Halcsontos Fűző

Istóczy Győző a 19. századi politikai szcéna harsány mellékalakjai közé tartozik. Olyan, mint az ördög a vásári bábjátékban, akivel a jót képviselő Vitéz Lászlónak meg kell küzdenie. Jön a palacsintasütővel a kezében, a feje ádáz, de a közönség már a látványára is dől a röhögéstől. Hát még ha Vitéz László kiveszi a kezéből a palacsintasütőt és kupán vágja vele!

Így nevettek Istóczyn a képviselőtársai a parlamentben - a beszédeit visszaadó leiratokban hemzseg a sok "derültség" és "hosszas derültség" beszúrás -, majd a parlamenti tudósításokat az újságban olvasók. Egy időben még szavazókat is talált rövidéletű vállalkozásához, az Országos Antiszemita Párthoz, hiszen - más tényezők mellett - a kis cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével a zsidókat vádoló tiszaeszlári per az 1882 körül még viszonylag elszigetelt antiszemitizmus hirtelen konjunktúráját hozta el.

"Kereszténységgúnyolás és kultúrkampfoskodás, a keresztség felekezeteinek s a nemzetiségeknek egymás ellen heccelése, ármányok és intrikák, zsidó bosszúállás, börzejáték és plutokrácia, közvélemény-gyártás és revolverzsurnalisztika" - sorolja a szélsőséges demagógiában azóta is számtalanszor elismételt "zsidó bűnöket" Istóczy egy 1882-es beszédében, ám leghírhedtebb felszólalását, amelyben a zsidók kitelepítését javasolja Palesztinába, még 1878. június 24-én tartotta meg. Abban az évben, mikor a Dohány utcában felcseperedett Herzl Tivadar, aki az utópiát majdan megvalósítja, szüleivel Bécsbe költözik.

Istóczy szemefénye, Imre - Mariska lánya után elsőszülött fia - pedig ekkoriban lehetett egyéves.

Istóczy Imre azonban húszéves korában meghalt tüdővérzésben.

Tudom, Zsófi, szegény asszony vagy, sokat dolgoztál, ugyan ettél-e mindig?

Ki vitte el az uradat Oroszországba, a tőke, úgy-e?

Hát mondd, jól volt ez így?

Igazad van, nem jól volt, és éppen ezen segít az új rendszer, a szociálizmus végső célja a proletárdiktatúra nevű eszközével, amivel megteremti a kommunizmust.

Hogy téged kommunizálnak-e?

Azt majd most mondom meg - csigázza fel a vidéki nőlakosságot a Közoktatásügyi Népbiztosság "Kommunizáljuk-e Zsófit?" című kiadványa. A legalább százezres példányszámban megjelenő népfelvilágosító pamflet egyszerű szavakkal próbálta elmagyarázni a "zsófiknak", hogy a népszerű hittel ellentétben a kommunisták csupán a gazdasági termelőeszközöket "dobják be a közösbe", a nőket nem, a szabad szerelem sem a közösségi alapon folyó szexuális életet, hanem a szabad választás jogát jelenti, a házasság pedig a rabság és kizsákmányolás egy módja.

…ha fiatalon kell meghalnom, kiadatom a naplómat - írja egy fiatal lány 1884-ben, már azzal a sejtéssel, hogy az utóbbi feltétel teljesül nagyobb eséllyel.

És olvassa később sok más fiatal lány, köztük Boncza Bertuka, egy svájci internátusban (bizonyára francia eredetiben, mert magyarra csupán 1920-ban fordítják le először), aki szintén a művészi pályát fontolgatja - majd később beéri a múzsaszereppel.

"Baskircsev Mária" - mert a magyar kiadásokban ez lett a neve - a századforduló táján szinte szimbolikus alakká növekszik 1887-ben kiadott naplójegyzetei révén. Általa születik meg a kamaszlány, aki nem a gyermekkor és felnőttkor határán lebegő köztes lény, hanem fiatalságával, szépségével, formát öltő akaratával a saját határtalan lehetőségeinek hordozója. Simone de Beauvoir később az önmagába szerelmes, nárcisztikus serdülő lány példájaként említi többször is A második nemben. De Marie ezenkívül az öntudatos művész és a korai feminista szerepét is az elsők közt játssza el a művelődéstörténetben.

Az orosz származású Marie Bashkirtseff 1873-ban, tizenkét évesen kezdi naplóját - vagy inkább tizennégy? A hátrahagyott naplókat kiadó édesanyja utólag több okból is meghamisította lánya eredeti 1858-as születési dátumát.