Charles Dickens (1812-1870) élete nagy titkát még a 20. századi életrajzok is húzódoztak felfedni, nehogy kiderüljön: nem az a viktoriánus ikon, akinek láttatták és láttatta magát. Mindazonáltal a történet olyan banálisan kezdődik, hogy szinte fáj leírni: az öregedő, viszont anyagilag és erkölcsileg is rendkívül elismert regényíró ráun tíz gyermeke anyjára, és szerelembe esik egy hamvas 18 éves színésznővel.

De nem ezért, hanem az utána következő 13 év története miatt választotta Ralph Fiennes éppen az 1991-es The Invisible Woman-t azonos című filmje alapjául (magyar bemutató: 2014. február vége), Claire Tomalin - a brit életrajzírás egyik nagy alakja - munkáját.

Dickens egész életében minden erejével befolyásolni igyekezett a róla kialakuló képet. Tudta, hogy fő bázisa, a tiszteletreméltó brit anyák és szende lányaik elpártolnának egy elvált, gyerekeit elhagyó férfitól, legyen az bármilyen pompás meseszövő és szuggesztív felolvasó. Az őt ismerők szerint emberfelettien agilis és energikus Dickens nem akart törvényes válást, de nem tudta tovább elviselni szemlélődő és passzív feleségét. Levelei tanúsága szerint eljátszott a gondolattal, hogy úgy állítja félre, hogy beszámíthatatlannak nyilváníttatja, de ekkora kegyetlenségtől még maga is megriadt. Mrs. Dickens mindenesetre először csak azt észlelte, hogy egy londoni ékszerész tévedésből Gad's Hill-i házukba kézbesít egy másnak megrendelt aranykarkötőt, aztán hogy férje befalaztatja a dolgozószobája és hálószobájuk közötti ajtót, végül egy másik házba költözteti őt, évi járadékot biztosítva.

Az író ezt úgy magyarázta el saját lapja, a Household Words hasábjain olvasóinak, mint egy mai híresség tenné a facebook oldalán a követőinek. Az élete szemlátomást nem változott: munkájának élt, hiszen nyereséges irodalmi vállalkozásával szüleit, testvéreit, feleségét, annak rokonságát, saját gyerekeit tartotta el, így nem volt számára egy perc megállás sem. Claire Tomalin azonban alapos kutatómunkával kiderítette, hogy ennél is többet vállalt magára.