A gyász illemtana

"A gyászolás különben érzelem dolga, melyet idegen nem bírálhat meg" - állította a dualista Magyarország társadalmi szokásainak kodifikátora, vagyis egyszerűbben szólva az egyik legnépszerűbb illemtankönyv szerzője, Kalocsa Róza 1884-ben. Nem mondott igazat.

Hát persze, hogy megbírálták a gyászolót az idegenek. A rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek mind a gyász módja felett ítélkeztek, hiszen a 19. században alig akadt valami, amiről ennyire szigorú, mindenre kiterjedő és folyamatosan változó szabályok rendelkeztek. A jó társaság szabályait elsősorban a befolyásos és előkelő emberek diktálták, de a 19. században már a női lapok és illemtankönyvek is segítettek az információ frissítésében és terjesztésében. A halál ugyanúgy átrendezett mindent, mint mindig, de sokkal inkább jelen volt a hétköznapokban: a betegek otthon haldokoltak, a nők otthon szültek, az emberek alacsonyabb átlagéletkora miatt a gyerekek gyakran felnőttkoruk előtt tapasztalták meg szüleik halálát, a gyerekhalandóság miatt a szülők kisgyermekük elvesztését. Az emberek többnyire cinikus megnyilvánulásoktól mentesen, komolysággal és áhítattal viszonyultak a halálhoz, és a kidolgozott etikett segítségével igyekeztek racionálisan uralni a miatta bekövetkező válságos élethelyzeteket.

0 Tovább

Nők és a sport: egy szép barátság kezdete

Egy nő, a ki különböző házi munkát végez, padlót töröl, asztalt felmos, ablakot tisztít, gyermeket czipel, vödröket emel stb., testének minden izmát oly nagyon megerőlteti, hogy semmiféle mesterséges testgyakorlásra nincs szüksége, hogy magának mozgást szerezzen. Olyan asszonyoknak, a kik nem tudják, mit jelent a testi munka, akiknek izmai tehát gyöngék és gyakorlatlanok, a legnagyobb mértékben szükségük van gimnasztikára. Ezt rendszeresen rendezett gyakorlati formában lehet végezni és sportszerűen űzni - áll az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma által lektorált, nőknek szóló, századfordulós egészségkönyv németről magyarra fordított változatában.

A társadalomtudósok közt általánosan elfogadott nézet, hogy a nők a 19. század végéig alig folytattak sporttevékenységet. Az erőfeszítés és verejtékezés nem az volt, amit a kor embere látni akart az (úri)nőktől. Arisztokrata hölgyek szívesen gyakorolták a vívást, lövészetet és a teniszt. A nőhöz is méltó kevés mozgásforma közé tartozott még a lovaglás - női nyeregben, tehát nem széttárt lábbal ülve meg a lovat - vagy esetleg a korcsolyázás, ami egy gavallér karján a bálok hangulatát idézte fel. A fürdőzés, ezáltal az úszás (már annak, aki tudott úszni, mert ez egyáltalán nem volt általános) nem sporttevékenységnek, hanem gyógymódnak számított. A friss levegőn való sétálgatást is orvos írta fel a fogyasztó kúra mellé vagy éppen vérszegénységre.

0 Tovább

A tengeri fürdőzés hajnala

A 19. század elején egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ha nyáridőben valaki meleg (vagy hideg) vizű tengert lát, meg is mártózik benne. Hiszen az sem volt magától értetődő, hogy fürdőruhára vetkőzik, és napsütésnek teszi ki magát. A fürdőruha amúgy is a közös, nyilvános fürdőzéssel együtt kezdte meg karrierjét, hiszen ha előtte valaki megmerítkezett, ezt jobbára meztelenül tette.

0 Tovább

"Soha életemben nem láttam még ennyi jóképű férfit": Magyarország, 1851

"…itt képet kaphatunk arról, a természet milyennek szánta az emberek megjelenését" - e szavakkal kezdi Charles Loring Brace 1852-ben New Yorkban megjelent művében magasztalni a magyar férfiakat. A fiatal amerikai az 1848-49-es szabadságharc véres leverése után katatóniába hullott Magyarországot európai körútja során kereste fel, és nem túlzás azt állítani, hogy el volt ragadtatva a lakóitól.

Úgy látta, ez egy hősies, ám balszerencsés nép, természetesen bátor, szabadságszerető, egyedülállóan nagylelkű, és szellemében "a Kelet költőisége és szenvedélyessége keveredik a Nyugat erejével és kifinomultságával".

A korban nem volt ritka a teljes népre vonatkoztatott sommás ítélet. A 18. századtól dívó "nemzetkarakterológia" egyik megnyilvánulása volt például Rónay Jácint Jellemisme című műve, amelyben többek közt a magyar nemzet női és férfipéldányainak külsejét és lélektanát ismertette: pl. utóbbi búskomorságát és "sírva táncolását", meg túlzó, tomboló ingerültségét.

Pedig Széchenyi már a Hitelben (1830) az említett ingerültséggel kelt ki a nemzeti szellem létezése ellen: "És ugyan mi az a nemzeti szellem, az a sajátság? Az már készen jön a világra, mint valamely állat? Egyszerre sül, mint a zsemlye?"

