Halcsontos Fűző

"Láttunk itt egy alvajáró nőt, akit a delejező elaltatott. Több úr a testére, a gyomra tájára helyezte névjegyét, ő pedig behunyt szemmel elolvasta a neveket. Meg akartam próbálni, hogy azt is el tudja-e olvasni, ami az én névjegyemen volt: régebbi magyar nevem. Odatettem a gyomrára. A keresztnevemet gyorsan elolvasta, de midőn a családi nevemhez ért, így szólt:

- Idegen név, nem tudom, el tudom-e olvasni, de majd betűzöm, és angolosan ejtem ki.

Így is tett. Senki sem volt a közelben, csalásról nem lehetett szó." - meséli az emigráns Kászonyi Dániel egy londoni élményét az 1850-es évekből.

Ebből is világos: magyarul nem lehet állati mágnesesség révén (sem) megtanulni - számos esetben mégis különös jelenségeket idézett elő a delejes erő. A divat még a 18. században ütötte fel a fejét, a forradalom előtti Párizsban. Ahogyan egy művelődéstörténész fogalmaz: Franz Anton Mesmer (1734-1815) bemutatói "kevésbé emlékeztettek tudományos kísérletre, sokkal inkább Mozart Varázsfuvolájának szabadkőműves jeleneteire".

A spanyol grófnő egy őszi reggelen a francia császár társaságában csodálta meg a lóhere levélkéin csillogó harmatcseppeket, és másnap egy gyémántokkal díszített smaragd lóherét kapott ajándékba tőle. Öt héttel később a Notre-Dame-ban Eugénie de Montijo és III. Napóleon házasságot kötött. A tőzsde a mélybe zuhant.

L'Empereur est parvenu par election, L'Impératrice par erection, idézi 1853-as levelében egy brüsszeli magyar a korabeli gonosz szójátékot, vagyis hogy a császár elekció (választás), a császárné erekció révén boldogul. Ezzel a közvélemény arra utalt, hogy a kétes úton, puccsal trónra jutott kis Napóleon (a nagy Bonaparte unokaöccse) hatalma legitimizálásához nem királyi vérből választott, gerjedelme vezérelte a döntésben.

A híresen gyönyörű Eugénia a férje ellenzéke számára egyszer számító ribanc volt, máskor frigid spanyol tehén. Míg fiatalasszony korában szépségével manipuláló, kétes erkölcsű nőként ábrázolták, házassága későbbi szakaszában rosszakarói meg voltak győződve róla, hogy "beteges frigiditástól" szenved. Az udvari források szerint fia 1856-os születése után nem élt férjével házaséletet - az akkori megbízhatatlan fogamzásgátlás mellett az egyke erre utalt... De lehet, hogy Eugénia csupán azért zárkózott el, mert megalázónak érezte hírhedten nőcsábász férje sorozatos kicsapongásait.

A császárnő elsöprő befolyású divatikonnak számított saját korában. Noha akkoriban csak félvilági nők festették magukat, ő rendszeresen fekete tussal húzta ki a szemét, és ő hozta be, majd - Charles Frederick Worth-szel, a haute couture atyjával együttműködve - ő is vonta ki a divatból a krinolint 1868-ban. Sőt Eugénia indította el egy ismeretlen bőröndkészítő - malletier - Louis Vuitton karrierjét, akinek a Rue Neuve des Capucines-n volt kis üzlete, amikor 1854-ben nagy megrendelést kapott a császárnőtől.

"Splényi erős hasisevő volt. Mindent megpróbált, hogy újra fölidézze érzékeinek azon mámorát, amelyet talán eleinte tapasztalt. Miután ez nem sikerült, ópiumot kezdett szedni, s az aláásta az egészségét. Végül teljesen elborult elmével távozott Londonból. Később hallottam azután, 1860-ban mint koldus halt meg Konstantinápolyban." A '48-as magyar emigráns, akiről Kászonyi Dániel az emlékirataiban ír, keleten ismerkedett meg - mint sokan mások, magyarok és nem magyarok, emigránsok vagy kedvtelésből utazók - a pszichoaktív szerekkel, de azok Európában is könnyen hozzáférhetőek voltak.

Az ópiumrévületben keletkezett 19. századi irodalmi művek listája szinte végtelen. Coleridge - aki függő volt - Kubla kánja mellett számos Shelley-, Keats- vagy Byron-vers tartozik ide. Sőt egyes szakértők Lewis Carroll Alice-könyveinek abszurd világa mögött is az ópiummámor képzelgéseit sejtik. De ő, vagy romantikus elődei nem jártak tilosban, amikor így alkottak. A drogok használatát akkor még nem kriminalizálták, semmi sem állt a szer és fogyasztója közé, csak a lelkiismeret.

