Halcsontos Fűző

"Hetven évvel ezelőtt jött Budapestre Ira Aldridge a nagy tragikus néger színész, akinek Othelló alakítása világhírűvé vált. Ugyancsak Ira Aldridge hozta Budapestre az első nigger songokat, amelyek csakhamar igen nagy népszerűségre tettek szert a pesti zengerájokban" - írja 1927-ben a Budapesti Hírlap a fővárosban is egyre népszerűbb amerikai jazz kapcsán.

De ki volt az a férfi, aki egészen pontosan 1853 márciusában érkezett a magyar fővárosba a társulatával, és akinek személyében először láttak a pestiek akkor négernek mondott, afroamerikai színészt fellépni? Minden jel szerint nagy nyomot hagyott a magyarok kulturális emlékezetében, hiszen nem csupán a fekete zene első magyarországi nyomait kötötték a nevéhez, de 1932-ben még egy életrajzi regény is megjelent róla az erdélyi író, Ligeti Ernő tollából, Az idegen csillag címmel.

A fula vagy fulbe törzs uralkodó osztályából származtatta magát, a nevéhez ragasztott állandó szókapcsolat (the African Roscius) is az hangsúlyozta, hogy Afrikából való. Ez romantikusabbnak hangzott, mint holmi rabszolgaivadéknak feltüntetni magát.

A 19. század első felében a rabságban tartott nő még nem csupán afféle emancipációs metafora volt, hanem a kézzelfogható valóság. A kiszolgáltatottság, az erőszak áldozatának szerepe sokak szemében izgalmas aurát kölcsönzött az alacsony státuszú fekete rabszolganőknek vagy a keleti háremhölgyeknek, ám az indiánok rabságába került európai származású amerikai nők még egy kevésbé kasztosodott társadalmon belül is leértékelődtek eredeti helyzetükhöz képest.

"Biztosra veszem, hogy mire az alábbi sorok megjelennek, a kéz, amely papírra vetette őket már a haláltól lesz dermedt" - jósolta a húszesztendős Rachel Plummer 1839 végén. Igaza lett, az élete utolsó hónapjaiban tollba mondott történet pedig a texasi telepesek indiánellenes támadásainak igazolására szolgált. Egyes indián törzsek valóban kegyetlenkedtek foglyaikkal, ám esetenként a telepesek is brutálisan bántak el az indián nőkkel, akik nyilvánvalóan alsóbbrendűeknek számítottak, mint saját asszonyaik.

A területeikről kiszorított indián őslakosok és az "ingyen" földet feltörő telepesek közötti csatározásokban a század első évtizedeiben még az indiánok álltak nyerésre. A kiterjedt Parker család - amelybe Rachel is tartozott - erődjét 1836. május 19-én rohanta le Texas egyik őslakos törzse. A komancsok kegyetlenségéről a romantikus indiántörténetek is megemlékeztek: hadifoglyok ejtésére csak akkor szántak időt, ha eladhatták őket rabszolgának, a férfiakat és a csecsemőket azonnal legyilkolták. A munkaképes, jól eladható, cserélhető lányok és asszonyok, valamint a törzsbe beolvasztható fiatalabb gyermekek, főleg kislányok maradtak csak életben egy támadás áldozatai közül.

A 19. század során Európa lakói sajátos reality show-kért lelkesedtek. Azon embertársaikat akarták bámulni, akik különböztek tőlük, és akiket éppen eltérő külsejük és életmódjuk miatt nem tartottak civilizált embereknek. Az idegenség, egzotikum és vadság látványáért özönlöttek tudományos kiállításokra, freak show-kra, cirkuszba, világkiállításokra és állatkertbe.

Angelo Solimant a 18. század végén minden civilizálódása dacára kitömték és kiállították halála után, mások azonban már életükben áldozatok lettek: nem csupán a tudományos érdeklődés, de a tömegszórakoztatás áldozatai.

Áruba bocsátott, megtört büszkeségű nő, aki lenge ruhában, egész nap szépítkezve arra vár, hogy végre szolgálhasson egy férfit - akárkit - és a legkisebb figyelemért is hálás… - ez volt a nyugati férfi egyik nőideálja a 19. században (is).

Európa keleti peremén, a Balkánon a 19. században még javában élt a rabszolgaság gyakorlata, és Szemere Bertalan 1831-es útinaplójában azon kesereg, hogy német ismerősei minket is oda számítanak: "'Vannak-e még sklávok (rabszolgák) Magyarországon?' Valahányszor ilyen kérdést hallok, s e nélkül alig múlik el napom, mindig mélyen elborulok, hogy szegény hazám ennyire nem ismertetik."

Mindazonáltal elszigetelt esetekben magyar nők is kerülhettek rabszolgasorba. Ezt Sass Flóra esete példázza, aki a szabadságharc vesztette el szüleit, amikor román parasztok feldúlták Nagyenyedet. Egy házaspár magához vette, de a bukás után Törökországba menekülő emigránsok kavarodásában egy rabszolgakereskedőhöz juthatott, mert 1859-ben Samuel Baker angol mérnök már a vidini rabszolgapiacon találja a szőkesége és európai vonásai miatt igen magas áron árult Flórát, akit meg is vásárol. Később feleségül vette, és közös afrikai utazásukon együtt fedezték fel a Nílus forrását. Viktória királynő éppen múltja miatt - és mert már a házassága előtt is együtt élt a férjével - nem volt hajlandó fogadni Florence Bakert.

Ha a karót nyelt királynőt nem is babonázta meg a rabnőt övező romantika, rengeteg korabeli férfit annál inkább.