Halcsontos Fűző

Ma már nehéz elhinni, de a lakótelepek gondolata mögött a jószándék - valamint egy utópista szocialista kísértete - lebeg. A magyarul negatív képzettársításokat hordozó falanszter (pl. ld. Madách: Az ember tragédiája) Charles Fourier agyszüleménye: ebben az 500-2000 fős élettérben az emberek a közös javakért munkálkodnak és mindent igazságosan osztanak el.

A legcsiklandósabb kitétele talán a közösségi szexuális élet, ahol mindenki mindenkivel, a kívánatosak a kevésbé kívánatosakkal, "angyaliasságból", egyfajta közösségi könyörületességből indíttatva, ebben is kiegyenlítve az emberek közötti különbségeket.

Miféle nőket tart nyilván név szerint az emlékezet a 19. századból? Történelmi alakok anyját, szerelmeit, nejét, lányait, akik olykor akaratukon kívül kerültek az események sodrába, és muszájból jutottak nagy szerephez, amelyben helytálltak vagy sem.

A "nagy elsőket": az első nőt, aki leérettségizett, az első orvosnőt, földrajzi felfedezőket, mindenféle olyan úttörőt, akik elsőként fúrták be magukat valami férfikiváltságba vagy férfiközösségbe.

Aztán művésznőket. Írónőket, költőnőket. Színésznőket, énekesnőket, balerinákat, akik művészetükkel szereztek hatalmat és csodálatot egy férfiak irányította társadalomban. És persze kurtizánokat.

Nem a névtelen prostituáltakat, akik a napi betevőért adták el magukat, hanem azokat a nőket, akik marionettbábuk módjára irányították pénzes és befolyásos pártfogóikat, palotáért, fogatért, évi járadékért kizárólagosságot ígérve, majd az illető háta mögött egy másik ügyfélnek néhány óriási gyémántért megfogadva ugyanezt. Mert néha képesek voltak győztesnek mutatkozni a férfitársadalom felett. És főleg azért, mert az emberek csodálták fényes életüket és rideg gátlástalanságukat.

"Az orvos aprólékosan megvizsgálta a nő mellét, a mirigy fejlettségét, a bimbó alakját, a tej mennyiségét és minőségét. Néhány cseppet a tenyerébe vett, megízlelte, a világosság felé tartotta.

- Jó, jó - mondta időnként.

Végezetül a gyereket vizsgálta meg, akit anyja egy karosszékbe fektetett. Legfeljebb háromhónapos fiú volt, szemre erős, egészséges. Az orvos megnézte a talpát, a tenyerét, a szája és végbele nyálkahártyáját, mert mindig tartani kell az örökölt szifilisztől. Semmi hibát nem talált."

Émile Zola Termékenység (La Fécondité) című regényében vizsgálja így meg az orvos a szoptatós dajkának jelentkező fiatal nőt. A "jó tejelő" ezután egy módos család gyermeke mellé, az anyja tejét minősítő csecsemő pedig bérdajkához kerül.

Zola leírásában az orvos a jelentkező családi állapota felől is érdeklődik. Mivel a férj esetlegesen képviselhette a kiszolgáltatott anya és gyerek érdekeit, ezért a leányanyákat kedvelték az alkalmazók, azok közül is azokat, akiknek babája a szüléskor vagy nem sokkal utána elhunyt, mert akkor a dajka fizetésébe nem kellett beépíteni a gyerek tartásának költségeit.

A dajka kivételezett tagja volt a háztartásnak, jó falatokkal etették, sörrel itatták a bő tejtermelés érdekében, néha még külön szobát is kapott. De azzal, hogy saját anyatejétől és törődésétől megfosztotta babáját, életveszélynek tette ki. Miért?

A korszaknak nevét is kölcsönző Viktória királynő (1819-1901) kétségtelenül a 19. század nőideálja volt, hiszen kilenc gyermeket szült és mindenben alávetette magát imádott férjének, Albertnek (1819-61), aki - amíg élt - helyette uralkodott. A boldog nagycsalád képét sugározták birodalom- és világszerte.

Pedig Viktória nem meggyőződésből lett nagycsaládos, hanem mert - személyes megnyilatkozásai szerint - őszintén vonzódott a férjéhez és élvezte a házaséletet. Amúgy utálta a terhesség állapotát, undorral töltötte el a szoptatás és irtózott a kisbabáktól. Szerencsére - lévén uralkodónő - saját gyermekeivel nem kellett személyesen foglalkoznia, népes személyzet gondoskodott róluk.

Egyéb társadalmi osztályok más okból áhították a fogamzásgátlást: a szegénység réme miatt. Vagy mert az anyát a munkájában vagy a háztartás vezetésében akadályozta a terhesség vagy a fiatal csecsemő. A polgári és arisztokrata rétegek pedig a civilizált életstílus fenntartása és a vagyon megosztásának kivédése miatt nem akartak sok gyermeket.

Az angol nyelvben kissé megvetően "francia családnak" (French family) nevezték azt a háztartást, ahol a szülők két csemetére korlátozták a gyermekvállalást. Talán azért, mert a családtervezés gondolata már a 18. században elterjedt Franciaországban, Európában először ott estek a születésszámok.

Az angol Malthus 1798-ban megírta (Essay on Population), hogy az emberiség két alapvonása - hogy szüksége van élelmiszerre és olthatatlan benne a szexuális szenvedély - közül az utóbbiból a szaporodás olyan üteme következik, amely idővel túlhaladja az előbbi kielégíthetőségét. Követői könyvekben, pamfletekben, előadásokban tanították családtervezésre a mindeddig tudatlan népet. Melyek voltak ezek a praktikák?