Bár a használat különféle módjai más megítélés alá estek. Az egyes nagyvárosokban - London, Párizs, New York vagy San Francisco - a főleg kínai bevándorlók által működtetett ópiumbarlangok látogatása társadalmilag sokkal inkább stigmatizált cselekedet volt, mint az ópium gyógyszerként való használata. Már csak azért is, mert úgy vélték, az ópiumpipát szívók maguk választották függőségüket, míg a szert gyógyszerként fogyasztók önhibájukon kívül váltak használókká. De nem tekintettek több rosszallással az ópiumfüggőkre, mint az alkoholistákra.

Ha eljő a karácsony és feltűnik a képernyőn az Ernst Marischka-féle alpesi technicolor Sissi, magyarok tízezreiben merül fel a kérdés: vajon megvolt a császárné Andrássy grófnak?

Nos… Amennyiben nem, hát nem Gyula grófon múlott…

Gróf Andrássy Gyula (1823-1890) életpályáján talán egy komolyabb törés lehetett: a szabadságharc alatti diplomáciai tevékenységéért "elszenvedett" emigráció, de még ebből is jól jött ki. Bár távollétében kivégezték, ezzel a "szép akasztott" (le beau pendu) ragadványnevet és nők imádatát nyerte, édesanyja, Szapáry Etelka pedig végig otthonról pénzelte. Az emigránstársai irigykedve emlegetik jó anyagi helyzetét levelezéseikben, mert míg ők kölcsönkérni vagy munkát vállalni kénytelenek, Andrássy Londonban versenyistállót tart fenn, Párizsban luxuskurtizánt tart ki. Egészen 1856 nyaráig, amikor feleségül vette Kendeffy Katinka (1830-1896) grófnőt. A következő évben az amnesztiát is megkapta: hazatérhetett Magyarországra.

Még az Andrássy házaspár három gyermekének nevelőnője is megjegyzi, milyen vidám és felszabadult hangulatot teremt a sármos gróf a családja körében. Karizmatikus lénye, jó beszédkészsége a politikában éppúgy nagy sikereket vívott ki számára, mint a nők körében. A csélcsap gróf feltehetően nem egyszer "kitekintett" házasságából, de a legismertebb eset az viszony, amelyből Jókai Róza, a későbbi Feszty Árpádné született.

Mindenki ismeri a történelemkönyvekből az időtlen mondatot: "Magyarországon akkoriban reményvesztett hangulat uralkodott".

Ez tetszés szerint bármelyik történelmi korba behelyettesíthető, így hát ez a történet is így kezdődik: Magyarországon 1853-ban reményvesztett hangulat uralkodott. Az osztrákok négy évvel korábban orosz túlerő segítségével vérbe fojtották a szabadságharcot. Aradon tiszteket végeztek ki, mások börtönben sínylődtek, sokakat rangjuktól megfosztva soroztak be az osztrák seregbe és vittek Itáliába. Megint mások külföldre menekültek a számonkérés és megtorlás elől.

Eközben New York államban a Fox-nővéreket egészen más aggasztotta. 1848 óta hallottak a bútorok mozgatásának zajára emlékeztető hangokat az otthonukban, amit mások is szellemjárta háznak tartottak. Amikor azonban rokonaikhoz utaztak, a kopogás oda is követte őket. Hamarosan több száz fős közönség győződhetett meg a lányokat követő, kopogó szellemek jelenlétéről. Az asztaltáncoltatás divatja a Washington nevű hajón érkezett meg Brémába, és úgy terjedt az európai kontinensen, mint egy járvány.

Pesten 1853 áprilisában szinte minden háznál asztalt táncoltattak. A spiritiszta szeánszhoz minden szükséges feltétel kellő számban és mennyiségben rendelkezésre állt: halottak, megroggyant elmék, kilátástalan jövő. Már csak egy kerek asztalka kellett, amelyet körülülve összeérinthették ujjaikat, és a túlvilágra összpontosíthattak.

"Minden kérdezősködésünk a körül forgott, hogy lesz-e valami kedvező politikai fordulat ránk, magyarokra nézve?" írja Jókai, akinek háztartásában Batthyány Lajos kivégzett magyar miniszterelnök kísértete jelentkezett.