Szofja Tolsztaja sosem tudta meg, hogy a férje hallotta-e még utolsó szavait, vagy szívében gyűlölettel távozott, ahogyan napokkal korábban közös otthonukat elhagyta. Őt már csak akkor engedték a haldoklóhoz, mikor 1910. november 20-án hajnalban kiszállt belőle az élet. Az állomáson mindenütt tolsztojánusok, újságírók és bámészkodók nyüzsögtek. Még a Pathé-filmhíradó is küldött operatőrt, hogy filmezzék le a 19. század egyik legnagyobb géniuszának halálát. Monsieur Pathé ezt a táviratot küldte kameramanjának: VEGYE AZ ÁLLOMÁST, KÖZELIT IS, ÁLLOMÁS NEVÉT. VEGYE A CSALÁDOT, ISMERT EMBEREKET, A HÁLÓKOCSIJUKAT.
Mindenki érezte a történelmi pillanat súlyát.
Ez a házasság éppen olyan tragikusan kezdődött, ahogyan végződött. A nászéjszaka a szokásos korabeli felállással indult: 1862, tehát egy prostituáltakon és jobbágylányokon edződött férfi egy robogó kocsiban erőszakol meg egy tapasztalatlan tizenhét éves lányt. De Tolsztoj, aki a hipokrita kéjencek családjába tartozott, rá tudott tenni egy lapáttal: menyasszonyának azt a naplót mutatta meg, amelyet kéjvágy-rohamai felváltó bűntudatrohamai során fiatal éveiben vezetett. Házaséletük során szinte függőként falták a másik (gondosan elöl hagyott) titkos feljegyzéseit.
