"A férfinak csak nemi élete, a nőnek teljes élete nyomorult, mivel az ő egész jövőjét, pályafutásának minden ízét nemére építették" - jelenti ki dr. Harkányi Ede A holnap asszonyai című 1905-ös könyvében, amely jól összefoglalja a nőemancipációval és nőgyűlölettel kapcsolatos korabeli nézeteket. Miközben a 19. század idealizálta a nőt, amennyiben az hajlandó volt a férfiak által szabott kereteken belül megmaradni, alapvetően nem tartotta sokra szellemi képességét, munkabírását vagy alkotóerejét. Hiszen a gyenge, angyali teremtések legfeljebb arra képesek, hogy őrizzék a családi tűzhely melegét és gyermeknek adjanak életet. Az otthon nemtőjeként vannak szerepükben, ezen túl nem teljesíthetnek jól, de ezt nem is várják tőlük. A századfordulóra azonban ezek az elképzeléseket tendenciózusan felülírta az élet.
A Magyar Királyságban 1900-ban már több mint két és fél millió volt a kereső nők száma, és egyre többen léptek ki a munkaerőpiacra vagy vettek részt az oktatásban. Pedig akkoriban úgy látták, hogy a nemi érés ("fanosodás") annyira megviseli a lányokat, hogy a szellemi fejlődésben már kamaszkorban leszakadnak a fiúktól, ráadásul a nők havi vérzésük idején teljességgel beszámíthatatlanok lesznek. A bűnözőket típusokba soroló, híres-hírhedt Lombroso 80 rendőrségellenes erőszakot elkövető nő között 71 menstruálót talált, a szexológia egyik atyja, Krafft-Ebing a női elkövetőknél szintén összefüggést látott a menstruáció és a bűncselekmény időpontja között. Egy harmadik kutató pedig öngyilkos nőknél fedezte fel a havivérzés jeleit.
