Magyarországon számos nemzedék hallhatta unásig, undorig Marx ("Károly") és Engels ("Frigyes") nevét. A szocializmus korszakában valóságos félistenekként tekintettek rájuk, és ebből adódóan csak valamiféle idealizált - ezáltal meglehetősen érdektelen - képet kaphattunk a politikai gondolkodókként süllyesztőbe került, de az utóbbi időben gazdasági ideológusokként újjászülető jóbarátokról.

Azt talán már eddig is tudtuk, hogy a srácoknak megvolt a véleményük a 1848-49-es magyar forradalomról és Kossuthról, Marx levelezett a Párizsba menekült Szemere Bertalannal, és két osztrákok által fizetett besúgó, Zerffy Gusztáv és Bangya János próbált a bizalmába férkőzni, hogy a hangadónál feketítse be a magyar emigránsokat.

De a cenzúrázatlan magánjellegű irataikból az is kiderül: az igazi Marx nagyon érdekes és ellentmondásos figura - csak a munkájának élő, párttársait gyűlölő, érzéketlen, kötekedő, nagyravágyó férfiú, aki rendkívül büszke felesége bárói rangjára (von Westphalen), és az egyik legelőkelőbb londoni negyedbe költözik, hogy megfelelő neveltetésben részesítse a lányait - és hű csatlósa, Engels sem kevésbé az.