Istóczy Győző a 19. századi politikai szcéna harsány mellékalakjai közé tartozik. Olyan, mint az ördög a vásári bábjátékban, akivel a jót képviselő Vitéz Lászlónak meg kell küzdenie. Jön a palacsintasütővel a kezében, a feje ádáz, de a közönség már a látványára is dől a röhögéstől. Hát még ha Vitéz László kiveszi a kezéből a palacsintasütőt és kupán vágja vele!
Így nevettek Istóczyn a képviselőtársai a parlamentben - a beszédeit visszaadó leiratokban hemzseg a sok "derültség" és "hosszas derültség" beszúrás -, majd a parlamenti tudósításokat az újságban olvasók. Egy időben még szavazókat is talált rövidéletű vállalkozásához, az Országos Antiszemita Párthoz, hiszen - más tényezők mellett - a kis cselédlány, Solymosi Eszter eltűnésével a zsidókat vádoló tiszaeszlári per az 1882 körül még viszonylag elszigetelt antiszemitizmus hirtelen konjunktúráját hozta el.
"Kereszténységgúnyolás és kultúrkampfoskodás, a keresztség felekezeteinek s a nemzetiségeknek egymás ellen heccelése, ármányok és intrikák, zsidó bosszúállás, börzejáték és plutokrácia, közvélemény-gyártás és revolverzsurnalisztika" - sorolja a szélsőséges demagógiában azóta is számtalanszor elismételt "zsidó bűnöket" Istóczy egy 1882-es beszédében, ám leghírhedtebb felszólalását, amelyben a zsidók kitelepítését javasolja Palesztinába, még 1878. június 24-én tartotta meg. Abban az évben, mikor a Dohány utcában felcseperedett Herzl Tivadar, aki az utópiát majdan megvalósítja, szüleivel Bécsbe költözik.
Istóczy szemefénye, Imre - Mariska lánya után elsőszülött fia - pedig ekkoriban lehetett egyéves.
Istóczy Imre azonban húszéves korában meghalt tüdővérzésben.
