében a főszereplő, Mária grófnő szerelmi házasságot köt Szelényi Istvánnal, a szellemi összhang is megvan közöttük, sőt a műveltnek és bölcsnek leírt Mária politikai tanácsokat ad parlamenti képviselő férjének, de gyermekük nem születik, Mária könnyes szemmel olvassa az ismerős család gyermekének születéséről szóló sürgönyt.

Amikor a második év után Szelényi megismer egy számára izgalmas nőt és hozzápártol, önmaga megnyugtatására és családja rosszallásának elhallgattatására a következőket nyilatkoztatja ki: "Miután Mária nem adott nekem gyermekeket, bizonyára szokott okosságával bele fog nyugodni a sorsba, mely megtagadta tőlünk azt a köteléket, mely a férfit még akkor is tűzhelyéhez fűzi, ha szerelme végképp kihalt." Bár a regényben ezt egy negatívnak bizonyuló alak mondja, mégis joggal feltételezhetjük: a gyermektelen házasság annyira megbélyegezte a nőt, hogy a férj feljogosítva érezte magát, hogy akár házassági esküjét is semmisnek mondja ki.

A 19. század során jobbára az volt a helyzet, hogy az orvosok kezdetleges eljárásaikkal akkor sem garantálhatták volna a magzatelhajtásért fizető nő életben maradását, ha legálisan végezhettek volna abortuszt. A nőgyógyászat - mint úgy általában az orvostudomány - nagy hőskora volt ez: lassacskán igénnyé vált, hogy a szülés ne élet-halál kérdése legyen, úgy végezzenek el császármetszést, hogy ne vagy az anya, vagy a csecsemő maradjon életben, és műtéti beavatkozással gyógyítsanak egyes nőgyógyászati betegségeket. Emellett egyre nagyobb igény lépett fel a fogamzásgátlásra vagy esetlegesen a terhesség megszakítására.

Arról, hogy fű alatt egyre hatékonyabban folytak ezek a praktikák, elsősorban a népességfogyás miatt aggódó szerzők jajveszékeléséből szerzünk tudomást. Az egyikük azt állította, hogy "az erdélyi szászok, bácskai és bánsági svábok, majd a sárközi magyarok, de leginkább a szerbek és a magyar kálvinisták" között már elterjedt a születésszabályozás.

"A férfinak csak nemi élete, a nőnek teljes élete nyomorult, mivel az ő egész jövőjét, pályafutásának minden ízét nemére építették" - jelenti ki dr. Harkányi Ede A holnap asszonyai című 1905-ös könyvében, amely jól összefoglalja a nőemancipációval és nőgyűlölettel kapcsolatos korabeli nézeteket. Miközben a 19. század idealizálta a nőt, amennyiben az hajlandó volt a férfiak által szabott kereteken belül megmaradni, alapvetően nem tartotta sokra szellemi képességét, munkabírását vagy alkotóerejét. Hiszen a gyenge, angyali teremtések legfeljebb arra képesek, hogy őrizzék a családi tűzhely melegét és gyermeknek adjanak életet. Az otthon nemtőjeként vannak szerepükben, ezen túl nem teljesíthetnek jól, de ezt nem is várják tőlük. A századfordulóra azonban ezek az elképzeléseket tendenciózusan felülírta az élet.

A Magyar Királyságban 1900-ban már több mint két és fél millió volt a kereső nők száma, és egyre többen léptek ki a munkaerőpiacra vagy vettek részt az oktatásban. Pedig akkoriban úgy látták, hogy a nemi érés ("fanosodás") annyira megviseli a lányokat, hogy a szellemi fejlődésben már kamaszkorban leszakadnak a fiúktól, ráadásul a nők havi vérzésük idején teljességgel beszámíthatatlanok lesznek. A bűnözőket típusokba soroló, híres-hírhedt Lombroso 80 rendőrségellenes erőszakot elkövető nő között 71 menstruálót talált, a szexológia egyik atyja, Krafft-Ebing a női elkövetőknél szintén összefüggést látott a menstruáció és a bűncselekmény időpontja között. Egy harmadik kutató pedig öngyilkos nőknél fedezte fel a havivérzés jeleit.

Egy nő, a ki különböző házi munkát végez, padlót töröl, asztalt felmos, ablakot tisztít, gyermeket czipel, vödröket emel stb., testének minden izmát oly nagyon megerőlteti, hogy semmiféle mesterséges testgyakorlásra nincs szüksége, hogy magának mozgást szerezzen. Olyan asszonyoknak, a kik nem tudják, mit jelent a testi munka, akiknek izmai tehát gyöngék és gyakorlatlanok, a legnagyobb mértékben szükségük van gimnasztikára. Ezt rendszeresen rendezett gyakorlati formában lehet végezni és sportszerűen űzni - áll az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma által lektorált, nőknek szóló, századfordulós egészségkönyv németről magyarra fordított változatában.

A társadalomtudósok közt általánosan elfogadott nézet, hogy a nők a 19. század végéig alig folytattak sporttevékenységet. Az erőfeszítés és verejtékezés nem az volt, amit a kor embere látni akart az (úri)nőktől. Arisztokrata hölgyek szívesen gyakorolták a vívást, lövészetet és a teniszt. A nőhöz is méltó kevés mozgásforma közé tartozott még a lovaglás - női nyeregben, tehát nem széttárt lábbal ülve meg a lovat - vagy esetleg a korcsolyázás, ami egy gavallér karján a bálok hangulatát idézte fel. A fürdőzés, ezáltal az úszás (már annak, aki tudott úszni, mert ez egyáltalán nem volt általános) nem sporttevékenységnek, hanem gyógymódnak számított. A friss levegőn való sétálgatást is orvos írta fel a fogyasztó kúra mellé vagy éppen vérszegénységre.

Végezhet-e az orvos művi vetélést erőszakosságból eredő (kozákok által okozott) terhességnél? - tette fel a kérdést a Nádas Sándor szerkesztette Pesti Futár nevű bulvárlap - a terminus akkoriban nem kizárólag az ismert emberek magánéleti intimitásait közlő, hanem merész témákat választó lapokra is vonatkozott - 1915. márciusi számában.

A keleti front harcai a monarchia galíciai területein folytak, ahol az ellenség könnyedén lecsaphatott a civil lakosságra is. A mindig is vad és kíméletlen lovaskatonákként misztifikált kozákok - ld. napóleoni háborúk, az 1848-49-es szabadságharc leverése - erőszaktevőkként is megjelentek a hírekben. Noha a nőkkel szemben elkövetett szexuális erőszak minden háborúra ugyanúgy jellemző volt, az első világháború idején a nőgyógyászok már képesek voltak biztonsággal elvégezni a művi abortuszt, mindazonáltal csak úgy szíre-szóra nem tehették meg: Az orvos művi vetélés esetén csak akkor nem követ el büntetendő cselekményt, ha szándéka a műveletnél kifejezetten arra irányul, hogy a magzat élete árán a veszélyben lévő anya életét megmentse. Minden más esetben, ha nem az anya életének megmentése a cél, bűncselekményt állapít meg a művelet - idézi a Pesti Futár a Gyógyászat nevű orvosi szaklapból dr. Halász Lajos koronaügyész megállapítását.