Bár szeretjük azt képzelni, hogy gyermekmunka már csak a harmadik világban létezik, amíg vannak gyermekkorú koldusok és kiskorú prostituáltak, addig - ha illegálisan is - Európában is dolgoztatnak gyerekeket. A 19. században viszont még az egész világon általános és elfogadott intézmény volt. Sőt, a 19. század iparosodása és urbanizációja hozta létre azt a közeget - a városi szegénységet, a gyárat, a nagyvárost - ahol a szegényebb gyerekek nem a családban, a felnőtt életre készülve, a tanulás részeként végeztek munkát, hanem azért, hogy a keresetükkel segítsék szüleik és testvéreik fennmaradását.
Az éhbérért dolgozó gyermek figuráját az a férfi emelte be az irodalmi köztudatba, aki maga is megtapasztalta a nyomort.
Dickens egész életében minden erejével befolyásolni igyekezett a róla kialakuló képet. Tudta, hogy fő bázisa, a tiszteletreméltó brit anyák és szende lányaik elpártolnának egy elvált, gyerekeit elhagyó férfitól, legyen az bármilyen pompás meseszövő és szuggesztív felolvasó. Az őt ismerők szerint emberfelettien agilis és energikus Dickens nem akart törvényes válást, de nem tudta tovább elviselni szemlélődő és passzív feleségét. Levelei tanúsága szerint eljátszott a gondolattal, hogy úgy állítja félre, hogy beszámíthatatlannak nyilváníttatja, de ekkora kegyetlenségtől még maga is megriadt. Mrs. Dickens mindenesetre először csak azt észlelte, hogy egy londoni ékszerész tévedésből Gad's Hill-i házukba kézbesít egy másnak megrendelt aranykarkötőt, aztán hogy férje befalaztatja a dolgozószobája és hálószobájuk közötti ajtót, végül egy másik házba költözteti őt, évi járadékot biztosítva.
