"Tudjátok, a magyarok nagyon büszkék. Azt mondják, hogy még a magyar lovak is máshogyan tartják a fejüket, mint más lovak." - írta egy huszonhárom éves skót hölgy szüleinek Velencéből 1851. november 30-án.
Ez még akkoriban történt, amikor a liberálisok nacionalisták voltak, a konzervatívok pedig kozmopoliták, legalábbis azok, akik megengedhették maguknak. A 19. századi Európa alig nyugodott el 1848-49-es forradalmak, a független nemzetállamok létrehozására tett kísérletek után.
Euphemia Gray 1848 tavaszán kötött házasságot, és nagy bosszúságára éppen a franciaországi forrongások miatt nem utazhatott párizsi nászútra. De egy év múlva már útra kelhetett férjével, a Velence építészettörténetét kutató John Ruskinnal, hogy Velencében töltsenek jó pár hónapot - megnyugvással vették tudomásul, hogy a várost nem "lövették szét" teljesen az ottani forradalmárok, akik annak ellenére is ragaszkodtak ostoba lázadásukhoz, hogy az osztrákok "kénytelenek voltak" tönkretenni a becses helyi műemlékeket.
A város tele volt osztrák tisztekkel. A szép Effie-ben különös, szexmentes házassága miatt talán némi frusztráció is dolgozott - mindenesetre unalmában szívesen udvaroltatott magának akárkivel, aki erre vette a fáradságot. Legnagyobb imádója a Velence bombázását kidolgozó Paulizza hadnagy volt, de egy Esterházy grófnő köreibe bejutva kisvártatva egész osztrák-magyar udvartartás vette körül.
Akik akkoriban fáradtan törölgették véres kezüket a sok elnyomott lázadás, kivégzett lázadó után: "Az osztrákok tényleg a legkegyetlenebb fajta, amely valaha érdemtelenül magára vette a civilizált ember nevet… ha a Galíciában, Itáliában, Magyarországon és Erdélyben elkövetett atrocitásaikra gondolok…
