Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Milyenek a magyarok: egy skót hölgy levelei

"Tudjátok, a magyarok nagyon büszkék. Azt mondják, hogy még a magyar lovak is máshogyan tartják a fejüket, mint más lovak." - írta egy huszonhárom éves skót hölgy szüleinek Velencéből 1851. november 30-án.

Ez még akkoriban történt, amikor a liberálisok nacionalisták voltak, a konzervatívok pedig kozmopoliták, legalábbis azok, akik megengedhették maguknak. A 19. századi Európa alig nyugodott el 1848-49-es forradalmak, a független nemzetállamok létrehozására tett kísérletek után.

Euphemia Gray 1848 tavaszán kötött házasságot, és nagy bosszúságára éppen a franciaországi forrongások miatt nem utazhatott párizsi nászútra. De egy év múlva már útra kelhetett férjével, a Velence építészettörténetét kutató John Ruskinnal, hogy Velencében töltsenek jó pár hónapot - megnyugvással vették tudomásul, hogy a várost nem "lövették szét" teljesen az ottani forradalmárok, akik annak ellenére is ragaszkodtak ostoba lázadásukhoz, hogy az osztrákok "kénytelenek voltak" tönkretenni a becses helyi műemlékeket.

A város tele volt osztrák tisztekkel. A szép Effie-ben különös, szexmentes házassága miatt talán némi frusztráció is dolgozott - mindenesetre unalmában szívesen udvaroltatott magának akárkivel, aki erre vette a fáradságot. Legnagyobb imádója a Velence bombázását kidolgozó Paulizza hadnagy volt, de egy Esterházy grófnő köreibe bejutva kisvártatva egész osztrák-magyar udvartartás vette körül.

Akik akkoriban fáradtan törölgették véres kezüket a sok elnyomott lázadás, kivégzett lázadó után: "Az osztrákok tényleg a legkegyetlenebb fajta, amely valaha érdemtelenül magára vette a civilizált ember nevet… ha a Galíciában, Itáliában, Magyarországon és Erdélyben elkövetett atrocitásaikra gondolok…

0 Tovább

Veszélyes férfiak 1.

A viktoriánus korszak egyik ikonikus szextanmeséje ez.

Mert nincs benne szex.

Vagy mégis?

A férfi, akihez nem szabad hozzámenni: John Ruskin.

Persze létezik olyan nézet is, amely szerint szegény Ruskin nem egy szexuálpatológiai alapeset, hanem ragyogó elme. Velence régi köveinek feltérképezője, a preraffaelita mozgalom élharcosa, "celebesztéta".

A tizenkilenc éves Euphemia Gray Chalmers-t hosszú udvarlás és ékesszóló szerelmeslevelek után 1848 áprilisában vette el - éppen a népek tavasza hiúsította meg franciaországi nászútjukat.

Effie később azt mesélte egy skóciai fogadóban töltött nászéjszakájukról, hogy John undorral fordult el tőle azzal: nem ilyennek képzelte a női testet.

Azóta százak találgatták, mi hibádzott: a szobrokon nem látott fanszőrzetet?

Akármi is lohasztotta le, John nem próbálkozott másnap, hanem érveket talált ki, miért nem szabad elsietni a házaséletet.

Effie nem tudta, érdekes-e, amit bizonytalan ideig elnapoltak, de szüleinek így írt házassága első hetében: "Soha nem láttam még Johnhoz fogható embert, egyszerűen tökéletes!!!" Hiszen jómódú, ismert férfi felesége lett, nemsokára Velencébe költöztek, ha volt is kifogása, az legfeljebb a Ruskin-szülők Johnra gyakorolt befolyása ellen.

Ilyen egy viktoriánus hajadon: kellően ártatlan, hiszen nem tud semmiről, így nem számít semmire. Az elkövetkezendő években sokat bálozott, izgalommal fogadta más férfiak udvarlását, bár gyakorta szenvedett ismeretlen eredetű levertségtől. Ma depressziónak mondanánk.

Ruskin úgy halasztgatta a házaséletet, mint egy gyökérkezelést.

0 Tovább

Szécsi Noémi blogja

A triviálisnak ható részletek teszik élettelivé, esendővé a regényhősöket – ez különösen történelmi regények esetében van így. A Nyughatatlanok, a Gondolatolvasó és a Kommunista Monte Cristo írásakor ezért túrtam fel mindent, hogy megismerjem a korabeli magánéletet. Azonban sok olyan történet maradt, ami nem fért a regényekbe.
Intim részletek, kuriózumok és közelképek a 19. század elejétől a 20. század közepéig élt emberekről, ez a Halcsontos Fűző.

Kötetek

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Kommunista Monte Cristo történelmi szatíra, amely 1919-ben kezdődik. A különböző korabeli demagógiák nyelvhasználatát felidézve, bravúrosan bontja szét és rakja össze másként az eredeti Monte Cristo-történet elemeit. Előképével ellentétben ez a mű elsősorban nem is a bosszúról, hanem a mindenkori politika ostobaságáról szól. Szécsi Noémi 2009-ben a regényért megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok

A Nyughatatlanok rendhagyó történelmi regény. A forradalom Európában szétszóródó emigránsai közé, 1853-54 Franciaországába és Belgiumába vezeti az olvasót. Hősei nyughatatlan lelkek: két gyermekkori jó barát, egy hajdani rendőrspicli, egy szebb napokat látott skót nevelőnő, egy asztaltáncoltató magyar bárónő és médiumi képességekkel rendelkező francia komornája, egy szabadságharcosokért rajongó angol lady, két hűséges bajtárs - és a szabadságharc kísértetei.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Szécsi Noémi; Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kötetben a Halcsontos Fűző bejegyzéseinek témái kibővítve és rendszerezve olvashatóak. Szécsi Noémi a köteten szakmai szerzőtárssal együtt dolgozott: Géra Eleonóra történész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének docense. A kötet szerzői újságcikkek, regények, visszaemlékezések és levéltárakból előkerült magániratok alapján érdekesnél érdekesebb női sorsokat idéznek elénk. Két szólamban mesélnek nagy jelentőségű eseményekről - szerelmekről, eljegyzésről, tanulmányokról, házasságkötésről, terhességről, szülésről, tönkrement frigyekről, halálesetekről - vagy éppen olyan praktikus dolgokról, mint a háztartási költségvetés, az öltözködés, a cselédtartás, a gyermekgondok és a nyaralás.

Kövesd Szécsi Noémit a Facebookon is!

Kövesd a Halcsontos Fűzőt a Facebookon is!

Legfrissebb bejegyzések