"Engem Sándorom emléke és oly sokszor kigunyolt olvasmányaim, de főképen szívem felvilágosítottak arról, hogy egy nő több mint csak asszony, és ha megbocsáthatlan vétkem az volt, mert nem tudtam és nem akartam annyira elaljasodni, megtagadni nememet, hogy megfeledkezve minden női szeméremről és finomságról: egy férj előtt oly kedves, de - erősen hiszem - minden művelt szívre és nemes lélekre undoritó fotograf képgyüjteményben tudjak gyönyörködni, s azokat a férjjel órákig elnézni: mondom, ha ez volt (mint hogy úgy van) megbocsáthatlan vétkem: ezért pirulni vagy bocsánatot kérni soha nem jutott eszembe s e vétkemre most halálos ágyamban is büszke vagyok" - diktálta Szendrey Júlia 1868-ban, betegsége végső stádiumában, amikor már felülni sem tudott. Ebből a szomorú dokumentumból nem csupán az derül ki, hogy első, legendássá vált házasságában Petőfi szellemi társnak tekintette, második férje pedig jobbára szexuális tárgynak, hanem az is, hogy Horvát Árpád rendelkezett erotikus dagerrotípia-gyűjteménnyel. Mint kortársai közül jó néhányan, bár Magyarországon bizonyára kevesebben, mint azokban az országokban - USA, Anglia, Franciaország - ahol elérhetőbbek voltak az új metódussal készült képek.
Idilli képek: az első fotográfiák a háborúról
Hogy miért tört ki a krími háború (1853-56)? Mert az Orosz Medve megtépte a Török Pulykát, így bosszantva fel a Brit Oroszlánt - legalábbis A könnyűlovasság támadása című film kezdő képsorai szerint. De nézőpontunkból most nem is ez a fontos, hanem hogy ez volt az első háború, amit gazdagon dokumentáltak fényképekkel.
És hogy az egyik első hadifotográfus magyar nemzetiségű volt.
Szathmári Pap Károlyként született Kolozsváron 1812-ben, de ő többnyire a Carol Popp de Szathmari nevet használta, mert aktív éveit nagyrészt udvari fotográfusként töltötte a bukaresti királyi udvarban.
Szekérre telepített fotóműtermével 1854. áprilisában érkezett a harcok színhelyére, míg a világszerte a krími háború elsőszámú fotósának tartott Roger Fenton csak 1855 márciusában kapcsolódott be az események dokumentálásába.
A fotók felsorakoztatják a résztvevőket: orosz tiszteket, francia zuávokat, a skót ezred tagjait (balra fenn egy muszlim népfelkelő, ú.n. basibozuk ücsörög az asszonyával), de nem az látható rajtuk, hogy hogyan szenvedtek a katonák, milyen embertelen a háború. A halál, fájdalom vagy kegyetlenség pillanatait a tíz-tizenkét perccel korábban érzékenyített lemezre, öt-tíz másodperces exponálási idővel nehézkes lett volna megörökíteni. A kor embere amúgy is mélységesen ízléstelennek találta volna az ilyesmit.