De a 25 éves utazó természetesen úgy látja, a magyarság homogén gondolatvilággal és tulajdonságokkal bír. Ráadásul kifogyhatatlan a dicsérő jelzőkből, ha a magyar férfiakat kell leírnia: "Arányos alkatukat még jobban kiemeli a magyar öltözék, amelyet még mindig sokan viselnek, annak ellenére, hogy a törvény tiltja. (…) Ha mindehhez hozzáadjuk még a szép, szabályos arcvonásokat, a rendszerint szurokfekete hajat, a hullámzó szakállat, s gondosan formára nyírt bajuszt, a világon látható legszebb férfiakat kell elképzelniük."

Ha azt várnánk, hogy a szerző majd a magyar nőket is ennyire ünnepli, csalatkoznunk kell:

0 Tovább

Politikai ruhák és divatdiktatúra: Eugénia császárnő

A spanyol grófnő egy őszi reggelen a francia császár társaságában csodálta meg a lóhere levélkéin csillogó harmatcseppeket, és másnap egy gyémántokkal díszített smaragd lóherét kapott ajándékba tőle. Öt héttel később a Notre-Dame-ban Eugénie de Montijo és III. Napóleon házasságot kötött. A tőzsde a mélybe zuhant.

L'Empereur est parvenu par election, L'Impératrice par erection, idézi 1853-as levelében egy brüsszeli magyar a korabeli gonosz szójátékot, vagyis hogy a császár elekció (választás), a császárné erekció révén boldogul. Ezzel a közvélemény arra utalt, hogy a kétes úton, puccsal trónra jutott kis Napóleon (a nagy Bonaparte unokaöccse) hatalma legitimizálásához nem királyi vérből választott, gerjedelme vezérelte a döntésben.

A híresen gyönyörű Eugénia a férje ellenzéke számára egyszer számító ribanc volt, máskor frigid spanyol tehén. Míg fiatalasszony korában szépségével manipuláló, kétes erkölcsű nőként ábrázolták, házassága későbbi szakaszában rosszakarói meg voltak győződve róla, hogy "beteges frigiditástól" szenved. Az udvari források szerint fia 1856-os születése után nem élt férjével házaséletet - az akkori megbízhatatlan fogamzásgátlás mellett az egyke erre utalt... De lehet, hogy Eugénia csupán azért zárkózott el, mert megalázónak érezte hírhedten nőcsábász férje sorozatos kicsapongásait.

A császárnő elsöprő befolyású divatikonnak számított saját korában. Noha akkoriban csak félvilági nők festették magukat, ő rendszeresen fekete tussal húzta ki a szemét, és ő hozta be, majd - Charles Frederick Worth-szel, a haute couture atyjával együttműködve - ő is vonta ki a divatból a krinolint 1868-ban. Sőt Eugénia indította el egy ismeretlen bőröndkészítő - malletier - Louis Vuitton karrierjét, akinek a Rue Neuve des Capucines-n volt kis üzlete, amikor 1854-ben nagy megrendelést kapott a császárnőtől.

0 Tovább
«
12

Szécsi Noémi blogja

A triviálisnak ható részletek teszik élettelivé, esendővé a regényhősöket – ez különösen történelmi regények esetében van így. A Nyughatatlanok, a Gondolatolvasó és a Kommunista Monte Cristo írásakor ezért túrtam fel mindent, hogy megismerjem a korabeli magánéletet. Azonban sok olyan történet maradt, ami nem fért a regényekbe.
Intim részletek, kuriózumok és közelképek a 19. század elejétől a 20. század közepéig élt emberekről, ez a Halcsontos Fűző.

Kötetek

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Kommunista Monte Cristo történelmi szatíra, amely 1919-ben kezdődik. A különböző korabeli demagógiák nyelvhasználatát felidézve, bravúrosan bontja szét és rakja össze másként az eredeti Monte Cristo-történet elemeit. Előképével ellentétben ez a mű elsősorban nem is a bosszúról, hanem a mindenkori politika ostobaságáról szól. Szécsi Noémi 2009-ben a regényért megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

A Nyughatatlanok rendhagyó történelmi regény. A forradalom Európában szétszóródó emigránsai közé, 1853-54 Franciaországába és Belgiumába vezeti az olvasót. Hősei nyughatatlan lelkek: két gyermekkori jó barát, egy hajdani rendőrspicli, egy szebb napokat látott skót nevelőnő, egy asztaltáncoltató magyar bárónő és médiumi képességekkel rendelkező francia komornája, egy szabadságharcosokért rajongó angol lady, két hűséges bajtárs - és a szabadságharc kísértetei.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Szécsi Noémi; Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kötetben a Halcsontos Fűző bejegyzéseinek témái kibővítve és rendszerezve olvashatóak. Szécsi Noémi a köteten szakmai szerzőtárssal együtt dolgozott: Géra Eleonóra történész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének docense. A kötet szerzői újságcikkek, regények, visszaemlékezések és levéltárakból előkerült magániratok alapján érdekesnél érdekesebb női sorsokat idéznek elénk. Két szólamban mesélnek nagy jelentőségű eseményekről - szerelmekről, eljegyzésről, tanulmányokról, házasságkötésről, terhességről, szülésről, tönkrement frigyekről, halálesetekről - vagy éppen olyan praktikus dolgokról, mint a háztartási költségvetés, az öltözködés, a cselédtartás, a gyermekgondok és a nyaralás.

Kövesd Szécsi Noémit a Facebookon is!

Kövesd a Halcsontos Fűzőt a Facebookon is!

Legfrissebb bejegyzések