Halcsontos Fűző

"Láttunk itt egy alvajáró nőt, akit a delejező elaltatott. Több úr a testére, a gyomra tájára helyezte névjegyét, ő pedig behunyt szemmel elolvasta a neveket. Meg akartam próbálni, hogy azt is el tudja-e olvasni, ami az én névjegyemen volt: régebbi magyar nevem. Odatettem a gyomrára. A keresztnevemet gyorsan elolvasta, de midőn a családi nevemhez ért, így szólt:

- Idegen név, nem tudom, el tudom-e olvasni, de majd betűzöm, és angolosan ejtem ki.

Így is tett. Senki sem volt a közelben, csalásról nem lehetett szó." - meséli az emigráns Kászonyi Dániel egy londoni élményét az 1850-es évekből.

Ebből is világos: magyarul nem lehet állati mágnesesség révén (sem) megtanulni - számos esetben mégis különös jelenségeket idézett elő a delejes erő. A divat még a 18. században ütötte fel a fejét, a forradalom előtti Párizsban. Ahogyan egy művelődéstörténész fogalmaz: Franz Anton Mesmer (1734-1815) bemutatói "kevésbé emlékeztettek tudományos kísérletre, sokkal inkább Mozart Varázsfuvolájának szabadkőműves jeleneteire".

…ha fiatalon kell meghalnom, kiadatom a naplómat - írja egy fiatal lány 1884-ben, már azzal a sejtéssel, hogy az utóbbi feltétel teljesül nagyobb eséllyel.

És olvassa később sok más fiatal lány, köztük Boncza Bertuka, egy svájci internátusban (bizonyára francia eredetiben, mert magyarra csupán 1920-ban fordítják le először), aki szintén a művészi pályát fontolgatja - majd később beéri a múzsaszereppel.

"Baskircsev Mária" - mert a magyar kiadásokban ez lett a neve - a századforduló táján szinte szimbolikus alakká növekszik 1887-ben kiadott naplójegyzetei révén. Általa születik meg a kamaszlány, aki nem a gyermekkor és felnőttkor határán lebegő köztes lény, hanem fiatalságával, szépségével, formát öltő akaratával a saját határtalan lehetőségeinek hordozója. Simone de Beauvoir később az önmagába szerelmes, nárcisztikus serdülő lány példájaként említi többször is A második nemben. De Marie ezenkívül az öntudatos művész és a korai feminista szerepét is az elsők közt játssza el a művelődéstörténetben.

Az orosz származású Marie Bashkirtseff 1873-ban, tizenkét évesen kezdi naplóját - vagy inkább tizennégy? A hátrahagyott naplókat kiadó édesanyja utólag több okból is meghamisította lánya eredeti 1858-as születési dátumát.

A hisztéria - sok más mentális zavart jelölő szóval együtt - mára a közbeszéd része lett, a legkisebb mértékű önző kilengésre, túlcsorduló indulatra is ezt a kifejezést használjuk, noha a 19. században majdcsak olyan betegségnek számított, mint a tüdőgyulladás. Ma is afféle "nőnemű szó" - ezért kell külön előtaggal jelölni a férfihisztit - mert az 1800-as évek elején szinte kizárólag nők fordultak orvoshoz a zabolázhatatlan indulatkitöréseket magában foglaló tünetegyüttessel.

Az ókortól élt a gyógyítókban az az elképzelés, hogy a nőket teljes mértékben hatalmukban tartják a szaporítószerveik. Legfőképpen a női testben szabadon vándorló anyaméh - mert így képzelték el, helyét folyton változtató szervként. Mivel a testük periodikus működése, a terhességek, szülések teszik gyengévé a nőket, elmezavaraik is innen eredeztethetőek. Egy angol doktor, Robert Brudenell Carter a következő kijelentést is megkockáztatta A hisztéria patológiája és kezelése című 1853-as munkájában: "A férfiak nemi vágyának kielégítéséről számos intézmény gondoskodik, számukra ez a dolog semmiféle problémát nem okoz. A hölgyeknek azonban korunk előírásai kötelezővé teszik nemi vágyuk teljes eltitkolását… Ezért jelennek meg manapság hisztériás tünetek az elvárásoknak engedelmeskedő nők oly nagy hányadánál, melyek számát jelentősen lehetne csökkenteni akkor, ha a társadalom nemi vágyuk szabad kifejezését számukra is lehetővé tenné."*

De azért a mindenkire kiterjesztett szexuális szabadságot senki sem gondolhatta komolyan akkoriban, szóval a nők viselkedészavarát inkább a méh vagy a petefészek, esetenként a csikló műtéti eltávolításával orvosolták egyes hisztéria-specialisták.

…Az óceánon van egy gyönyörű sziget, ahol olyan sok süket él, hogy mindenki érti a jelnyelvet. Ezt egy vendégük mesélte, aki járt is ezen a helyen. Ott minden családban akad legalább egy süket, ezért az orvos, a postás, a boltos is elboldogul a jelekkel. Hiszen mindenkinek lehet legalább egy süket rokona, akitől, akiért megtanult jelelni. A süketek állapotukba belenyugodva, boldogan élnek ezen a szigeten. Sem mások értetlenségétől, sem környezetük idegenkedésétől nem szenvednek. A természet szépsége veszi őket körül. Mi más kell.*

Bár a sziget léte korábban sem volt titok, az ottani siketközösség életéről 1895-ben szerzett tudomást a nagyvilág a Boston Sunday Herald cikkéből. Pedig akkor már felbomlóban volt az a különleges életforma, amely a publicitást kapta.

Azt mindenki tudja, mi történt Oscar Wilde-dal, miután a rágalmazója, Queensberry márki ellen indított perben őt ítélték el két évre fajtalanságért: büntetését letöltve, Angliából és az irodalomból száműzve, többéves európai bolyongás után Párizsban halt meg.

De mi lett Bosie-val, Oscar rossz szellemével, akivel a drámaíró szerelembe esett, aki társa volt a férfiprostituáltak felhajtásában, és akinek apja iránt érzett bosszúvágya vezetett Wilde szerencsétlen peréhez?

Sir Alfred Douglas skót arisztokrata családba született 1870-ben, becenevét a "boy" (fiú) szó becézéséből (boysie, bosie) kapta, így hát még időskorában is Fiúkának szólították közeli ismerősei. Apja, Queensberry márki, nem csupán Oscar Wilde börtönbe juttatójaként írta be nevét a brit kultúrtörténetbe, hanem a hamvasztás propagálója és a boksz szabályainak lefektetőjeként is. Feleségével olyan brutálisan bánt - megverte, megcsalta - hogy Sybil 1887-ben minden akadály nélkül válhatott el tőle.

Douglas - Wilde-dal ellentétben - korán tisztába került szexualitásával. Az akkori fiúiskolák zárt világának legmaradandóbb ábrázolása Thomas Hughes regénye, a Tom Brown iskolaévei (Tom Brown's Schooldays, 1857), amelyből J. K. Rowling is sokat merített a Harry Potter Roxfortjának megalkotásához. Ez a regény még elsősorban a fiúk közötti "életre szóló barátságot" domborítja ki, későbbi szerzők (pl. Vachell: The Hill, 1905) kissé nyíltabban fogalmaznak.