Halcsontos Fűző

Áruba bocsátott, megtört büszkeségű nő, aki lenge ruhában, egész nap szépítkezve arra vár, hogy végre szolgálhasson egy férfit - akárkit - és a legkisebb figyelemért is hálás… - ez volt a nyugati férfi egyik nőideálja a 19. században (is).

Európa keleti peremén, a Balkánon a 19. században még javában élt a rabszolgaság gyakorlata, és Szemere Bertalan 1831-es útinaplójában azon kesereg, hogy német ismerősei minket is oda számítanak: "'Vannak-e még sklávok (rabszolgák) Magyarországon?' Valahányszor ilyen kérdést hallok, s e nélkül alig múlik el napom, mindig mélyen elborulok, hogy szegény hazám ennyire nem ismertetik."

Mindazonáltal elszigetelt esetekben magyar nők is kerülhettek rabszolgasorba. Ezt Sass Flóra esete példázza, aki a szabadságharc vesztette el szüleit, amikor román parasztok feldúlták Nagyenyedet. Egy házaspár magához vette, de a bukás után Törökországba menekülő emigránsok kavarodásában egy rabszolgakereskedőhöz juthatott, mert 1859-ben Samuel Baker angol mérnök már a vidini rabszolgapiacon találja a szőkesége és európai vonásai miatt igen magas áron árult Flórát, akit meg is vásárol. Később feleségül vette, és közös afrikai utazásukon együtt fedezték fel a Nílus forrását. Viktória királynő éppen múltja miatt - és mert már a házassága előtt is együtt élt a férjével - nem volt hajlandó fogadni Florence Bakert.

Ha a karót nyelt királynőt nem is babonázta meg a rabnőt övező romantika, rengeteg korabeli férfit annál inkább.

Hogy miért tört ki a krími háború (1853-56)? Mert az Orosz Medve megtépte a Török Pulykát, így bosszantva fel a Brit Oroszlánt - legalábbis A könnyűlovasság támadása című film kezdő képsorai szerint. De nézőpontunkból most nem is ez a fontos, hanem hogy ez volt az első háború, amit gazdagon dokumentáltak fényképekkel.

És hogy az egyik első hadifotográfus magyar nemzetiségű volt.

Szathmári Pap Károlyként született Kolozsváron 1812-ben, de ő többnyire a Carol Popp de Szathmari nevet használta, mert aktív éveit nagyrészt udvari fotográfusként töltötte a bukaresti királyi udvarban.

Szekérre telepített fotóműtermével 1854. áprilisában érkezett a harcok színhelyére, míg a világszerte a krími háború elsőszámú fotósának tartott Roger Fenton csak 1855 márciusában kapcsolódott be az események dokumentálásába.

A fotók felsorakoztatják a résztvevőket: orosz tiszteket, francia zuávokat, a skót ezred tagjait (balra fenn egy muszlim népfelkelő, ú.n. basibozuk ücsörög az asszonyával), de nem az látható rajtuk, hogy hogyan szenvedtek a katonák, milyen embertelen a háború. A halál, fájdalom vagy kegyetlenség pillanatait a tíz-tizenkét perccel korábban érzékenyített lemezre, öt-tíz másodperces exponálási idővel nehézkes lett volna megörökíteni. A kor embere amúgy is mélységesen ízléstelennek találta volna az ilyesmit.