"Írónőink napról napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezet be kettőt-hármat nagy elragadtatás kíséretében" - így beszél a gombamód tenyésző irodalmárnők ijesztő jelenségéről a 19. századi magyar irodalom sokat idézett szövegében Gyulai Pál (1826-1909), befolyásos kritikusmumus.
Gyulai pont 1858-ban írta ezt a híres-hírhedt - mert mai szemmel felháborító állításokat tartalmazó - kritikát, amikor Petőfi özvegyének, Szendrey Júliának a húgát, Szendrey Marit feleségül vette. Arany János a házassághoz gratulálva kifejezte reményét, hogy Mari Júliának egy szelídebb, háziasabb verziója. Hiszen az excentrikus Júlia "művészkedett": éppen az ő Andersen-fordítása és Majthényi Flóra versei apropóján keletkezett az Írónőink című írás.
Gyulai Pál nem akarja "a női szellemet kisebbíteni, a női jellemet becsmérelni", de mégsem tud ellenállni a kísértésnek. Hiszen sok minden más mellett a nők költészet-, eposz-, és drámaírásra is képtelenek, viszont csevegő hajlamuk miatt a családi kör és a társaság témáiból merítő novella meg regény így-úgy megyeget nekik. Gyulai írását átszínezi az a feszültség is, hogy az ország piciny irodalmi tortáját kell szeletekre vágni: "Nálunk az írónők nem olyan számosak, hogy komoly aggodalomra adnának okot. A magyar írónők csak dilettánsok s az ezer szerencse."
