Míg a 19. században a drogok használatát illetően nem működtek negatív előítéletek - a morfiumot, ópiumot fogyasztó nő éppen a (kívánatos) gyengeségét hangsúlyozta azzal, hogy ezekhez a szerekhez volt kénytelen folyamodni -, a nők dohányzását tabuk övezték a nyugati világban.
Ennek akkoriban még nem a szenvedély magzati fejlődésre gyakorolt vagy a tüdőbetegségek kockázatait fokozó hatása volt az oka. Inkább az, hogy a dohányzás - a nadrágviselettel, a sportolás lehetőségével, a politikai jogok gyakorlásával, a munkavállalás és a pénzkereset jogával együtt - a férfiprivilégiumok táborába tartozott.
Árulkodó, hogy a korabeli ábrázolásokon legfeljebb két női szerepmodell képviselői jelenhettek meg cigarettával: az egyik Az emancipált szűz szenvedélye című 1847-es magyar litográfián látható: a kékharisnya. Az efféle gúnyrajzok a nevettetést szolgálták: még a végén azt is megérjük, hogy a nők is rágyújtanak…
"Splényi erős hasisevő volt. Mindent megpróbált, hogy újra fölidézze érzékeinek azon mámorát, amelyet talán eleinte tapasztalt. Miután ez nem sikerült, 
Bár a használat különféle módjai más megítélés alá estek. Az egyes nagyvárosokban - London, Párizs, New York vagy San Francisco - a főleg kínai bevándorlók által működtetett ópiumbarlangok látogatása társadalmilag sokkal inkább stigmatizált cselekedet volt, mint az ópium gyógyszerként való használata. Már csak azért is, mert úgy vélték, az ópiumpipát szívók maguk választották függőségüket, míg a szert gyógyszerként fogyasztók önhibájukon kívül váltak használókká. De nem tekintettek több rosszallással az ópiumfüggőkre, mint az alkoholistákra.
